liberális

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

A liberalizmus az egyén jogait hangsúlyozó politikai irányzat. Fő elve a szabadság, ezen belül az egyes ember szabadsága. Ebbe beletartozik a vallásszabadság (és a vallástalanság szabadsága), a szólás- és sajtószabadság, vagy például hogy ki kivel és milyen keretek között él együtt. Fontos törekvésük az állam hatalmának korlátozása.

A klasszikus megfogalmazás szerint „mindent szabad, ami másnak nem árt”, illetve „a szabadságod addig terjed, ahol a másik szabadsága kezdődik.”

Liberálisból is többféle van. A kezdetekben úgy tartották, legjobb, ha az állam semmilyen formában nem avatkozik a gazdaság működésébe, csak biztosítja a szabad versenyt. Mára a legtöbb liberális párt egyben baloldali is. Igazságosabb vagyonelosztást akarnak, illetve azt, hogy az állam biztosítson esélyegyenlőséget a szegényebbeknek, például segítse a gyermekeik tanulását.

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Előző cikk
Következő cikk