Arra a kérdésre, hogy mit mutat meg egy IQ-teszt, biztosan sokan kapásból rávágjátok, hogy az intelligenciát. És esetleg még azt is, hogy minél magasabb valakinek az IQ-ja, annál okosabb. Na de mi is az az intelligencia, és lehet-e egyáltalán mérni? És tényleg akkora jelentősége van annak, hogy kinek mekkora?
Mi az intelligencia?
Tudósok még mindig vitatkoznak azon, hogy pontosan hogyan is lehet meghatározni, hogy mi az intelligencia. Az egyik legelterjedtebb fogalom szerint ez az ember problémamegoldó képessége. Mások szerint viszont ez az a képesség, ami lehetővé teszi, hogy valaki célszerűen cselekedjen, logikusan és tisztán gondolkodjon, és eredményesen hasson a környezetére.
Hogyan lehet mérni az intelligenciát?
Az első IQ-teszt majdnem 120 éves. Az előző század elején a francia kormány tudni szerette volna, hogy hogyan boldogulnak a francia gyerekek az iskolában. Ezért felkérték a kor egyik legnevesebb pszichológusát, Alfred Binet-t, hogy dolgozzon ki egy módszert, ami segít eldönteni, hogy melyik gyerek szorul segítségre. Az első ilyen tesztekben olyan kérdések szerepeltek, hogy „Mire jó a gyufa?”, és hogy „Milyen napszak van, amikor a Nap lenyugszik?”
Az viszont nagyon újszerű volt ebben a tesztben, hogy életkor szerint hasonlította össze a gyerekeket. Binet megvizsgálta, hogy az egyes feladatokat átlagosan hány éves korban tudják megoldani a gyerekek, és ebből vont le következtetéseket. Például, ha a 8 éves Pisti meg tudta oldani a kimondottan 8 éveseknek összeállított tesztet, akkor úgynevezett „mentális kora” ugyanannyi, mint az életkora. Ha a szintén 8 éves Noel csak a 6 évesek tesztjét tudta megoldani, akkor az azt jelenti, hogy Noel 2 év lemaradásban van. Így az ő „mentális kora” 6 év.
Alfred Binet tesztelési módszere volt az alapja az összes modern IQ-tesztnek. Magát az IQ, vagyis az intelligenciahányados fogalmát néhány évvel később fejlesztették ki. Ez gyakorlatilag a mentális kor és az életkor hányada, megszorozva százzal. A fenti példák mentén Pisti IQ-ja 8:8×100, azaz 100, Noelé viszont 6:8×100, azaz 75. Ezek a számok azt mutatják, hogy Pisti a tökéletes átlag, Noel viszont jóval az átlag alatt teljesít. Azt viszont egyik teszt sem vette figyelembe, hogy Noel izgult-e, vagy volt-e dolga korábban hasonló feladatokkal, mint amik a tesztben voltak.
Eléggé elterjedt a köztudatban, hogy aki 120 vagy afölötti IQ-val rendelkezik, az nagyon okos ember. És az is, hogy minél intelligensebb valaki, annál sikeresebb, annál könnyebben talál munkát, és általában jobb anyagi körülmények közt is él. Viszont számos kutatás azt találta, hogy önmagában a magas IQ nem határozza meg, hogy milyen emberek vagyunk, és azt sem, hogy ki mennyire jól boldogul az életben.
A 120 éve megalkotott teszt ugyanis olyan készségeket vizsgál, mint a logikai gondolkodás, a memória, a szóbeli képesség vagy térlátás. Viszont azt, hogy kiben mennyi a „józan paraszti ész”, a kreativitás, az érzelmi odafordulás képessége, vagy a szociális készségek, egyáltalán nem tesztelik a hagyományos IQ-tesztek. Pedig sokszor ez utóbbi készségek azok, amik előre visznek az életben. Ráadásul az IQ-tesztek által mért készségek tanulással fejleszthetők is. Tehát egyáltalán nem jelent semmit, ha valaki egyszer rosszabb eredmény ért el a teszten.
Meghatározza egy szám, hogy ki vagy?
Egyáltalán nem. Pedig voltak a történelemben épp elegen, akik számszerűsíteni szerették volna a tudást anélkül, hogy ennek lenne tudományos alapja. Sokan szeretik például a világtörténelem nagy alakjainak IQ-ját megbecsülni. Leonardo da Vincit például a reneszánsz világ egyik legintelligensebb elméjének tartják, akinek az IQ-ja elérhette a 180-at is. De hogy ez tényleg így van-e, azt nem lehet tudni. Leonardo sosem töltött ki semmiféle tesztet, és az is lehet, hogy elhasalt volna a logikai kérdéseken. Ugyanígy nagyon téves dolog egyes népek, népcsoportok intelligenciáját saccolgatni. Amúgy meg az, hogy egy adott pillanatban ki hogy teljesít egy teszten, szintén nem határozza meg sem a tényleges tudását, sem pedig a személyiségét, lehetőségeit, és legkevésbé a jövőjét.
Az első tömeges tesztelés egyébként még az első világháborúban történt. Ekkor több, mint másfél millió amerikai katonát vizsgáltak meg, mielőtt besorozták volna őket a hadseregbe. A hatalmas létszám lehetővé tett egy csomó kutatást és megfigyelést, olyanokat is, amik nagyon félrevitték a tudományt. Például ebből a nagy anyagból azt a következtetést vonták le egyes tudósok, hogy az intelligencia örökletes. Ez pedig megágyazott olyan rémséges eszméknek is, ami szerint egyes népcsoportok eredendően intelligensebbek, ezért felsőbbrendűek is. Így az IQ-tesztek sokszor az előítéletességet erősítették. Az örökölt intelligenciát aztán a tudósok végleg cáfolták. Sőt, azt találták, hogy ahol gazdagodott a társadalom és javult az oktatás színvonala, ott növekedett az emberek IQ-ja is. (iflscience.com, mensa.hu)