Április 11-én, József Attila születésnapján ünnepeljük a magyar költészet napját. Ilyenkor a közösségi médiában is sokan osztanak meg verset vagy egy-egy idézetet a kedvenc költőjüktől.
Könnyen lehet, hogy az iskolai irodalomóra nem mindenkinek a kedvence. Mivel olyan sok a tananyag, hogy semmire sincs igazán idő, nagyjából mindig úgy néz ki a forgatókönyv, hogy
- itt egy tök jó költő, (aki megszületett itt és ekkor)
- szerelmes lett és/vagy konfliktusa volt valakivel,
- írt egy csomó verset (amikből néha felelni is kell),
- aztán meghalt (itt és ekkor).
Nos, így sokszor igen nehéz kapcsolódni hozzájuk, még akkor is, ha az irodalomtanárunk hegyeket mozgat meg, hogy a nagy hajtásban azért érdekessé is tegye őket.
Pedig a költészet csodálatos!
És épp arról szól, hogy ezek a nagy elődök, akikről elneveztek egy rakás utcát szerte az országban, néha pontosan ugyanúgy éreztek, mint mi, ugyanúgy hibáztak, mint mi, vagy éppen minden bátorságukat össze kellett szedniük ahhoz, hogy megtegyenek valamit – ahogy időnként nekünk. A magyar irodalom jóval több annál, mint hogy mire gondolt a költő, amikor azt írta, hogy függöny.
A versek és a prózák vigasztalnak, erőt adnak, megnevettetnek vagy éppen beszélnek helyettünk. Az irodalom rólunk, Rólad, rólatok szól!
Nem hiszitek? Mutatunk néhány példát arra, mi mindent lehet elmondani a költészet segítségével.
Tóth Árpád magyar költő, műfordító például egy gordonkakoncertes találkozást szedett rímbe: kiszúr egy kedvetlen, savanyú arcú férfit, akiről azt hiszi, nagyon gőgös, pedig, mint utólag kiderül, csak nagyon éhes:
Tóth Árpád: Gordonkás elégia
Casals Pablo –
Gordonkaművész, amint tetszik tudni,
S a Bikában játszott a gordonkáján,
Nos és oda alig tudtam bejutni,
Mert zsúfoltig gyömöszölte a termet
A sok-sok debreceni zeneértő
S a sok művelt kisasszony,
Ki otthon a zongorán zenesértő.
Casals Pablo –
Gordonkázott is nekik, ahogy illik,
Oly szépen s tébolyítón,
Hogy attul már a zsebbe bicska nyillik.
De mostan nem is ez a fontos – ácsi!
Ellenben volt ott egy bácsi,
Akin sehogyse látszott hatás.
Engem, ki magánszorgalomból
Széplélek stb., szóval smokk-úr vagyok,
Ez a bácsi direkte meghatott,
S megszólítottam: Ahh, uram,
Túlfinomult lény, eszményi barátom,
Kiből, mint a sós kutakból Parádon,
Keserű bölcsesség spriccel szomoruan,
Én értem Önt!
Ugye, e zene bármily fene-fínom,
Már meg nem indíthatja Önt? Ön kínon
S gyönyörön túl van, Ön egy felsőbb magasság
Rezignált régióiból gőggel tekinti,
Mily betanult s színlelt pózzal legyinti
A műgyönyör ütemes remegésre
E szép hölgyek fején a sok-sok frizura laskát?
A bácsi most rám megütődve nézett
S szólt: Fene enné az egészet,
De én még, uram, nem vacsoráztam,
S nőm őnagysága miatt itt kell lennem,
S nem lehet ennem,
S azt kell hallgatnom, míg e társaságot
Casals gordonkájáért eszi a frász itt,
Hogy közben a gyomrom, a gyomrom
Nekem beléptidíj nélkül is
Gordonkázik.
Nem feltétlenül iskolába való téma, hogy magyar költőnagyságaink csodálatosan káromkodtak. Csokonai az A borital mellett című versben, Petőfi a Mit nem beszél az a német című versben anyázott egy csípőset. De legendásan visszhangzik a Nyald ki a seggem, Karinthy! mondat is. Ez a vers a Nyár címet viseli és Kosztolányi Dezső írta kedves barátjának, Karinthy Frigyesnek. Ők ketten rengeteget trollkodtak egymással és másokkal is, bár egyikük sem ismerte a troll szót. Persze figyelmeztette, hogy olvassa össze a sorok kezdőbetűit:
Kosztolányi Dezső: Nyár, nyár, nyár
Karinthy Frigyesnek, úri-magának, az embernyi embernek, de kicsit talán a Kálomistának is küldöm, azzal az Instanciával, hogy ne átallaná elolvasni ezt a nekem-kedves Poémát, minden irányban.
Nyár,
A régi vágyam egyre jobban
Lobban,
De vár még, egyre vár.
Kár
Így késlekedned, mert az éj setétül.
Az élet
Siralmas és sivár
Enélkül.
Gigászi vágyam éhes, mint a hörcsög,
Görcsök
Emésztik s forró titkom mélye szörcsög.
Mostan hajolj feléje.
Közel a lázak kéjes éje.
Akarod?
Remegve nyújtsd a szájad és karod.
Itt ez ital illatja tégedet vár.
Nektár.
Te
Hűtelen, boldog leszel majd újra, hidd meg.
Idd meg.
Krusovszky Dénes József Attila-díjas kortárs költő, műfordító a Miután című versében ragadta meg a mókuskerék-élet esszenciáját. Néha azért muszáj figyelmeztetni magunkat arra is, hogy jelen legyünk és értékeljük a szép pillanatokat – ne mindig csak a következő dolgunkon törjük a fejünket.
Krusovszky Dénes: Miután
Miután befejeztem a matek leckét,
elkezdhetem a magyart,
miután befejeztem a magyar házit,
elkezdhetem az angolt,
miután befejeztem az angolt,
elkezdhetek rajzolni,
miután befejeztem a rajzolást,
kimehetek az udvarra focizni,
miután eleget fociztam,
bemehetek tévét nézni,
miután a tévé előtt megvacsoráztam,
megmoshatom a fogam,
miután megmostam az arcom is,
lefeküdhetek aludni,
miután lefeküdtem aludni,
bármiről álmodhatok,
miután legszebb álmomból felébresztettek,
készülődhetek az iskolába,
miután elmentem az iskolába,
végigülhetem az órákat,
miután az iskolának vége,
hazamehetek délután,
miután ezt az évet elvégeztem,
egész nyáron nyaralok majd,
miután eltelik a nyári szünet,
rögtön harmadikos leszek,
miután véget ér a negyedik is,
nemsoká felsős leszek,
miután az általános is véget ér,
választunk majd egy gimnáziumot,
miután a gimnáziummal végeztem,
nagy leszek és egyetemista,
miután diplomám is lesz,
szerzek magamnak egy jó állást,
miután jó állásom lett,
lesz majd saját családom is,
miután gyerekeim születnek,
elkezdek megöregedni,
miután megöregedtem,
elmehetek nyugdíjba végre,
miután nyugdíjba mentem,
én is folyton a barátaimmal sakkozom majd,
miután eleget sakkoztam,
nem tudom mi lesz,
de valami majd csak lesz,
akkor is, miután.
Szabó T. Anna szintén József Attila-díjas magyar költő, műfordító pedig azzal a gondolattal játszott el, hogy vajon mekkora lenne a sor, ha az apja (és az apjának az apja és így tovább) megjelennének előtte. Néha furcsa belegondolni, milyen emberektől születhettünk. Mivel telhettek a nagymamánk ükanyjának mindennapjai? És vajon hány generációra visszamenőleg kopasz mindenki a nagypapáék családjában? Nem mondjuk, hogy erre vannak válaszaink. De azt igen, hogy a kérdés nagyon jó!
Szabó T. Anna: Származás
Ha sorba állna az összes apám,
a Földet is körbeérnék,
totemoszlopuk az űrig elérne,
nem is látnám a végét.
Édesapa, nagyapa, dédapa és ükapa,
szépapa és ősapa,
apa, papa, csak apa!
Arcuk hasonló, mégis más,
csupasz, szakállas vagy borostás,
de a szemük épp olyan, mint az enyém,
mert belőlük lettem, miattuk lettem,
őnekik lettem én.
Édesapa, nagyapa, dédapa és ükapa,
szépapa és ősapa,
apa, papa, csak apa!
Tudom, ezt hívják leszármazásnak,
neked is van, és mindenki másnak,
ott állnak mögöttünk sorban,
a sok apa ki tudja, hol van?
Édesapa, nagyapa, dédapa és ükapa,
szépapa és ősapa,
apa, papa, csak apa!
Ki tudja hol? Hát bennem!
Ilyennek kellett lennem.
A sok apa mind bennem él,
és belőlem így beszél,
hogy:
Édesapa, nagyapa, dédapa és ükapa,
szépapa és ősapa,
apa, papa, csak apa!
Neked melyik a kedvenc versed? Egész nap írhatsz nekünk a belső üzenetküldőben! Ha érdekelnek a magyar írók, költők, szeretettel ajánljuk Háy János: Kik vagytok ti?, Nényei Pál: Az irodalom visszavág-sorozatát, valamint Nyáry Krisztián Így szerettek ők című irodalmi szerelmeskönyv-sorozatát.
Források: Lackfi János / Facebook, 24.hu, Arcanum, Urban Legends, Szabó T. Anna honlapja.