Ugyan még nem tudják pontosan az okát, de kutatók bebizonyították, hogy a művigyorgás boldogabbá tehet. Korábban voltak már viták arról, hogy a mosolygás önmagában jobbkedvre deríthet-e. Az amerikai Stanford Egyetem tudósai viszont most be is bizonyították, hogy ez tényleg így van.
3800 résztvevőt vizsgáltak meg 19 országból. A kísérlet során három különböző módon kérték az embereket a műmosolygásra. Először úgy, hogy egy nevető ember fotóját mutatták meg nekik. Aztán pontos leírást adtak, hogy az arcuk melyik izmát mozgassák meg, hogy attól mosolyra álljon a szájuk. Végül egy keresztbe fektetett tollat kellett a szájukban tartaniuk. Volt, akinek eközben kiskutyákról készült fotókat mutattak, és volt, akinek nem. A vizsgálat megállapította, hogy az első kettő módszer hatásos, a résztvevők tényleg boldogabbnak érezték magukat attól, hogy mosolyt színleltek. Ez pedig független volt attól, hogy közben cuki képet néztek-e vagy sem. A harmadik módszer nem hozott hasonló eredményt, ebben az arc izmai nem mozdultak.
A kutatók rájöttek arra is, hogy nemcsak a mosolygásnál, hanem az arc többi, érzelmekhez kapcsolódó izmának mozgatásával is kiváltható hasonló hatás. Ha összeráncoljuk a szemünket, dühösebbnek érezhetjük magunkat. Azt viszont egyelőre nem tudják, hogy az arc mozgása miért vált ki érzelmeket. Az egyik elmélet szerint grimaszoláskor az agy az arckifejezéshez kapcsolódó emlékre gondol. De további kutatások kellenek, hogy ezt biztosan ki lehessen jelenteni. (livescience.com)