Válaszoltál már valaha egy dicséretre úgy, hogy lekicsinyelted magadat? Például: azt mondta valaki, milyen jól néz ki a hajad. Erre meg csak annyit tudtál mondani: áh, csak megmostam tegnap, haha.
De miért nem tudjuk egyszerűen azt mondani, hogy köszi?
A szakértők szerint az emberek nagy része kifejezetten rosszul viseli az elismerő szavakat. És különféle módokon tereli el magáról a figyelmet. Vegyük a fenti példát alapul és nézzük, milyen reakciókat adnak sokan:
- Az egyik a fent említett kisebbítés, a „csak megmostam”.
- A másik egy önirónikus (rejtett gúnyos) vicc: „haha, legalább ma kinéz valahogy.”
- A harmadik, amikor gyorsan visszadobja valaki a dicséretet azzal, hogy a másikon dicsér meg valamit.
- A negyedik az egyenesen savanyú megoldás: „szerintem nem is néz ki jól.”
A Harvard Egyetem végzett egy kutatást, amiben 400 ember vett részt. Közel a háromnegyedük arról számolt be, hogy kényelmetlenséget, sőt, szégyent érzett, amikor megdicsérték.
Az egyszerű magyarázat erre az lenne, ha azt gondolnánk, ezeknek az embereknek mind alacsony önértékelésük volt. De ez nem teljesen igaz. Egy kicsit inkább olyan, mint hogy nem minden rovar bogár, de minden bogár rovar. Azaz, ha valakinek nincs önbizalma, az biztos, hogy a fentieket érzi. De egészséges önbizalommal megáldott emberek is érezhetik így magukat.
De miért?
A kutatók szerint az egyik ok az, hogy meglepetésként érnek minket a bókok, dicséretek. Egy váratlan helyzet pedig, legyen az kellemes vagy kellemetlen, ősi és nem kellemes reflexeket indít be az agyunkban. Ezt meglepetés sorrendnek is hívják, aminek 4 fázisa van:
- Lefagyás
- Magyarázatkeresés
- Figyelem elterelése
- Az élmény megosztása, hogy ne érezzük magunkat egyedül
Hiába tud a meglepetés örömet okozni, vannak, akiknek ez inkább megterhelő. Ebből adódik az első fázis, a lefagyás. És azért, hogy újra a megszokott, kiszámítható kerékvágásba kerüljenek a dolgok, visszaszerezzék a kontrollt, jön a három másik fázis.
Ez az egyik oka annak, ha nem tudjuk jól fogadni a dicséretet. A másik az, ha mi nem úgy látjuk magunkat, ahogyan a dicsérő. Például szerintünk egyáltalán nem lett jó a hajunk. Az emberek általában akkor érzik magukat jól, ha saját nézeteiket, érzéseiket erősíti meg a környezetük. És amikor nem ez történik, akkor kibillennek az egyensúlyból.
De mit lehet tenni?
Egy kis gyakorlással el lehet érni, hogy az agyunk másképp reagáljon a dicsérő szavakra. Ahogy jön az érzés, hogy elővegyünk valami terelést, mondjunk csak annyit kedvesen, hogy köszönöm. Vagy azt, hogy köszönöm, jól esik. Ha eleinte nem is ez lenne az, amit reagálnánk, segíthet az önbizalmunk növelésében, vagy abban, hogy ne érezzük kellemetlennek a dicséretet.
A másik, ami fontos szempont, hogy a dicséret maga is inkább annak adójáról szól, nem pedig rólad. Ez az ő nézőpontja veled kapcsolatban. Így azt fogadod el azzal, ha megköszönöd. Nem feltétlen a saját magadét.
Önvizsgálat?
Érdemes azt is végiggondolni, van -e valami személyes oka annak, ha valakinek nehéz elfogadnia a dicséretet.
Például azért, mert a hitében/vallásában ezt nem illik. Vagy a családban nem szokás egymást dicsérni, ezért furcsa, ha valaki más megteszi. Esetleg az a tapasztalat, hogy mások nem őszintén, hanem cikizésnek használnak dicséretet (például közlik valakivel, hogy milyen jól néz ki azért, hogy lássák annak reakcióját, majd kinevetik).
Ezeknek mind fontos szerepük van abban, hogy képesek vagyunk-e befogadni mások pozitív értékeléseit. De gyakorlással el lehet engedni ezeket a rossz beidegződéseket is. (Harvard)
