Mekiben melózó Trump, elhárított terrorveszély – híradó

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

Egy október 23-ra szerveződő fegyveres akcióra figyelmeztette a magyar hatóságokat az amerikai hírszerzés. A Telex értesülései szerint egy budapesti sörözőben, a Legendában vettek őrizetbe hat fiatalt, fiúkat és lányokat is. Éles fegyvert nem, de hatástalanított és airsoft-fegyvert találtak náluk a TEK (Terrorelhárítási Központ) emberei. Az airsoftot katonás játékokhoz használják, kis műanyaggolyókat lő ki, de nagyon hasonlít az igazi fegyverhez. Hogy mi volt a céljuk és indítékuk, egyelőre nem tudni. (Telex)

Megint kisiklott egy vonat a Keleti pályaudvaron – ezt Vitézy Dávid, volt főpolgármester-jelölt írta ki Facebook-oldalán. „Ma reggel újabb kisiklás történt, ismét a Keleti pályaudvaron, egy mozdonyt érintően. Ez okozza a MÁV által bejelentett zavarokat a pályaudvar működésében.” Vitézy azt is írta, úgy tudja, ugyanazon a szakaszon történt a kisiklás, mint a legutóbbi alkalommal. Az akkori siklást egy elhasználódott váltó okozta. A vasúti pálya állapota nemcsak a Keleti Pályaudvaron aggasztó. (Facebook)

Csárdi Antal. Forrás: Facebook
Csárdi Antal. Forrás: Facebook

Csárdi Antal országgyűlési képviselő kilépett az LMP-ből, mert az állítja, bizonyítéka van arról, hogy a párt elnöke, Ungár Péter választási stratégiát egyeztetett a Fidesszel. Ungár Péter egyébként a Terror Háza Múzeum fideszes igazgatójának, Schmidt Máriának a fia. A stratégia, amiről beszél, Vitézy Dávid főpolgármesteri indulására vonatkozik, és köze lehet Szentkirályi Alexandra fideszes-jelölt visszaléptetéséhez. Csárdinak a mai nappal a mentelmi jogát is felfüggesztette a parlament. Ez azért történt, mert még nyáron az LMP tagjaként több aktivistával együtt elállta a Samsung gödi akkugyárának egyik bejáratát. A mentelmi jog azt jelenti, hogy a képviselő nem vonható felelősségre a bíróság vagy más hatóság előtt, és emiatt büntetőeljárás sem indulhat ellene. (444)

Vitézy Dávid. Forrás: Facebook
Vitézy Dávid. Forrás: Facebook

Vitézy Dávid reagált is Csárdi kijelentéseire. A HVG kérdésére röviden azt válaszolta, hazudozásokkal nem akar foglalkozni. Hozzátette, hogy „Csárdi Tóni a kampányomat mindvégig támogatta, ő volt az egyetlen Tóni, aki ezt tette, ezt köszönöm neki.” Vitézy itt Rogán Antal propagandaminiszter gúnynevére, a Rogán Tónira célzott. (HVG)

Fotó: Orbán Viktor / Facebook

A mai nappal Orbán Viktor az egyhuzamban leghosszabb ideig hatalmon lévő miniszterelnök Magyarország történetében. Erre az Index hívta fel a figyelmet. Eddig Tisza Kálmán volt az, aki 1875 októbere és 1890 márciusa között összesen 5259 napig volt Magyarország miniszterelnöke. Orbán hétfőn már 5260. napja Magyarország miniszterelnöke, megszakítás nélkül. (Index)

Választási kampányfogásként beállt egy mekibe dolgozni Donald Trump, republikánus elnökjelölt. Trump egy pennsylvaniai gyorsétteremben adogatta a krumplikat, burgereket és shake-et. Körülbelül 15 percig tartott a munkája, majd egy gyors sajtótájékoztatót tartott. A republikánus-jelölt a hétvégén nemcsak ezzel hívta fel magára a figyelmet. Szintén egy sajtótájékoztatón jó barátját, a pennsylvaniai golfozó Arnold Palmert méltatva annak nagy péniszméretéről beszélt. Palmer egyébként 2016-ban elhunyt. (MTI/ 444)

Forrás: CoD
Forrás: CoD

Egy éve mesterséges intelligencia segít fenntartani a békét a Call of Duty (CoD) videojátékban. Az AI (vagy ahogy a játékos verzióját hívják, ToxMod) akkor lép közbe és moderál, ha a csevegésekben elszabadulnak az indulatok. Ez állítólag addig nem volt sikeres, amíg emberek végezték a munkát, az AI azonban összetett melót végez. Keresi a hangcsevegések szöveges átiratai között a kulcsszavakat, és a megjegyzésekre érkezett reakciókat is figyeli. De nemcsak ennyi: elemzi a játékos érzelmeit is. És még arra is képes, hogy a korát és nemét is megbecsülje, hogy így jobban megértse a beszélgetéseket. Ezek alapján jelez az emberi moderátornak, aki dönt, tiltja a játékost vagy csak elnémítja. Ázsia kivételével minden régió támogatja a ToxModot, ami az angol, a spanyol és a portugál nyelvű hangcsevegéseket tudja áttekinteni. (HVG)

Eurázsiai hód. Forrás: Wikipédia
Eurázsiai hód. Forrás: Wikipédia

Megérkeztek a Balatonhoz az eurázsiai hódok. Még 2007-ben telepítették őket a Dráva mellékágához. Mára jutottak el a Balatonig. A hódok nagyon gyorsan szaporodnak, és veszélyt jelentenek a fákra, mert kidöntik őket, amikor építik a kis váraikat. Sajnos a töltésekbe, gátakba is befúrják magukat. Ez veszélyes lehet áradások idején. A hódok ezenkívül a termést is pusztítják. A hódok védett állatok, és a károk mellett hasznosak is. A hódvárak segíthetnek a víz visszatartásában aszály idején. A váraik mellett megtelepednek rovarok és kis halak, amik fontosak a környezetnek. De ha túl sokat rombolnak, korlátozni kell a szaporodásukat. Meg kell találni az egyensúlyt. Most ezért újra kiadtak rájuk vadászati lehetőséget, de csak engedéllyel, és arra az esetre, ha másképp biztosan nem lehet védekezni a kártételük ellen. (24.hu)

Ha van kedved hódokat irányítani, kipróbálhatod a Timberborn nevű játékban, amiről itt írtunk!

(Kiemelt kép: sült krumplit adagoló Trump. Forrás: Youtube)

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Ezeréves magból feltámasztottak egy elveszettnek hitt ősi fát

A fát a Biblia is említi, de ezer éve nem látta senki.

Mondunk pár tuti programtippet a nemzeti ünnepre

Kirándulás, múzeumok, fotók, és akár egy kis Halloween már most.