A NASA 3 millió dolláros, vagyis több mint 1 milliárd forintos jutalmat ajánl fel annak, aki működő megoldást talál egy szokatlan űrbeli kihívásra: az emberi ürülék újrahasznosítására.
A LunaRecycle Challenge keretében az űrügynökség olyan technológia kifejlesztésére szólította fel az embereket, amely képes az űrhajósok székletének, vizeletének és hányásának újrahasznosítására a Holdon vagy a hosszabb űrrepülések során.
A NASA korábbi, híres programja, az Apollo-küldetések után 96 zsáknyi emberi hulladék maradt a Holdon. (Az Apollo-projekt során 1969 és 1972 között hatszor szálltak le emberek a Hold felszínére. Az utolsó űrhajó éppen 53 éve indult el, 1972. április 16-án.)
A mostani verseny célja, hogy létrejöjjön egy olyan hulladékkezelési módszer, ami nem növeli tovább az űrbéli rendetlenséget. A győztes technológiát a jövőben minden küldetésnél használják majd.
Az űrügynökség közölte, hogy elkötelezett a fenntartható űrkutatás mellett, éppen ezért kell megvizsgálniuk, hogyan lehet a legkevesebb hulladékot az űrben hagyni – vagy legalábbis feldolgozni és hasznosítani őket.