Egyes sulikban pénzt kérnek a mobilmegőrzésért a diákoktól – írja a Népszava. Az értesülés szerint bérleti díjat és kauciót is kell fizetni a szekrények használatáért. Kaució az a pénz, amit le kell tenned egy bérbe kapott tárgy vagy ingatlan átvételekor, és amit visszakapsz, ha azt olyan állapotban adod vissza, ahogyan kaptad. Vagyis nem teszel benne kárt. Az egyik ilyen „fizetős” hely a nyíregyházi Zay Anna Technikum és Kollégium. Egy végzős diák a lapnak azt mondta, hogy kötelező, ötezer forintos letéti díjat kérnek a tanulóktól azért, hogy kulccsal zárható szekrényekben tárolhassák mobiltelefonjaikat. (Népszava)
Magyar idő szerint hétfő éjjel átadták az Oscar-díjakat. Nagy meglepetés volt, hogy a legtöbb díjat nem A brutalista, hanem az Anora című film vitte el. Ide kattintva olvashattok bővebben a díjazottakról. (Kispolgár)
Lemondott a polgármester Pápán, ezért időközi választások voltak a hétvégén. A városban általában a Fidesz jelöltje szokott nyerni, ám most nagyot bukott. Magas részvétel mellett a fideszes Heizer Zoltánné csak a szavazatok 24,6 százalékát szerezte meg. A győztes, Kerti Györgyi, aki a Közösen Pápáért egyesület jelöltje volt, összesen 75 százalékkal nyert. (24.hu)

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök akkor lenne hajlandó lemondani államfői tisztségéről, ha Ukrajna csatlakozhatna a NATO-hoz. Zelenszkij ezt a hétvégi londoni megbeszélés után, egy sajtótájékoztatón mondta. A kérdés eleve azért merült fel, mert Donald Trump amerikai elnök arra szólította fel, hogy írjon ki hazájában új választást. A nagy jelentőségű londoni találkozóról délelőtt írtunk. (Sky News)
Szolidaritási tüntetést tartottak Ukrajna mellett vasárnap Budapesten. A rendezvényen több százan vonultak a Széll Kálmán térről az ukrán nagykövetség elé. Sándor Fegyir, Ukrajna napokban beiktatott budapesti nagykövete kiment a tüntetők közé, hogy megköszönje a támogatásukat. (24.hu)
Március 3-9. között lesz az első budapesti közvetlen diákelnök-választás. Vagyis a fővárosi diákok mind maguk szavazhatnak, választhatnak maguknak képviselőt, aki érdekeiket képviseli majd Budapest oktatási és ifjúsági ügyeiben. Egy online szavazási rendszeren keresztül lehet majd voksolni, amihez minden budapesti középiskola hozzáférést kap. A választáson minden 7. évfolyamot megkezdett és utolsó gimnáziumi évét még be nem fejezett, budapesti köznevelési intézményben (gimnázium) tanuló diák szavazhat. A rendszerben a diákok rangsorolhatják a jelölteket. A szavazás linkje ide kattintva érhető el. (Fővárosi Diákönkormányzat)

Leszállt a Holdra a Kék Szellem. Sikeresen landolt a Holdon a Firefly Aerospace nevű vállalat Blue Ghost szondája. Ez a második magánvállalati űreszköz, ami épségben elérte a holdfelszínt. Az autó méretű szonda az amerikai űrhivatal, a NASA műszereit vitte magával. Az egyik kísérletben 2-3 méterre fognak lefúrni a holdkőzetbe, és elemzik az ott talált mintákat. A Blue Ghost a SpaceX Falcon rakétáján indult az űrbe január közepén. Ugyanez a rakéta egy japán holdszondát is vitt magával, de az csak májusban fog leszállni, addig a Hold körül keringve végez megfigyeléseket. (Space.com)
Ma, azaz március 3-án van a vadvilág napja. Az ENSZ 2013-ban fogadta el, hogy a Föld vadon élő növény- és állatvilágának sokszínűségét és fontosságát ezen a napon ünnepeljük. Az is a célja, hogy felhívják a figyelmet arra, hogy vigyáznunk kell a természetre és élőlényekre, különösen a veszélyeztetett fajokra.
(Kiemelt kép forrása: Facebook/Keir Starmer)