Rákosrendező, Mini-Dubaj: mi a vita tárgya?

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

Szinte mindennap szerepel a hírekben a Budapestre tervezett óriási építkezés, amit eredetileg Mini-Dubaj, ma pedig Grand Budapest néven emlegetnek. Most elmagyarázzuk, miért van ebből botrány.

Rákosrendező egy óriási vasúti terület Budapest közepén. Régebben rendezőpályaudvar volt, főleg tehervonatokat állítottak itt össze. Ma már nincs rá szükség, az ipari vonatok nem mennek át a városon. Ezért hosszú ideje üresen áll. A telek akkora, mint egy fél kerület, és nem a város, hanem az állam tulajdona. Arról is a kormány döntött, hogy eddig nem történt vele semmi. Tele van szeméttel, romokkal és gazzal.

Rákosrendező ma egy szeméttelep. Fotó: Wikimedia

Budapest jelenlegi és korábbi önkormányzatai mindig is terveztek oda különféle fejlesztéseket, elsősorban lakásépítést és parkot. Mindkettőre nagy szükség van. Budapesten lassan megfizethetetlenek a lakások, ezen csak az segítene, ha épülne sok olcsó új ház. És zöldterület is kellene még.

Az arab kérő

A kormány most úgy döntött, hogy az egészet eladja egy dubaji vállalatnak. Dubaj amúgy nem egy önálló állam, hanem az Egyesült Arab Emirátusok egyik tagállama. Az arab befektető pedig modern városközpontot tervez építeni oda, felhőkarcolókkal, irodaházakkal, üzletközponttal. Akár 500 méter magas tornyot is engedélyez a szerződés. Ez örökre megváltoztatná Budapest látképét.

Ami egyesek szerint baj, például a toronyházak pont belógnának a Hősök tere látványába. Mások szerint a felhőkarcolók a mai nagyvárosok részei, és nem kell tőlük félni.

A Hősök tere a felhőkarcolókkal. Kép: Karácsony Gergely / Facebook

Ennél komolyabb ellenvetés, hogy a tervezett fejlesztés nem szolgálná a város és az itt lakók érdekeit. A tervekből nagyon drága luxuslakások rajzolódnak ki, hasonlóan fényűző irodaházakkal. Ezeket nem magyar fiatalok vennék meg, hanem gazdag külföldiek. A befektető nem vállal semmilyen közlekedésfejlesztést, vagyis azt a városnak vagy az államnak kellene kifizetnie. Márpedig ekkora tornyokhoz minimum villamosvonalat és hidakat kell építeni. Még inkább korszerűsíteni és meghosszabbítani a kisföldalattit. A szerződés nem tartalmaz kikötéseket sem a közlekedésről, sem arról, hogy mi is épüljön pontosan.

A főváros vezetése szerint gyanúsan alacsony az 50 milliárd forintos ár is, amit Magyarország kap a földterületért. Úgy gondolják, a kormány áron alul játssza át a közös tulajdont. Ráadásul a projekt körül megjelentek a Fidesz közismert mutyizói, pénzéhes üzletemberei is. És még ezt az alacsony árat sem kapjuk meg most, hanem csak 2039-ig, részletekben.

Budapest nemet mond

A dubaji ingatlanfejlesztő, az Eagle Hills Belgrádban, Szerbia fővárosában már felépített egy hasonló városnegyedet. Ez kétségtelenül egy betonszörny lett, és az építkezést ott is korrupciós ügyek és botrányok kísérték.

A dubajiak belgrádi alkotása. Karácsony Gergely fotója

Budapest vezetése most egy jogi megoldásban bízik, amivel megakaszthatja a Mini-Dubaj megépülését. A városnak ugyanis elővásárlási joga van a rákosrendezői területre. Ez azt jelenti, hogy ha a tulajdonos (az állam) eladja, akkor a területet először a fővárosnak kell felajánlani. Karácsony Gergely főpolgármester élni akar ezzel a joggal. Arra az önkormányzatnak nincs pénze, hogy ott új városrészt építsen, de ha megveszik, akkor kereshetnek más befektetőt, aki jobb megoldást kínál. Például megfizethető lakásokat épít.

A Belgrádba épített toronyház, aminek a neve: Kula. Fotó: Youtube / ATI

A magyar politikában szokatlan módon Karácsony mellé állt Vitézy Dávid is, aki pedig ellene indult az önkormányzati választáson. Az ügy biztosan bíróság elé kerül, ahol bonyolult és hosszú eljárás következik majd. A főváros reménye végső soron az, hogy a jövőre esedékes választásokig meg tudják állítani az üzletet, utána pedig egy másik kormány majd törli az egészet.

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!