Skibidi Toilet! Jaj, a vécéfejek elrontják a gyerekeket!

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

2023 új őrületet hozott a netező gyerekeknek, és vele új pánikot az anyukáknak: a Skibidi Toilet sorozatot. A rövid animációk a Youtube-on és a TikTokon nézhetők meg, és gyerekek tízmilliói nézik is világszerte, lelkesen. A széria eddig 70 milliárd megtekintést zsákolt be.

A történetben vécéből kilógó emberfejek szerepelnek, és velük szemben a kamerafejűek. Ezek gyepálják egymást közelharcban és mindenféle fegyverzettel. Mindezt egy 25 éves játék (a legendás Half-Life) motorjával alkotta meg egy grúz srác, aki azóta is csodálkozik, mekkorát szólt ez a hülyeség.

A szülők pedig hüledezve nézik, mire függött rá a csemetéjük, és rémülten hívogatják egymást, hogy itt a világ vége. (Pedig a Szövetség minden epizódban megmenti az emberiséget a vécéfejektől.) Még az is felmerült, hogy ezt be kéne tiltani. Tény, hogy a Skibidi nem néz ki jól, kifejezetten amatőr a technika. És a vécével nem illik viccelni. Vagy mégis?

Nézzük csak a Dilibogyók (Dumb és Dumber) című 1994-es film egyik közkedvelt jelenetét! Ez 12-es karikával futott, szóval lényegében mindenki megnézheti. Tipikus pisi-kaki humor, és az bizony mindig volt és lesz.

Haszontalan butaság!

Az is igaz, hogy a Skibidi Toiletben más nemigen történik, mint csihi-puhi. A vécéfejek és a kameraemberek rendületlenül csépelik egymást. Hová vezet ez? Mi ennek a mondanivalója?

Hát… valóban nem több, mint a Tom és Jerrynek. Vagy a valaha őrült népszerű G. I. Joe és Transformers sorozatoknak. Vagy bármelyik kung-fu- vagy karatefilmnek. De nem várhatjuk mindentől, hogy olyan tartalmas legyen, mint egy kötelező olvasmány.

Pedig ez az egyik oka a szülői pániknak. A felnőttek hajlamosak idegeskedni, ha azt látják, hogy a gyermekük „haszontalan” dolgokkal tölti az idejét. Ahelyett, hogy furfangos matekpéldákat oldana meg, versenyszerűen sportolna vagy Jókai Mór regényeit olvasná. Eközben általában elfelejtik, hogy munka után ők sem ezt teszik, hanem például labdázó embereket néznek a tévében. Vagy más módon kapcsolódnak ki.

A felháborodáshoz hozzájárul, hogy nem értik, mi ebben a jó. Rosszul megrajzolt, gusztustalan figurákat látnak, teljesen értelmetlen sztoriban. Csakhogy ők meg a South Parkon és a Nickelodeon rajzfilmcsatornán nőttek fel, ahol „A kifordított fiú” csak átvezetés volt olyan agymenések között, mint a Jaj, a szörnyek vagy éppen a Spongyabob.

Azokat meg az ő szüleik nem értették, és talán féltek is, hogy mi lesz így belőlük. És így volt ez az elektronikus zenével, előtte a rockkal és a metállal. Azelőtt meg a jazz volt az ördögi újdonság, ami megrontja a fiatalságot. Kétszáz éve pedig a regény és a színház.

Csak az övék

Valószínűleg ez a Skibidi Toilet járványszerű sikerének titka. A mai gyerekek úgy érzik, ez végre csak az övék. Nem anyu és apu lepasszolt kedvencei, és nem egy nagy amerikai stúdió gondosan megtervezett üzlete. Ők kapták fel, ők élvezik, csak ők értik, és éppen ez benne a jó.

A fiatalok kultúrája miatti rémüldözés örök. Éppen úgy, ahogy a vécével kapcsolatos humor. Nincs itt semmi látnivaló. Legfeljebb az, hogy a rakétás kameraember ma is legyőzi a géppuskás vécéfejet. Húsz év múlva te fogsz szörnyülködni azon, mit néz a gyereked. És könyörögsz neki, hogy legalább pár Skibidi Toiletet nézzen meg. Hiszen másnap dolgozatot ír belőle!

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Boldog szülinapot, Kispolgár!

Egyévesek lettünk, és növünk tovább. Köszönjük nektek!

Kalmopyrin a málnaszörpben

A Kreatív interjúja az egyéves Kispolgárról, nehézségekről, tervekről, hőbörgésről.