A napok óta tartó árhullám szilveszterre vonulhat le a Duna magyarországi szakaszán, utána lassú apadás várható. Ma Paksnál tetőzik a folyó, holnap Bajánál és Mohácsnál várják a legmagasabb vízszintet. Budapesten ma késő este süllyedhet a rakpart szintje alá a Duna. (MTI)
Januárban drágulnak az üzemanyagok. Először január 1-jével, majd várhatóan a hónap közepén is. Ez összesen 41 forintos áremelkedést jelent majd. Ennek hatására drágulhat a közösségi közlekedés és az élelmiszer is, meg minden, amit szállítani kell. (Telex)
Ismét lehet szélerőműveket építeni. Az eddigi szigorú szabályozás alapján nem lehetett szélerőművet telepíteni lakott területek 12 kilométeres körzetében – vagyis szinte sehova. Viszont Magyarország megígérte az Európai Bizottságnak, hogy a 2300 milliárd forint támogatásért cserébe eltörli ezt a szabályt. Ezt tegnap ki is pipálta a törvényhozás, így a 12 km 700 méterre csökkent. A korábbi, Európában példátlan szabályozás teljesen ellehetetlenítette a szélerőművek építését. A már telepítettek rendkívül jó eredményeket hoztak energiatermelés szempontjából. (444.hu; portfolio.hu)
A világ leggazdagabb nője Françoise Bettencourt Meyers, a L’Oréal-birodalom örököse. Százmilliárd dolláros vagyonával az első nő, aki elérte ezt a határt, viszont ezzel csak a tizenharmadik a világ leggazdagabb embereinek listáján. A Meyers család egyébként a L’Oréal cég részvényeinek mindössze 35 százalékát birtokolja. (24.hu)
Karácsonykor fehér orrszarvúbébi született az atlantai állatkertben. A 22 éves anyukának, Kiazinak ő a harmadik utódja. A fehér orrszarvúk vemhessége 16-18 hónapig tart, és a borjú súlya 45-70 kg. Az atlantai újszülöttet még nem tudták lemérni a gondozók, mert Kiazi eddig nem engedte közel őket a bébihez. A fehér orrszarvú az egyetlen orrszarvúfaj, amely nincs rajta a veszélyeztetett fajok listáján. (CBS News)