Érdekes kérdést kaptunk egy olvasónktól. Lehetnek-e ismeretlen színek? Honnan tudhatjuk, hogy csak azok a színek léteznek, amiket ismerünk?
Ma szinte vágyunk arra, hogy legyenek még titkos, felfedezetlen dolgok. A világ kicsit szűk már. Nincsenek új földrészek, de még szigetek sem. Kisebb állatkákat ugyan felfedezünk még, de a látványos nagy jószágokat már mindenki ismeri. A Loch Ness-i szörny pedig úgy tűnik, nincsen. De milyen izgalmas lenne egy új szín, ami eddig nem volt!
Sajnos erre még annál is kisebb az esély, mint megtalálni a tavi szörnyet. Színből már nem lesz új.
A színek ugyanis pontosan leírhatók fizikai mérőszámokkal, mégpedig a fény hullámhosszával. Ha egy tárgy elsősorban az 580 nanométeres hullámhosszú fényt veri vissza, azt sárgának látjuk. A látható tartomány – a spektrum – 380 nanométertől 750-ig terjed, vagyis a lilától a vörösig. Ami ezeken kívül van, az ultraibolya (szép magyar szóval ibolyántúli), vagy pedig infravörös fény, és csak műszerekkel érzékelhető. Például katonai éjjellátó készülékkel.
380 és 750 nanométeren belül tehát ismerjük az összes színt, faltól falig. El vannak nevezve, bármikor ki tudjuk őket keverni. Az más kérdés, hogy a divatipar folyton felkap egyet-kettőt, elnevezi őket barackszösznek vagy delfinszőkének, és kijelenti, hogy ezek menők. Ennek a tudományhoz semmi köze, vagy legfeljebb a pszichológiához.
A színek között persze vannak átmenetek, ahogy a spektrumon látható. Sárga és zöld között vannak a sárgászöldek például.
Új színt akarsz látni?
Vannak viszont trükkök, amelyekkel láthatsz olyan színeket, amelyek a valóságban nem léteznek. Ezeket kimérikus színeknek hívják. A kiméra mesebeli, különböző állatokból összerakott szörnyet jelent. Az ilyen színeket úgy lehet előhívni, ha becsapjuk a szemünket. A módszer lényege, hogy a szemben lévő érzékelők, a csapok nem tudnak azonnal reagálni a változásokra, és ha sokáig nézünk valamit, akkor arra egy ideig emlékeznek. Ennek tünete a közismert gyakorlat, amikor egy fekete-fehér ábrát sokáig bámulunk, majd hirtelen egy fehér lapra nézünk. Ilyenkor utóképet fogunk látni. Tulajdonképpen erre mondjuk, hogy káprázik a szemünk.
Ugyanez megtörténik a színekkel is. Háromféle kimérikus szín van.
Az alvilági színek akkor jönnek elő, ha egy élénk színt nézünk meredten, aztán hirtelen egy fekete lapra váltunk. Ekkor olyan színt fogunk látni, ami a feketénél is sötétebbnek tűnik, de mégis színes, például kék.
A ragyogó színeket az váltja ki, ha az élénk szín után fehér lapra tekintünk. Például egy zöld pötty után izzó vöröst fogunk látni.
A túltelített színek pedig úgy pillanthatók meg, ha egy szín bámulása után annak a komplementer, vagyis kiegészítő színére pillantunk. Ilyen pár a vörös és a zöld, a sárga és a lila, a kék és a narancs.
Ehhez a gyakorlathoz legalább fél percig kell gúvadni az első képre, és utána hirtelen a másikra. Hosszabb fárasztással intenzívebb az élmény, de ne erőltesd a szemed két percnél tovább. Akár valós dolgok is lehetnek a második képkockán. Érdekes kísérlet például sokáig meredni lilára, majd egy zöld mezőre vagy erdőre tekinteni. Olyan zöldnek fogjuk látni, mint még soha!
Kísérletezhetsz különböző színekkel, de lehetőleg ne telefonon vagy számítógépen. Legjobb, ha színes papírból vágsz ki formákat a fárasztásos szakaszhoz, és szintén papírokat használsz második képnek. A varázslás izgalmas élmény, de tarts szünetet, és mértéket!
Kedvcsinálónak azért itt egy adag az alvilágból. Előbb a kis szellemen kell nézni az X-et, majd az alatta lévő fekete kockán lévő X-re váltva jelenik meg a POKOLKÉK!
