Az evolúció csodákra képes. Az élőlények szinte minden trükköt bevetnek, ami egy kis előnyt biztosíthat nekik. Az ember sok mindent lesett el tőlük: a denevéreknek előbb volt radarjuk, a delfineknek szonárjuk, repülni pedig alig százhúsz éve tudunk. De van, ami sohasem jelent meg az állatoknál, és a kerék ilyen.
Pedig az emberi közlekedés – szárazföldön – szinte kizárólag a kerékre épül. Csak a legutóbbi években jelentek meg használható lépegető robotok, de rajtuk kívül minden gurul, legfeljebb nem gumin, hanem vaskeréken vagy lánctalpon.
A kerekes állatok hiányát mások mellett Richard Dawkins evolúciókutató magyarázta el egy cikkében.
1. A kerék nehezen jöhet létre élőlényekben. Hiszen ahhoz, hogy forogjon, le kéne választani a testtől, úgy viszont nem juthat tápanyagokhoz. Minden szervünkhöz el kell jutnia a testnedveknek, hogy növekedhessenek és ne haljanak el. Egy autóra készen szerelik fel a tengelyt és a kereket, de az állatnak ezt belülről kellene növeszteni.
Fontos az is, hogy az evolúció fokozatokban működik. Az új szervnek már kezdetleges állapotban előnyt kell jelentenie, különben nem öröklődik. A szem például már fényérzékelő pontként is segítette az első állatkákat, majd ebből fejlődött tovább. A keréknek vagy van tengelye és tárcsája eleve, vagy nem kerék. És akkor még nem beszéltünk a meghajtásról.
Guruló élőlényekre egyébként van példa: az ördögszekér nevű növényt a szél hajtja az amerikai pusztaságban, és így terjeszkedik. Ismerünk pókot, amely összegömbölyödve gurul el ellenségei elől. Tengelyes forgó mozgást viszont csak az egysejtűeknél találunk: az ostorosmoszatok ostora szabadon forog, így hajtják magukat a vízben.
2. A kerék igazából nem jó megoldás a természetben. Erdőben, sziklás vagy mocsaras terepen még a komoly terepjárók se könnyen mozognak, hiszen azok inkább rossz utakra valók, mint a senki földjére. Nem véletlen, hogy a hadseregek is lánctalpat használnak, ha nagyon le kell menni az útról. És még a tankok is gyakran elakadnak vagy elsüllyednek. A kerék valójában csak az úttal együtt működik.
Igen ám, de miért ne építhetnének utat az állatok? Hiszen csodálatos dolgokat képesek létrehozni: gigantikus termeszvárakat, hódgátakat, bonyolult alagútrendszereket, méhkasokat. Egy út ehhez képest semmiség!
Nos, a kulcsszó az önzés. Tegyük fel, hogy Motoros Mackó családja utat épít a málnástól a patakig. Erre nekik rámegy egy csomó idejük és energiájuk, bányásznak, követ törnek, betonoznak, de végül elkészül a pálya. Megünneplik, elnevezik magukról M1-nek, átadják, elmennek aludni. Másnap pedig azt látják, hogy az úton vidáman tülkölve közlekedik Guruló Görény, Kerekes Kecske, meg az a büdös BMW-s Borz, aki sosem indexel. Nekik ez semmibe sem került, mégis élvezhetik az előnyeit. Amíg Mackóék utat csináltak, ők ettek, híztak, télire raktároztak vagy szaporodtak. Nem az út építője jutott előnyhöz, hanem a potyautasok.
Az evolúció a pazarlást éppúgy bünteti, mint a fogyatékosságot. Ezért van az is, hogy a legtöbb állat – köztünk szólva – nem túl okos. Egy nagy teljesítményű agy rengeteg energiát fogyaszt. Jobban jár az a cápa, amely nem gondolkodik az élet értelmén, csak baromi gyorsan úszik és nagyot tud harapni. Az útépítés akkor éri meg, ha nem sajnáljuk a többiektől a munkánk gyümölcsét. Illetve ha valahogy megfizetnek érte. Ehhez pedig közösség, szervezés meg adózás szükséges. Vagyis az a nagy teljesítményű agy, ami csak nekünk van. És ezért csak nekünk van kerekünk, és csak mi tudjuk, hogy miért.