Magyar származású óriás játsza az új Alien-film főgonoszát. A Magyarországon forgatott film végén megjelent szörnyről ráadásul elsőre sokan azt gondolták, hogy számítógépes animáció. Valójában viszont a magyar származású, 237 centi magas Robert Bobroczky öltötte magára az Alien-jelmezt.
Robert nem messze a magyar határól, a romániai Aradon született 2000-ben, egy rendkívül magas családban. Édesapja a 217 centi magas kosárlabdázó, Bobróczky Zsigmond. De az anyukája is 186 centis, ő röplabdázott. Robert már nyolcéves korában magasabb volt az anyukájánál, és tizenkét éves korára az apját is túlnőtte. Többször vizsgálták, hogy valami fejlődési vagy hormonális probléma okozza-e az elképesztő magasságát. De végül arra jutottak, hogy ez nála családi vonás.
Robert magassága miatt adta magát a kosaras karrier, emiatt a család Amerikába költözött. A fiú a középiskolát már Ohio államban kezdte, és egy darabig úgy nézett ki, hogy összejöhet egy profi szerződés. Ez viszont Robert gerincferdülése miatt mégsem sikerült. Ehelyett kénytelen volt beérni „kis” szereppel a filmtörténet egyik kultikus sorozatában.
Ez pedig annak köszönhető, hogy az Alien: Romulus rendezője, Fede Alvarez ragaszkodott ahhoz, hogy a lehető legkevesebb filmes trükköt alkalmazza a filmben. Így került a 237 centis kosaras a szörny jelmezébe, a rendező nagy-nagy megelégedésére. A film egyébként 18 éven felülieknek való. (hvg.hu)
Kiemelt kép: YouTube