Mini hátizsákot kapott néhány bogár

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

Az Egyesült Királyság egyik legritkább bogarait vizsgálták meg kutatók, mégpedig úgy, hogy mini hátizsákokat szereltek rájuk. Ezekben persze nem tankönyvek vagy íróeszközök voltak, hanem rádiós nyomkövetők, amikkel rögzítették, merre járnak az apró élőlények.

Az Exeteri Egyetem kutatói egy természetvédelmi alapítvánnyal közösen azon dolgoztak, hogy közelebbről is megvizsgálhassák a mérsékelt égövi esőerdőkben élő lapos kékfutrinkákat. Összesen 36 állatra szereltek fel nyomkövető eszközt.

A kutatás során kiderült, hogy a bogarak igazi sportolók, sőt, kalandorok: éjszakánként néha elképesztő távolságot tettek meg élelem és társak után kutatva. Egy részük gyorsan haladt, mások több napon át kalandoztak, mielőtt visszatértek volna a bázisukra.

Siga / Wikipedia

A kutatók szerint kifejezetten keveset tudunk ezekről a bogarakról, különösen arról, hogy hogyan használják az élőhelyüket, és mire van szükségük a boldoguláshoz. A bogarak egyébként évente csak néhány hónapig aktívak, késő tavasztól kora nyárig, hogy a párás estéken csigákból és más zsákmányállatokból lakmározzanak.

A nyomkövetésből kiderült, hogy az egyedek napközben a korhadó fák mohás rönkjeiben vagy az erdő árnyékos részein lévő fák repedéseiben pihentek meg. A vizsgálat betekintést nyújthat abba, hogy a természetvédők hogyan védhetik meg és állíthatják helyre a bogarak ritka élőhelyeit a klímaváltozás közepette. Az eredmények teljes elemzésére őszig kell várni. (Exeter Uni UK, CBBC)

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Rejtélyes drónok tartják izgalomban Amerikát

Senki sem tudja, honnan jönnek, de jönnek.

Boldog szülinapot, Kispolgár!

Egyévesek lettünk, és növünk tovább. Köszönjük nektek!