Odakint most szörnyek járnak címmel szerveznek tüntetést magyar youtuberek és közéleti szereplők Novák Katalin volt köztársasági elnök kegyelem-botránya kapcsán. A demonstráció február 16-án pénteken 18 órakor lesz Budapesten a Hősök terén. A szervezők közleményét többek között Baukó Attila Azahriah, Gulyás Márton, a Partizán közéleti Youtube csatorna alapítója, a Nemakarokbeleszólni Insta-oldal alapítói, és Pottyondy Edina humorista írta alá. A szervezők a tüntetés Facebook-eseményében azt írják: „Ami történt, az túlmutat a volt köztársasági elnök és a volt igazságügyi miniszter személyén és felelősségén. A legkiszolgáltatottabb, tragikus sorsú gyermekeket hagyta cserben az állam, amikor egy bántalmazó intézményigazgatóra bízta őket. A cserbenhagyás után most el is árulták az áldozatokat. A dühünket, a fájdalmunkat, az együttérzésünket szeretnénk ezúton is kifejezni.” (Telex)
Balog Zoltán mellett szavazott a Magyar Református Egyház Zsinati Hivatala, így a püspök nem mond le. Azért hívatták be a zsinat lelkészi elnökét (az egyház magyarországi vezetőjét), mert a nevét összefüggésbe hozták K. Endre kegyelmi ügyével. Információk szerint Balog biztatta Novák Katalin volt köztársasági elnököt, hogy kegyelmet adjon a férinak: találkozót is szervezett Novák és K. Endre felesége között. Balog Zoltán református lelkészből lett fideszes országgyűlési képviselő 2006-ban, de már előtte is dolgozott a párt környékén tisztviselőként. 2012-től az Emberi Erőforrások Minisztériumát vezette miniszterként, hozzá tartozott az egészségügy és az oktatás. Novák Katalin tanácsadói testületének is tagja volt. (Telex)
45 százalékkal nőtt a nyugdíj mellett tanító pedagógusok száma egy év alatt. A kormány 2023. augusztus 31-éig tette lehetővé, hogy nyugdíjazás után is lehessen teljes állásban tanítani, de tavaly májusban ezt azzal módosították, hogy az időkorlátot eltörölték. Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke szerint ezzel a kormány nem megoldja a pedagógushiányt, csak elkendőz egy komoly problémát. (Népszava)
Ötmillió forintra büntettek egy könyvesboltot a „gyermekvédelmi” törvény miatt. A Líra könyvkereskedés boltja azért kapta a bírságot, mert az Esti mesék lázadó lányoknak című könyvet árulták, és ebben szerepel egy transznemű. A törvény szerint olyan könyvet, amelyben melegek vagy transzneműek szerepelnek, csak lefóliázva szabad árulni. Ám ha a bolttól 200 méterre templom vagy iskola van, akkor még úgy se. A Líra bírósághoz fordul a bírság miatt. Az esetről és a gyermekvédelemről holnap részletesen írunk. (HVG)
Három évtized alatt közel 29 ezer négyzetkilométernyi (ez Magyarország területének kb. egyharmada) jég olvadt el Grönlandon – ezt műholdas felvételek támasztják alá. Ilyen mértékű olvadásnak komoly hatása van a klímaváltozásra és a tengerszint emelkedésére is. A jég ugyanis a nap energiáját az űrbe veri vissza, ezzel megakadályozva, hogy túl sok hő jusson a Földre. Ám ha a jég eltűnik, ezek a területek több napsugárzást vesznek fel, és emiatt emelkedik a talaj hőmérséklete, ami így további olvadáshoz vezet, ennek pedig súlyos következményei vannak. (CNN)
Majdnem annyian nézték tegnap Amerikában a Superbowlt (a fő amerikaifutball-bajnokság, az NFL döntőjét), mint 1969-ben a holdra szállást. Akkor hozzávetőleg 125-150 millió néző látta az Apollo–11 leszállását, a döntőnek most 123 millió nézője volt. Ezzel megdőlt a sportesemény tavalyi nézettségi rekordja is. A meccsen ott volt Taylor Swift is, mert a párja, Travis Kelce a Kansas City Chiefs csapat játékosa. (HVG)