Tenger is lehetne a Marson talált vízből

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

Már több mint 10 éve jókora, 2,5 kilométeres lerakódást észlelt a Mars egyenlítője környékén az Európai Űrügynökség Mars Express űrszondája. Akkor viszont még nem lehetett tudni, mi ennek az összetétele.

És most kiderült, hogy minden bizonnyal főleg jég. És az is, hogy mélyebb is a gondoltnál, pontosabban 3,7 kilométer vastag (hasonlatként a Duna mélysége Budapestnél 4-10 méter között van átlagosan)

Radarkép a jéglerakódásról. Forrás: ESA
Radarkép a jéglerakódásról. Forrás: ESA

Szakértők szerint ez akkora mennyiségű jég, ami ha felolvadna, 1,5-2,7 méter átlagmélységű vízzel borítaná be az egész bolygót. Ez majdnem annyi víz, mint amennyi a Földön lévő Vörös-tengerben van.

A jégrétegen azonban van egy száraz porréteg (vagy hamu), azon pedig egy több száz méter vastag, megkeményedett kőzetpáncél is. Így a víz kinyerése a küldetéseken elég nehéz feladatnak tűnik.

Élet a Marson?

Bár a Mars most egy száraz, steril világnak tűnik, a felszíne arról árulkodik, hogy itt korábban folyók, ősóceánok és tavak is voltak.

A Mars a negyedik bolygó a Naprendszerben, vörös bolygónak is hívják a színe miatt. A marslakó szó nem véletlen: egy időben nagyon elterjedt, főleg a sci-fi kultúrában, hogy élet van a Marson. A mostani kutatások korábbi, életre utaló jelet nem találtak, legfeljebb  a mikroszkopikus élet gyanúja merült fel.

Az biztos, hogy a Mars az egyik legjobban kutatott és vizsgált bolygó ma is. És Elon Musk már azt is tervezi, hogy 2025-ben, sok-sok pénzért, kiköltöztet embereket a Marsra. A kutatók viszont azt mondják, a mai technológia és a Mars állapota nem teszi lehetővé, hogy a bolygó lakható legyen. Az mindenesetre segít, ha víz van odaát bőven. (ESA)

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Hó reggelt!

Ördögünk van ma!

Rejtélyes drónok tartják izgalomban Amerikát

Senki sem tudja, honnan jönnek, de jönnek.