Tiltott területekre lépni nem véletlenül tilos

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

Ha elkerülhető, nem terhelünk téged szörnyű baleseti hírekkel. És nem tartunk béna hegyibeszédeket. Időnként azonban muszáj kivételt tennünk, mert a tudás életeket menthet.

Évente többször is előfordul, hogy kiskamaszok életveszélyes sérüléseket szereznek, mert a vasútállomások tiltott területeire lépnek, és vonatok tetejére másznak fel, mert nem tudják, hogy az iszonyúan kockázatos lehet.

Nemrég egy 15 éves fiú szenvedett áramütést, miután felmászott egy tehervonat tetejére a berettyóújfalui vasútállomáson. A fiú ugrás közben olyan közel került a felsővezetékhez, hogy megütötte az áram. Súlyos égési sérülésekkel szállították kórházba.

Tavasszal egy 18 éves budaörsi fiú vesztette életét, aki egy mozdony tetejére mászott fel az állomáson, két évvel ezelőtt pedig egy sárospataki baleset túlélőjének drukkolt az ország. Akkor néhány 16 éves fiú mászott be a tiltott üzemi területre. Egyikük felugrott egy vagon tetejére, hogy szelfit készítsen, de megrázta az áram. Később, a kórházban életét vesztette. Az osztálytársa, Csáky Soma azonnal a segítségére sietett a baleset idején, próbálta megmenteni a barátját, de őt is áramütés érte.

Fotó: Unsplash

Soma testének 50 százaléka megégett, koponya-és lábtörést is szenvedett. Két hónapig volt életveszélyes állapotban a kórházban, de csodával határos módon felépült és az iskolapadba is visszaült, eleinte magántanulóként. Édesapjával együtt Somakönyv címmel írtak egy könyvet a kórházban töltött 100 napról.

Bár az akciófilmekben gyakori, hogy emberek a vonatok tetején szaladgálnak és ettől semmi bajuk nem lesz, a valóságban ez egyáltalán nincs így. A vasút területén az utasok csak a nekik kijelölt területeken tartózkodhatnak, üzemi területeken nem. Szigorúan tilos a vonatok alatt, között átbújni, a tetejükre felmászni. Tilos átmenni a síneken is, még akkor is, ha úgy érzed, így hamarabb odaérsz a vonathoz.

Az állomásokat behálózó villamos felsővezetékben 25 ezer volt feszültség van. Otthon a konnektor 230 voltos, és még az is halálos lehet. A vasúti vezetéket még megközelíteni is veszélyes, akár két méteres távolságon belül is végzetes áramütést okozhat. A vasútállomásokon a kihelyezett táblák is felhívják a figyelmet a veszélyekre, de azokra sokan csak legyintenek. Pedig egy pillanat alatt megvan a baj, és ezek a tragédiák könnyen megelőzhetők lennének.

Csáky Soma. Fotó: NLC / YouTube

Csáky Soma erről úgy nyilatkozott, hogy bár ők tiltakoztak, amikor a barátjuk fel akart menni a vagon tetejére, hiábavaló volt. „Felment. És attól kezdve másodpercek alatt megtörtént a baj, a nagyfeszültség áthúzott a vezetékből, pedig a vezeték még bőven távol, úgy másfél méternyire lehetett a barátomtól. Ezt látva felrohantam érte, hiszen ez akkora feszültség volt, hogy azonnal lángra kapott a teste. Felrohantam és elkezdtem oltani. De akkor engem is megrázott az áram” – mondta az újságíróknak korábban.

A fiú jelenleg aktívan gyógyul, és egyre több dologba kóstol bele, de szeretné azt is, hogy minél több emberhez eljusson a története. Februárban úgy fogalmazott: meg sem lehet hálálni, hogy mennyi ember milyen sokat tett érte. „Az a minimum, hogy másokon segítsek, ha rajtam ennyien segítettek. Ezt folytatni akarom nagyon sokáig, talán életem végéig, hiszen ez egy ajándék élet, amit kaptam. Miért is ne ajándékozzam tovább?”

Források: FEOL, Képmás, hvg.hu, rtl.hu, Házipatika.

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Hó reggelt!

Ördögünk van ma!

Rejtélyes drónok tartják izgalomban Amerikát

Senki sem tudja, honnan jönnek, de jönnek.