Megszüntette a kormány a Budapest-bérletet

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

Megszűnik minden bérlettípus a MÁV és a Volán járatain, csak az ország- és vármegyebérlet marad. Ez azt jelenti, hogy megszűnik a Budapest-bérlet. Lázár János építési és közlekedési miniszter ezt azzal indokolta, hogy a főváros nem fizet külön a kormánynak érte. A Volánt és a MÁV-ot az állam működteti.

A Budapest-bérlettel a város határain belül lehetett eddig vonattal, volánbusszal és hévvel is közlekedni, nem kellett érte külön fizetni, jegyet váltani.

A miniszter Karácsony Gergelynek ajánlatot tett: a kormány (a minisztérium) elfogadja, hogy továbbra is lehessen használni a bérletet a MÁV és a Volán járatain, ha cserébe Budapest is elfogadja az ország- és vármegyebérleteket.

Ezen kívül új változásokat is bejelentettek. Két új jegy lesz:

  • a vármegye 24, ami 990 forintba kerül,
  • a Magyarország 24 pedig 4990 forint lesz.

Vagyis naponta ekkora összegért lehet korlátlanul közlekedni vármegyén belül, vagy országosan a vonatokon és Volánbuszon. Emellett bevezetik a bankkártyás fizetési lehetőséget a Volánbuszokon, ezután aki készpénzt használ, az 200 forinttal többet fizet majd.

A másik változás, hogy az eddigi 65 kedvezményből csak 22 marad. Elveszik többek között a közalkalmazottak kedvezményét. Ami új kedvezmény lesz:

  • az oktatásban és egészségügyben dolgozók korlátlan utazást kapnak 50 százalékos kedvezménnyel,
  • a 65 év felettiek mellett a 14 év alattiak is ingyenesen utazhatnak majd,
  • a 14 és 25 év közöttiek 50 százalékos kedvezményt kapnak.

Kiemelt kép: Unsplash

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Hó reggelt!

Ördögünk van ma!

Rejtélyes drónok tartják izgalomban Amerikát

Senki sem tudja, honnan jönnek, de jönnek.