Ötödik alkalommal is tüntetnek az Erzsébet hídon kedden délután 5 órától. Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő a gyülekezési jog csorbítása miatt hívott össze demonstrációt, ami a tervek szerint 24 órán keresztül zajlik majd. A tüntetők a hídról a Várba is felmennek majd (ezt a rendőrség is engedélyezte), később pedig visszatérnek az Erzsébet hídra. A hídlezárás a BKK menetrendjeit is érinti, ha a fővárosban közlekedsz, ellenőrizd, hogy járnak-e a szokásos járművek, amelyekkel utazol. (Kispolgár)
A tavakban, a folyókban és a talajvízben is van mérgező vegyszer Magyarországon. Ez a vegyszer a glifozát, ami az egyik legelterjedtebb mezőgazdasági szer világszerte, és gyomnövények irtására használják. A megjelenése a vizekben globális probléma. Esővízzel és öntözéssel könnyen belemosódik a talajba, a felszíni és a felszín alatti vizekbe is. A csapvíz miatt nem kell aggódnotok. Az itthoni szakemberek a 130-160 méter mély kutakban a határértéket többszörösen meghaladó glifozátot találtak. Tavakban és folyókban a minták háromnegyedében mutatták ki. A kutatás öt éve készült, de az eredmények csak most váltak nyilvánossá. (Átlátszó)

Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke kezdeményezte, hogy szüntesse meg a kormány az MNB alapítványait. Ezektől az alapítványoktól zeng a sajtó néhány hete, mert kiderült, hogy mintegy 500 milliárd közpénz került olyan cégekhez, amik a jegybank korábbi elnökéhez, Matolcsy Györgyhöz, a fiához, Matolcsy Ádámhoz és barátaihoz köthetők. Ezt az Állami Számvevőszék (ÁSZ) állapította meg. A pénzek eltűnéséről hamarosan hosszabb cikkben írunk nektek. (Kispolgár)
Matolcsy Ádám egyébként éppen a saját nevében, 2,9 milliárd forintért árulja a dubaji luxuslakását – legalábbis erről írt a Facebookon Hadházy Ákos a Facebookon. Hadházy szerint ez az a lakás, amiről tavaly már az oknyomozó portál, a Direkt36 is írt. A 286 négyzetméteres, 3 hálószobás – mindegyikhez van külön fürdő – lakás egy luxuslakóház kilencedik emeletén van, saját medencével, szaunával, privát mozival és konditeremmel. Matolcsy Ádám a hírre úgy reagált, hogy nem ő árulja a lakást, ez egy rossz vicc. „Nem én adtam fel a hirdetést” – közölte. (Telex)
És most ismét a zebrák. Nyílt levélben tiltakoznak a leendő állatorvosok Orbán Viktor Facebook-videója miatt az Állatorvostudományi Egyetem rektoránál, Sótonyi Péternél. Orbán Viktor néhány hete töltött fel egy videót arról, ahogy az egyetem hallgatóinak azt mesélte el, hogy kérte fel Gáspár Győző celebet, hogy szerezzen neki egy zebrát.

A diákok azt kérték: az egyetem vezetősége többé ne működjön közre abban, hogy politikai célokra használják fel őket. Ráadásul, mivel Orbán látogatása nem volt előre megbeszélve, szerintük könnyebb volt kicsikarni belőlük, hogy ott üljenek a beszélgetésen. A rektor úgy reagált: a diákok kérésével egyetért, de senki sem kényszerítette őket részvételre. Arra kérte őket, hogy hagyjanak fel az indulatkeltéssel. Egyébként ő sem számított arra, hogy épp a zebrás rész szerepel majd a videóban. (Univet)
Karácsony Gergely főpolgármester azt mondta a budapestieknek: „írjátok be a naptárba, találkozunk június 28-án a harmincadik Budapest Pride-on”. Ezt azután jelentette ki hétfőn, hogy a Parlament megszavazta az újabb alaptörvény-módosítást. A törvénnyel lényegében betiltották a Budapest Pride-ot. Karácsony szerint ha az emberek is úgy akarják, akkor az idei rendezvény nagyobb, szabadabb és büszkébb lesz, mint korábban bármikor. Hozzátette: ha lesz az országnak új alkotmánya, „az abból fog kiindulni, hogy mi, magyarok nem egyformák vagyunk, hanem egyenlőek”. (Kispolgár)
Azok, akik elhagyják Magyarországot és külföldön élnek tovább, árulást követnek el – erről beszélt Töll László, katonai identitásért felelős miniszteri biztos. Töll még a hónap elején tartott előadást Egerben a muhi csatáról, akkor mondta azt, hogy „a világ arról szól, hogy el akarják hitetni mindenkivel, hogy lehet külföldön is jól élni, vagy elmenni, vagy új életet kezdeni. Ez nem így működik. A föld az hív”. A miniszteri biztos szerint a férfiak – például akik részt vettek a muhi csatában – nem azért haltak meg, hogy a magyarok elmenjenek Magyarországról. „Ez a ti földetek, azért haltak meg, hogy a tiétek legyen. És hogyha valaki ezt a földet csak úgy elhagyja, az árulás” – magyarázta. Ha külföldről olvasol minket, ne aggódj! Egyáltalán nem vagy áruló, csak a felnőttek összevissza beszélnek. (Magyar Hang/Kispolgár)
A világ talán legcukibb kávézójáról írt nemrég a külföldi sajtó. Ez a floridai Capybara Café, és pont azt teljesíti, amit ígér: a vendégek együtt kávézhatnak a nagy, szőrös kapibarákkal. A kávézó tavaly év végén nyitott, és a tapasztalatok szerint az állatok szívesen felmásznak az emberek ölébe és egy kis vakargatásra is vevők. De nem csak ők laknak a kávézóban, hanem például Macri, a kis tatu is. A belépődíj egy órára 35 ezer forintnyi összeg, de a tulajdonosok állatmenhelyeket támogatnak a befolyt pénzből.