Egyáltalán nem biztos, hogy mindenki számára egyértelmű, hogy mivel is foglalkozik egy pszichológus. Még nekem sem, pedig én az vagyok. Szóval leírom. A pszichológus leginkább a lélekkel foglalkozik. Lelke pedig mindenkinek van.
Gondolatai, érzései, vágyai, álmai, szorongásai, kérdései, kétkedései, megélései.
Neked is, a barátaidnak is, a szüleidnek is. Persze lehet, hogy nem törődünk velük. Vagy elhessegetjük őket. Vagy törődünk velük, csak nem tudjuk, kihez fordulhatnák a kérdéseinkkel.
Mert mindenkinek vannak, lehetnek olyan kérdései, amiket nem tud vagy nem mer senkitől sem megkérdezni.
Ez a felület viszont pont erre lesz jó.
Itt felteheted a kérdésedet, név nélkül, én pedig megpróbálok rá válaszolni.
Persze, lehet, hogy elsőre nem tudok, de akkor majd olvasok hozzá. Az is lehet, hogy sok hasonló kérdés jön majd, akkor majd azokra egyszerre fogok válaszolni. Az is lehet, hogy majd kérdeznem kell ahhoz, hogy tudjak válaszolni, de bármi is van, semmiképp sem fogom a kérdést minősíteni. Azaz nem lesz olyan, hogy rossz kérdés. Nem lesz olyan, hogy naa, ilyet nem illik, vagy nem szabad. Nem fogok fanyalogni.
Szóval írj, írjatok bátran.
Bármilyen témában.
Tanulás, nem tanulás, gépezés, sport, testi változások, szexualitás, szeretet, utálat, szülőkkel való kapcsolat, drogok, bulizás, unalom, pénz, szegénység, gazdagság, tényleg bármi jöhet, ami kapcsolódik a lélekhez.