Tíz érdekesség Agatha Christie-ről

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

Egy olvasónk arra kért minket, írjunk Agatha Christie-ről. Nem lepődtünk meg, ennek a cikknek az írójával is Christie regényei szerettették meg az olvasást, elsősorban Poirot történetei. Így nagy örömmel teljesítjük a kérést, itt van tehát 10 érdekesség a híres krimiíróról.

1. A világ legsikeresebb regényírója

Christie regényeit több tucat nyelvre fordították le, és eddig több mint kétmilliárd példányban adták el őket. Ezzel minden idők bestseller-listáján ő a harmadik: első helyen a Biblia van (erről írtunk már nektek), második helyen pedig William Shakespeare.

2. Nem járt suliba

Forrás: Wikipédia
Forrás: Wikipédia

Christie 1890-ben született egy angliai tengerparti kisvárosban, Torquayben. Két idősebb testvére bentlakásos suliba járt, de őt már nem küldték, magántanuló volt. Ezért alig találkozott vele egykorú gyerekekkel. Innen fejlődhetett ki élénk fantáziavilága, mert magában játszott. Képzeletbeli barátai lettek. Önéletrajzi könyvében gyerekkorát nagyon boldognak írta le. Később, 13 évesen beíratták egy lányiskolába, majd Párizsban tanult zenét.

3. Sosem tanult szépírást

Christie nem kapott külön képzést, maga tanult meg regényeket írni. Ezt úgy hívjuk, hogy autodidakta (magát tanító) volt.

4. Édesapja nem igazán szeretett dolgozni, édesanyja művész volt

Christie apja, Frederick a családi örökségéből élt. Napjait főleg a jachtklubban, éttermekben és kártyapartikon töltötte. „Lusta ember volt… egyszerű és szerető szívvel” – így írt róla Christe. Apjával ellentétben édesanyja, Clara nagyon aktív volt. Verseket írt, és folyamatosan a spiritualitással volt elfoglalva. Folyamatosan újabb és újabb vallásokat próbált ki.

5. Fogadásból kezdett el írni

Tizenegy éves volt, amikor megjelent nyomtatásban első műve, egy vers. Egy angliai lapban tették közzé. Később több verse is megjelent, és már ekkor elkezdett novellákon dolgozni, de ezek nem nyerték el a kiadók tetszését. Krimivel az első világháború alatt kezdett el kísérletezni, miután nővére közölte vele: úgysem tud egy jó rejtélyt kitalálni. Hogy mekkorát tévedett! Első próbálkozása, A titokzatos stylesi eset igazi mestermű: ebben jelenik meg először a visszavonult belga rendőr, Hercule Poirot, aki menekültként érkezik a háború alatt Angliába. És rögtön meg is old egy bűntényt.

A két leghíresebb POirot a filmvásznon. Peter Ustinov és David Suchet. Forrás: Wikipédia
A két leghíresebb Poirot a filmvásznon. Peter Ustinov és David Suchet. Forrás: Wikipédia

Christie ez idő alatt egy katonai kórházban volt ápoló, és rengeteg gyógyszer, méreg vette körül. Ennek tulajdonította, hogy regényeiben nagyon sokszor méreggel öli meg a gyilkos az áldozatát.

Forrás: Wikipédia
Forrás: Wikipédia

A titokzatos stylesi esetet meg is vette egy kiadó, igaz, nem az első: hat helyről utasították vissza Christie kéziratát, mire a hetediknél sikerrel járt. Érdekes, hogy Christie szerette volna, ha a regény vége egy bíróságon játszódik, de a kiadó szerkesztője vette rá, hogy legyen inkább az, hogy Poirot egy szobában összehív minden gyanúsítottat, és előadja elméletét. Ez lett később Christie „védjegye”, és a regényeinek egyik legnépszerűbb eleme.

6. Rengeteget utazott

Bár a történeteinek nagy része Angliában játszódik, mivel sokat utazott, tudott más helyszínekről is hitelesen írni. Gyerekkorában sok időt töltött Egyiptomban és Franciaországban, felnőttként pedig világ körüli útra is ment. Második férjét is egy iraki ásatáson ismerte meg. Így Miss Marple és Poirot is oldottak meg nyaralásaik alatt bűntényeket. Például az Orient Expressen, a mai Irak területén, vagy a Níluson.

7. Egyszer eltűnt

Christie-nek volt egy nagyon rossz időszaka, amikor édesanyja meghalt, majd azt is megtudta, hogy első férje megcsalja. Egy este levette a jegygyűrűjét, lányát rábízta egy cselédlányra, majd beült a kocsijába és elhajtott otthonról. Másnap a rendőrök megtalálták a kocsiját jó pár kilométerre a házától, de Christie-nek nyoma sem volt. Rendőrök és önkéntesek keresték az írónőt, a sajtó is írt róla, jutalmat is ajánlottak a nyomravezetőnek. Végül 11 nappal később egy szállodai szobában találtak rá, amibe a férje szeretőjének vezetéknevével csekkolt be. Christie később azt mondta, hogy nem emlékszik semmire, ami azokban a napokban történt vele.

8. Néha álnéven is írt

Hat romantikus regényt is írt, de álnéven. A kiadó szerette volna, ha marad a bűnügyi regényeknél és színdaraboknál. De Christie-t nem lehetett lebeszélni, mert más műfajjal is kísérletezni akart, saját életéből merítve ihletet. Arra jutottak, hogy álnéven jelennek meg ezek a könyvek. A Mary Westmacott nevet választotta. Mary a második keresztneve volt, a Westmacott pedig egy távoli rokon vezetékneve. Christie azt nyilatkozta, hogy a legjobban az Absent in the Spring (Távol telt tőled tavaszom) című regényét szerette írni, és 3 nap alatt készült el vele.

9. Két világhírű nyomozót is teremtett, ezzel pedig rekorder

Két karaktere, Hercule Poirot és Miss Marple is világhírű lett. Miss Marple-t egyébként anyai nagyanyja és annak barátnői ihlették.

10. Közel 30 színdarabot is írt

Egyikük, az Egérfogó szintén rekorder: a legrégebb óta futó darab a világon. 1952-ben debütált és azóta is játsszák.

+1. Imádta a kutyákat és a tengert

Christie-nek mindig volt kutyája. Az első egy yorkshire terrier volt, amit ötödik születésnapjára kapott. És még mit szeretett? A tenger hangját, a napsütést, úszást, az almát, a vonatokat, a számokat és fejtörőket, a csendet, az alvást, az evést, a kávé illatát. És mit utált? A zsúfolt helyeket, a bulikat és a cigifüstöt.

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Szerkeszd te is a Kispolgárt!

Legyen több ufó? Több politika? Sport? Film? Neked írjuk, te döntesz!

Hó reggelt!

Ördögünk van ma!

Rejtélyes drónok tartják izgalomban Amerikát

Senki sem tudja, honnan jönnek, de jönnek.