Miért érdekes Sulyok Tamás köztársasági elnök apjának múltja?

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

Egyre több dolog derül ki a nemrég megválasztott köztársasági elnök, Sulyok Tamás apjának múltjáról. Az alapvetően nem lenne érdekes, hogy egy ember apja mit csinált fiatalon. Sőt, senki nem tehet arról, amit a szülei csináltak. Ha viszont köztársasági elnök lesz valaki, akkor a munkaköri leírásában is benne van, hogy a nemzet egészét kell képviselnie, és lehetőleg olyan életet kell élni, amibe senki nem köthet bele. Arról nem tehet még egy elnök sem, amit az apja csinált a második világháborúban. Ha viszont tudott erről, és hazudott róla, az nagy baj. Azt még nem tudni, hogy Sulyok Tamás mennyire volt tisztában az apja múltjával, ugyanis nem reagált a történészek felvetéseire.

Mire emlékszik Sulyok Tamás?

Korábban a jelenlegi köztársasági elnök több interjúban is megemlítette az apját, Sulyok Lászlót. Arról beszélt, hogy édesapja azért kényszerült feladni az ügyvédi munkáját, mert a harmincas években egy későbbi párttitkár válóperét vitte. Emiatt bosszúból 1946-ban a távollétében halálra ítélték. Évekig bujkálnia kellett, azt is kockáztatva, hogy ha hazamegy, talán meg is ölik.

Mit állít a történész?

Karsai László történész szerint viszont Sulyok Tamás rosszul tudja, ami történt. Apjának már közvetlenül a háború után, 1945-ben bujkálnia kellett, ugyanis nyomozást indítottak ellene. Mégpedig azért, mert 1944 júniusában Zászlóbontás címen cikket írt, ráadásul a Magyar Nemzeti Szocialista Párt Fejér megyei elnökeként. Ez egy kisebb náci párt volt. Ebben a cikkben Sulyok László Magyarország német megszállását ünnepli, és a pártba toboroz embereket.

„Jöhet hozzánk mindenki, akit zsidó vértől való mentessége, erkölcsi feddhetetlensége és magyar nemzetiszocialista meggyőződése erre feljogosít.”

A nyomozás azért zárult le, mert nem lehetett megtalálni Sulyok Lászlót. De emiatt a cikk miatt nem is ítélték volna halálra, legfeljebb néhány hónap börtönre.

Az auschwitzi koncentrációs tábor. A Magyarországról elhurcolt zsidók többségét itt gyilkolták meg. Forrás: Fortepan

Közben újabb dokumentumok kerültek elő, amik azt bizonyítják, hogy Sulyok László 1944-ben a Magyar Nemzeti Szocialista Párt nevében lakást és berendezési tárgyakat igényelt az elhurcolt zsidók hátrahagyott vagyonából. Egészen pontosan megnevezve, kinek a lakását akarják felhasználni pártirodának és azt is, hogy ebbe milyen bútorokat szeretnének. Az akkori fehérvári polgármester jóvá is hagyta a kérést. Egyébként ennek a pártnak a társelnöke Baky László volt. Ő pedig az egyik legfőbb felelőse volt annak, hogy a német megszállás után 437 ezer magyar zsidót hurcoltak haláltáborokba.

Forrás: hocipo.hu

Mindezekről, ahogy már említettük, a köztársasági elnök nem tehet. Az is elképzelhető, hogy nem is tudott minderről. A szülők többnyire nem mesélnek el mindent a gyerekeknek. Sulyok Lászlót megkérdezni sem lehet már, hiszen évtizedekkel ezelőtt meghalt.

A második világháború után számtalan kibeszéletlen ügy és sérelem maradt az emberekben. Nagyon sokaknak vannak meggyilkolt zsidó családtagjai. Szintén sokaknak vannak olyan felmenői, akik valamilyen módon részt vettek a gyilkosságokban, vagy kiszolgálták azt a rendszert, ami ezeket a gyilkosságokat lehetővé tette. Persze a háború utáni kommunista rendszer is sok áldozatot követelt. Ezekről sokat fogtok tanulni majd az iskolában. Viszont talán érdemes lenne ezekről elkezdeni komolyan beszélgetni. Már csak azért is, hogy egy köztársasági elnöknek ne utólag kelljen magyarázkodni az apja tetteiről. Ez a mostani eset akár jó alkalom is lehetne az ilyen nyílt beszélgetések megkezdéséhez, de ahhoz először talán az kellene, hogy Sulyok Tamás reagáljon az apjával kapcsolatos kérdésekre. (index.hu, hvg.hu, hocipo.hu)

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!