Nemsokára minket is elér az árvíz, bajban vannak a fecskék – híradó

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

Árvízhelyzet

Harmadfokú árvízvédelmi készültség van mától Magyarországon. A Duna és  mellékfolyója, a Lajta mentén számítanak komoly gondokra. Az áradást főként Budapest, a Szigetköz és a Dunakanyar területein várják. Karácsony Gergely főpolgármester szerint az évtized legnagyobb árvize közelít a fővároshoz, ezért este 8 órától lezárják a budai és pesti alsó rakpartot. Keddtől a Margitszigetre sem lehet bemenni kocsival, a gyalogosforgalmat is korlátozzák. Már pakolják a homokzsákokat a Margit híd felőli bejáratnál. Fontos, hogy mielőtt bárhova elindultok, tájékozódjatok a helyi járatok, vonatok, buszok közlekedéséről. A vízállás alakulása miatt Budapesten például a 2-es villamos vonalát már keddtől korlátozzák. (Telex)

Forrás: Gyurcsány Ferenc/Facebook
Forrás: Gyurcsány Ferenc/Facebook

Elözönlötték a közösségi oldalakat a gumicsizmás politikusok. Az árvíz elleni készülésbe, cipekedésbe több politikus is beszállt, köztük Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke mellett a TISZA Párt elnöke, Magyar Péter is. Karácsony csak a csizmáját tette ki és jelezte, hogy nemsokára indul segíteni, de nem a „szelfik fogják megmenteni a várost, ő a szakemberekre hagyja a munkát.” Gyurcsány és Magyar több  gumicsizmás-zsákhordós képet és videót posztoltak. Érdekesség, hogy a két egymástól talán legtávolabb álló párt, a DK és Mi Hazánk aktivistái együtt pakoltak az egyik gáton. Orbán Viktor viszont a képek alapján csak ellenőrzött, kérdezett és mutogatott, de neki is került gumicsizmás kép Facebook-oldalára. Több kisebb település egyébként már most segítséget kért, köztük Major Gábor, Gönyű polgármestere is felhívta a lakosság figyelmét, hogy aki tud, menjen rakodni. (Facebook)

Forrás: Orbán Viktor/Facebook
Forrás: Orbán Viktor/Facebook

Az árvízhelyzet komolysága miatt összeült az operatív törzs Orbán Viktor vezetésével. A törzs magját a szakembereken kívül a Honvédség adja, ők akár helikopterekkel is beszállnak a mentésbe. A belügyminiszter, Pintér Sándor, és a miniszterelnök is lemondták külföldi útjaikat, azt mondták, amíg helyzet van, Magyarországon maradnak. Hogy mi mindent kell csinálni árvízveszélykor, és mit jeleznek a vízállások, arról holnap olvashattok bővebben nálunk. (HVG)

Fotó: Karácsony Gergely/ Facebbok
Fotó: Karácsony Gergely/ Facebbok

Szlovákiában, Ausztriában, Lengyelországban, Romániában és Csehországban már okozott pusztítást a Borisnak elnevezett ciklon (légörvény), ami a hatalmas esőzéseket és áradásokat okozza Közép- és Kelet-Európában. Ausztriában a Bécs környéki tartományt katasztrófa sújtotta területté nyilvánították, két metróvonalat is be kellett zárni. Autópályákat (erről videót ide kattintva nézhettek meg) és sétálóutcákat öntött el a víz. Egyes vonatok közlekedése is szünetel, például Magyarország irányába is. Csehországban több ezer embert kellett biztonságos helyre költöztetni, főleg az ország keleti felében. Romániában is kitelepítések voltak. Lengyelországban szintén vannak olyan területek, amiket teljesen elvágott az árvíz, a helyzet pedig kritikus, sokan maradtak áram, telefon nélkül. Sajnos több helyen már halálos áldozatai is vannak az áradásoknak. Ide kattintva nézhettek meg egy összefoglaló videót a mostani állapotokról. (BBC)


Az Orbán család bányájából veszik az építőanyagot Magyarország minden idők legdrágább vasútfejlesztéséhez, a Budapest-Belgrád vasútvonalhoz. Ehhez a projekthez hatalmas hitelt vett fel az állam Kínától. Eddig azt lehetett tudni, hogy Orbán Viktor barátjának (strómanjának), Mészáros Lőrincnek hoz ez sok pénzt, mert az ő cégei a fővállalkozók, ők dolgoznak az építkezésen. Most az is kiderült, hogy a miniszterelnök családtagjai közvetlenül is hasznot húznak a bizniszből, mert eddig több mint 200 ezer tonna vasúti követ szállítottak az Orbán család bányájából az építkezéshez. Az építőanyagok egy részét Mészáros Lőrinc cége rendelte meg Orbánéktól. (444.hu)

Donald Trump / Facebook

Megnevezték a Donald Trump elleni merénylet gyanúsítottját. Mint arról tegnap írtunk, lövések dördültek a volt elnök és jelenlegi republikánus-jelölt floridai golfklubjánál, ahol ő is éppen sportolt. A CNN azt írja, hogy az 58 éves Ryan Wesley Routh egy bokorban bújt el, és egy távcsöves puskával akarta lelőni Trumpot. A férfit a politikust védő titkosügynökök vették észre, és lövéseket adtak le rá. Routh ezután autóval próbált menekülni, de elkapták. A gyanúsítottról annyit lehet tudni, hogy 2016-ban még Trumpra szavazott és építőipari vállalkozása van Hawaiion. Közösségi oldalain gyakran Ukrajna mellett szólal fel az oroszok elleni háborúval kapcsolatban, és rendszeresen bírálja Trumpot. (CNN)

Kedden folytatódik Pankotai Lili pere Pécsen. Az aktivista a volt suliját, a Ciszterci Rendi Nagy Lajos Gimnáziumot jelentette fel, mert „pszichológiai hadviselést folytattak ellene a véleménynyilvánítása miatt” és ezért el is kellett hagynia az intézményt. Pankotai Lili még 2022-ben vált ismertté, amikor egy tüntetésen elszavalta versét, amiben helyenként káromkodások voltak. A gimnáziuma ezután elhatárolódott tőle. (HVG)

Nagy bajban vannak az átvonuló fecskék a hirtelen jött időjárás-változás miatt. Most tart a madarak őszi vonulása, de rengeteg fecske ragadt nálunk, nem tudnak az eső és hideg miatt továbbrepülni, keresik a száraz helyeket és a meleget. Mi úgy segíthetünk nekik, ha házban lakunk, hogy nyitva hagyjuk a garázsban az ablakot, vagy a tárolót, hogy bemehessenek száradni és megpihenni. Ha bementek és összebújtak, békén kell őket hagyni, de élő rovart, főleg lisztkukacot kitehetünk nekik. Ha viszont földön találunk fecskét, azonnal fel kell venni onnan. Dobozba kell tenni, amiben papírtörlő vagy száraz szalma van és elvinni őket a legközelebbi madár- vagy természetvédelmi mentőközpontba. Érdemes előtte tájékozódni, mert sok helyen már most nagyon tele vannak, a civilek erőn felül küzdenek a kis madarakért. (24.hu)

Forrás: Wikipédia
Forrás: Wikipédia

Magyar idő szerint hétfőre virradóra átadták a 2024-es Emmy-díjakat. Ez az amerikai televíziós produkcióknak kiosztott díj. A sógun kapta a legtöbb jelölést, 25 kategóriában indult, és ebből 18-at meg is nyert. A mackó alkotói sem szomorkodtak, ők 11 díjat zsebeltek be. Díjazták ezen kívül az erősen 18 pluszos A szarvasbébit is, és Jodie Foster átvehette élete első Emmy-díját a True Detective-ben nyújtott alakításáért. A győztesek teljes listáját ide kattintva olvashatjátok a CNN-en.

(Kiemelt kép forrása: Facebook)

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Szerkeszd te is a Kispolgárt!

Legyen több ufó? Több politika? Sport? Film? Neked írjuk, te döntesz!

Hó reggelt!

Ördögünk van ma!

Rejtélyes drónok tartják izgalomban Amerikát

Senki sem tudja, honnan jönnek, de jönnek.