Miért fizetnek a felnőttek borravalót?

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

Az élet tele van szabályokkal, ez neked sem újdonság. Tapasztalod is, írtunk is róluk. Az íratlan szabályokról eddig viszont még nem sok szót ejtettünk, pedig ezekből is van bőven. És a többségük pont arra jó, hogy megnehezítsék az életünket.

Ma a borravaló intézményéről lesz szó, amit ugyan ma már egyre kevesebben fizetnek, de bizonyos helyeken azért még mindig elvárják. Ez az a plusz pénz, amit a pincérnek, a kajafutárnak, a fodrásznak vagy a taxisnak fizetünk azon felül, amennyibe az általuk nyújtott szolgáltatás kerül. Leginkább azért szoktunk borravalót adni, hogy jelezzük, hogy elégedettek vagyunk. Vagy ha jutalmazni szeretnénk, például azt, ha a futár felhozza a pizzát a tizedikre, ha elromlik a lift.

A leggyakrabban tíz százalékkal szoktunk többet adni, tehát egy ezer forintos számlára otthagyunk 1100 forintot. Vagy ha készpénzzel fizetünk, felkerekítünk. Tehát például 4500 forintos számlát egy ötezressel fizetünk ki, és nem kérjük a visszajárót.

Köszi! Kép: Wikipedia

A borravaló adása egyébként egészen zavarba ejtő tud lenni, mert hiszen a Mekiben se fizetünk többet, még akkor sem, ha az asztalhoz hozzák a kaját. És a boltban a pénztáros sem várja el, hogy borravalót, azaz jattot adjunk. Ráadásul sosem lehetünk biztosak a dolgunkban, mert nem tudjuk, hogy a benzinkutas dolga-e, hogy lemossa a kocsi ablakát, vagy ez valami extra dolog. De ha extra, miért nincs ez kiírva? Miért nem lehet ezt egyértelművé tenni?

Miért fizetünk borravalót egyáltalán?

Vannak dolgok, amikre a legegyszerűbb magyarázat az, hogy történelmileg így alakult. Már a középkorban is létezett ez az dolog, és már akkor egyértelműen a vendéglátáshoz kapcsolódott. Németországban például az volt a szokás, hogy a felszolgálót is meghívták egy pohár italra. Az angoloknál pedig a gyorsabb kiszolgálás miatt kezdtek aprópénzt dobni egy dobozkába. Ezt az extra pénzt hívták sörpénznek, ivópénznek, sőt, teapénznek is. A borravaló név is ebből alakult ki, sokáig akkora összegről volt szó, amennyiből egy adag bort meg lehetett vásárolni. Később aztán szokás lett a mestereknek és a szolgálóknak is adni.

A borravalót aztán már eleve beletervezték a felszolgálók fizetésébe. Ez a megoldás persze nem volt jó senkinek, hiszen nem minden vendég adott jattot. Ez aztán ahhoz vezetett, hogy a pincér dühös lett, a vendég pedig attól félt, hogy a dühös pincér beleköp a levesbe. Ennek pedig az lett a vége, hogy inkább mindenki többet fizetett, mint amennyibe az étel került.

Kép: Pixabay

A borravaló viszont olyan jövedelem volt, amit a felszolgálónak nem kellett bevallani, ami után senki nem fizetett adót, így aztán egy ideje inkább úgynevezett szervízdíjat számolnak fel az éttermekben. Ezt meg kell fizetni minden vendégnek, és ezután adózni is kell. Persze vannak helyek, ahol még ezen felül is elvárják a borravalót a pincérek. De olyanok is vannak, ahol meg konkrétan hülyének nézik az embert, ha a szervízdíjon felül fizetni akarnak.

Kötelező fizetni borravalót?

Elvileg senki nem kötelezhet arra, hogy többet fizessünk, mint amennyibe a szolgáltatás került. De senki nem szereti, ha csúnyán néznek rá a felszolgálók vagy portások, esetleg fodrászok. És nyilván attól is egyszerűbb lenne az élet, ha nem is várná el senki. Még azok is, akik illemtannal és protokollal (tehát a hivatalos viselkedés szabályaival) foglalkoznak, óvatosan fogalmaznak a kérdésben. Tehát nekik sincs egységes véleményük. Van, aki szerint csak akkor kell adni, ha nagyon elégedettek vagyunk, legyen az bármilyen szolgáltatás, más szerint meg mindig. Püff neki.

Ráadásul ez nem csak magyar szokás. A világ számos országában elvárás a borravaló, persze hivatalosan sehol sem kötelező. És hogy ne legyen egyszerű az élet, országonként változik, hogy mennyit illik adni, és még az is, hogy hogyan illik adni. Van, ahol a jattot az asztalon kell hagyni, van, ahol hozzáírják a számlához. Máshol pedig kitettek neki egy dobozt a pénztár mellett.

Kép: Wikipedia

Mikor fogunk erről leszokni?

Sokan azt gondolták, hogy a bankkártyás fizetés terjedésével el fog tűnni a borravalózás. Ehhez képest most egyre több helyen olyan fizetőterminál van, amibe a vendég beírhatja, hány százalék jattot adna. Szerencsére sokszor van olyan lehetőség is, hogy nem adunk semmit. A kutatások pedig azt mutatják, hogy minél fiatalabb valaki, annál kevésbé tartja ezt fontosnak, tehát az idő fogja megoldani ezt a kérdést. Amerikában a Z generációsok mindössze 35 százaléka ad ma még mindig borravalót. Ők azok, akik 1995 után születtek. Az eggyel korábbi generációból 56 százalék ez az arány. A mai középkorúak 78 százaléka jattol még, az egészen idősek közül pedig szinte mindenki, 86 százalék feletti ez az arány. Mire te felnősz, lehet, hogy teljesen elkopik ez a szokás. 

(eu.usatoday.com, forbes.hu, foodandwine.com)

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Szerkeszd te is a Kispolgárt!

Legyen több ufó? Több politika? Sport? Film? Neked írjuk, te döntesz!

Hó reggelt!

Ördögünk van ma!

Rejtélyes drónok tartják izgalomban Amerikát

Senki sem tudja, honnan jönnek, de jönnek.