Világszerte a címlapokra került egy szökésben lévő capybara, Fahéj

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

Szeptember 14-én egy capybara megszökött az angliai Hoo Zoo and Dinosaur World nevű állatkertből – és tök jól érezte magát. Cinnamon, vagyis Fahéj egy 1 éves, 25 kilós nőstény, aki igazán filmbe illőt módon lógott meg az állatkertből. Amikor a gondozók bementek kaszálni a parkba, nyitva hagyták a kaput. Fahéj kapott az alkalmon, és a magas fűben bújt el a ketrec kapujának a közelében, végül pedig kijutott.

Fahéj. Fotó: Hoo Zoo / Facebook

Az állatkert tulajdonosa szerint a szökése nem volt meglepő a gondozók számára. „A két fiatal capybaránk mindig más-más módját próbálja kitalálni annak, hogyan okozzon fejfájást nekünk”. A tulajdonos szerint a vízidisznók rendkívül intelligensek, amit sokan nem feltétlenül értékelnek. „Úgy tűnt, Fahéj tudta, mit fogunk csinálni és ott várt, készen arra, hogy kinyissuk a kaput” – magyarázta. Hozzátette, hogy szerinte Fahéj nagyon jól érezheti magát, bármerre is kalandozott el. Azt természetesen elismerte, hogy hibáztak, amikor nyitva maradt a kapu. Vizsgálják az esetet, de az már biztos, hogy állítanak még egy kaput, hogy biztosan ne szökhessen ki semmilyen állat a jövőben.

Szeptember 15-én, a szökés első napján az állatkert a lakosság segítségét kérte, és éjjel-nappal, hőkamerákkal kereste az állatot. Három nappal később Fahéjt kiszúrták az állatkert melletti mezőkön és erdőkben, nagyjából 250 méterre a bejárattól.

Fahéj a hőkamerás felvételen. Fotó: Hoo Zoo / Facebook

Egy szinte áthatolhatatlan aljnövényzetű területen kolbászolt teljesen egészségesen és boldogan. De befogni azért nem volt olyan egyszerű, mert elrejtőzött a sűrű bozótosban. Az állatkerti gondozóknak nem sikerült előcsalogatniuk a szökevény rágcsálót a rejtekhelyéről se almával, se körtével, se vízidisznó hangokkal.

Az állatkert gondozói végül úgy döntöttek, hogy inkább élő csapdákkal próbálják befogni az állatot. Az élő csapdák lényegében automatikus ajtóval ellátott ketrecek, amelyek nem okoznak kárt az állatnak. De mivel Fahéjt megtalálták, a gondozók már nem aggódtak, mert az állat nem volt veszélyben: jó volt számára az időjárás és rengeteg élelmet talált az erdőben.

Fahéj egy drónnal fotózva, a levegőből. Fotó: Hoo Zoo / Facebook

Végül, egy héttel a szökés után sikerült befogni az állatot. Az állatkert tulajdonosa szerint Fahéj a capybarák paradicsomában kószált, de sajnos felelősséggel tartoznak azért, hogy ne hagyjanak nem őshonos állatokat a brit vidéken. „Hosszú távon a legjobb neki, ha visszakerül hozzánk, mert akkor figyelemmel kísérhetjük az egészségét, és gondoskodhatunk arról, hogy fitt maradjon, és hosszú, gyümölcsöző életet éljen”. Fahéj az orvosi vizsgálat után hazamehetett az ikertestvéréhez, Churro-hoz és a szüleihez.

A vízidisznók a világ legnagyobb rágcsálói. A rendkívül szociális állatok jellemzően 10-20 fős csoportokban élnek, általában víz közelében, szavannákon és sűrű erdőkben. Vízinövényekkel, fűfélékkel és más növényekkel táplálkoznak. Dél-Amerikában őshonosak, és a nagy kígyók, pumák és ragadozó madarak kedvenc táplálékai, különösen fiatalon. (SkyNews, People)

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Rejtélyes drónok tartják izgalomban Amerikát

Senki sem tudja, honnan jönnek, de jönnek.

Boldog szülinapot, Kispolgár!

Egyévesek lettünk, és növünk tovább. Köszönjük nektek!