Csaknem egy hónapja repülnek azonosítatlan drónok az Egyesült Államokban, főleg New Jersey és New York államokban. Senki sem tudja, honnan jönnek.
Nem ufókról van szó, ezek biztosan ember alkotta repülőeszközök. Egyes észleléseket egyébként rosszul azonosított, szabályosan közlekedő repülőgépek váltottak ki. De még mindig marad egy csomó gazdátlan drón.
Az amerikai közvélemény egyre idegesebb a berepülések miatt. Különösen azért, mert a drónok megjelentek egy fontos katonai kutatóközpont, illetve Donald Trump megválasztott elnök golfpályája körül is. Elterjedtek olyan rémhírek, hogy a drónok egy iráni anyahajóról jönnek, amely valahol a nyílt óceánon cirkál – de ilyen hajó nincsen, és ha lenne, akkor már rég megtalálta volna a haditengerészet. Tengeralattjáró esetleg szóba jöhetne, de Iránnak biztosan nincs olyan tengeralattjárója, ami ilyen küldetésre alkalmas lenne. Kínának vagy Oroszországnak viszont van.
A drónok miatt egyes repülőtereken le kellett állítani a forgalmat. A kormány azt mondta, hogy szerintük nem jelentenek veszélyt a repülőeszközök. Ezt több képviselő is vitatja. Arra hivatkoznak, hogy a kormány saját bevallása szerint nem tudja, ki és miért repteti ezeket a gépeket, tehát azt sem állíthatja, hogy nem veszélyesek.
Ezek egyébként elég nagy drónok, csaknem két méteresek. Persze Amerikában rengetegen reptetnek drónokat hobbiból vagy munkájuk miatt, például ingatlanok fotózásához. Majdnem egymillió nagy drón repül engedéllyel az országban. Használnak ilyen eszközöket a rendőrök, tűzoltók, természetvédelmi őrök is.
Donald Trump leendő elnök magyarázatot vár a kormánytól. Azt is mondta, hogy le kellene lőni ezeket a gépeket. Az elmúlt napokban több államban drónrepülési tilalmat vezettek be. Ha a titokzatos berepülések folytatódnak, ezután akár tényleg le is lőhetik a gyanús eszközöket.
Ha inkább igazi ufókról olvasnál, erre kattints.