Sokan fel sem tudják mérni, mit okoznak azzal, ha teleszemetelik a környezetüket. A hónap elején az új-mexikói Carlsbad Caverns Nemzeti Park figyelmeztetést adott ki,
mert egy látogató egy zacskó Cheetost hagyott a barlang mélyén.
Ezzel nem csak az a baj, hogy bunkóság, hanem az is, hogy a nedves környezetben úgy elszaporodtak a sajtos chipsen a baktériumok és a gombák, hogy egy kisebb sokk érte a barlang ökoszisztémáját.
Hasonló dolog történt a Yellowstone Nemzeti Parkban a Morning Glory Pool-lal. Magyarul ez a Hajnalka-medence (nevét a tölcséres virágú növényről kapta). Ez a park egyik legnépszerűbb melegvizű forrástava, amit az évek alatt tönkretettek a turisták.
A forrás azért híres, mert szivárványszínű, középen kék és zöld, a szélén sárga és vöröses színű. Csakhogy a színkavalkád nagyrészt az emberek által bedobált szemét miatt alakult ki.
A medencét még az 1880-as években nevezték el a liláskék virágról. A korai, 19. századi fényképek tanúsítják, hogy egykor szinte teljesen kék és viszonylag tiszta volt. A 20. század második felére azonban forrás számos új színt mutatott meg, köztük narancssárgát, sárgát és zöldet. Az amerikai földtani intézet szerint a színváltozást az okozta, hogy a látogatók érméket és köveket dobáltak a forrásba. De még kalapokat is találtak benne egyszer.
Az emberek által bedobált szemét a forrás alján telepedett meg és valamelyest akadályozta a forró víz áramlását. Ez pedig a hőmérséklet csökkenését okozta. A hőmérsékletváltozás felborította a medence ökoszisztémáját, így elszaporodhattak benne a baktériumok. Ezek apró rétegeket képeznek a vízben, amik aztán különböző módokon verik vissza a fényt.
A forrást az 1970-es években már egyszer kitakarították. Némileg leengedték a meleg vizet, és kidobták belőle a lehető legtöbb szemetet. Rengetegen dobáltak bele aprópénzt, valószínűleg azért, hogy szerencsét hozzon nekik. A következő években újra és újra takarítottak a parkőrök, de 1991-ben rájöttek, hogy az eredeti kék szín már nem tér vissza.
A következő évtizedekben rendszeres volt a takarítás, egészen 1991-ig, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy az eredeti kék színt már nem lehet helyreállítani.
„Több tonnányi, valószínűleg több ezer érmét találtunk. A park főútja közvetlenül a forrás mellett vezetett. Ez magyarázza, hogy miért voltak az alján autóalkatrészeknek tűnő fémdarabok is” – mondta egy parkőr, aki ott volt az 1991-es nagytakarításon. Hozzátette, hogy rengeteg követ találtak, ami nem odavaló volt, és még néhány kalapot is, amik feltehetően az emberek fejéről repültek a forrás aljára.
A szakemberek kételkednek abban, hogy a tiszta kék szín valaha is visszatér, de szerintük ezt a kérdést csak az idő fogja megválaszolni. (IFL Science)