Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) jelenlegi főigazgatója nyerte a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) főigazgatói pályázatát. Az információ a Nemzeti Kulturális Tanács keddi üléséről szivárgott ki, ahol Csák János kulturális miniszter jelentette be a hírt. Az előző igazgatót, L. Simon Lászlót ő rúgta ki a híres-hírhedt sajtófotó-kiállítás ügye miatt. Demetert feltehetően azért választják majd meg főigazgatónak, hogy valamiképpen összevonják, de legalábbis összehangolják a két múzeum munkáját. (Index)
Ryan Gosling is énekel majd az idei Oscar-gálán. A színészt nem csak a legjobb mellékszereplőnek járó díjra jelölték, az eredeti dal kategóriában is esélyes a Barbie-ban előadott „I’m Just Ken” című dalával. A Barbie több jelölést is kapott az Oscaron, de a rendezője (Greta Gerwig) és a főszereplője (Margot Robbie) egyet sem. Ryan Gosling a jelöltek kihirdetése után csalódottságának adott hangot emiatt. Az Oscar-gála március 10-én lesz. A legtöbb, tizenhárom kategóriában az Oppenheimer versenyezhet, a Szegény párák és a Megfojtott virágok című filmek 11, illetve 10 jelöléssel vágnak neki a gálának. (24.hu)
Pártot alapít Varga Judit volt igazságügyminiszter exférje, Magyar Péter. Az üzletember Novák Katalin és volt felesége lemondása után fordult szembe hirtelen a kormánnyal. Akkor azt mondta: „nem akar egy olyan rendszer részese lenni, amiben az igazi felelősök nők szoknyája mögé bújnak.” Magyar azóta sorra adja az interjúkat, bár kevés konkrétumot árult el a rendszer belső működéséről. Amikor először arról kérdezték, akar-e politikai pályafutást, azt mondta, az viccnek is rossz lenne. Most mégis pártot alapít, sőt, már a júniusi EP-választáson is elindulna vele. (444)
Alaposan meglepődtek a fürdőzők egy kanadai uszodában, amikor egy szarvas áttörte az épület egyik ablakát, majd becsobbant az egyik medencébe. Az esetről egy helyi lakos videót is készített. A gyereke épp végzett az úszásórán, amikor berohant egy másik szülő és azt mondta: „Nem fogjátok elhinni, de egy szarvas van a medencében!”. A fürdőzők mind az öltözők felé menekültek az állat elől, akit az uszoda egyik alkalmazottja vett üldözőbe. A szarvas körülbelül 15 percig tartózkodott a fürdőben, majd biztonságosan kicsalogatták és visszaengedték a szabadba. (CTV News)