Lesz-e még szuperszonikus utasszállító?

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

Újabb tesztrepülést teljesített az XB-1-es kísérleti repülőgép. A Boom tervezőiroda célja, hogy újra létrehozzák a hangsebességnél gyorsabb utasszállítót. Az XB-1 arra szolgál, hogy ehhez gyűjtsenek adatokat és tapasztalatot.

Az XB-1 próbagép. Fotó: Boom

Az Overture nevű valódi utasgépet a cég öt éven belülre ígéri. Az új repülő főleg a tengerentúli, tehát az Európa és Amerika közötti utakon számíthatna nagy érdeklődésre. Egy ilyen repülés ma körülbelül nyolc óráig tart, az Overture viszont három és fél órán belül megjárná a London-New York távot. Ez nagy fejlődés lenne a légi közlekedésben. De az is igaz, hogy csaknem ötven éve már egyszer megvalósult.

1976-tól ugyanezen az útvonalon a legendás Concorde gépekkel lehetett repülni. A szuperszonikus (a hangnál gyorsabb) Concorde francia-brit együttműködésben készült, és őrülten menő volt. Természetesen méregdrága volt vele utazni, de akadt elég üzletember, híresség és politikus, akinek az ideje még ennél is drágább volt. A Concorde óránként 2000 kilométert tett meg, szemben a normál utasszállítók 800 km/órás sebességével. A gépeket 2003-ban állították le. Azóta nincs szuperszonikus utasszállítás.

Egy Concorde felszállása 2003-ban. Fotó: Wikimedia

Az Overture tehát biztosan nem lehetetlen vállalkozás. Szuperszonikus gépek ma is repülnek, csak nem utasokat szállítanak, hanem rakétákat és bombákat. Más kérdés, hogy van-e tényleg kereslet a gyors és drága utazásra. A világ utasszállítóinak döntő többségét két vállalat gyártja: az amerikai Boeing és az európai Airbus. Mindkettő marad hangsebesség alatt, bár meg tudnák csinálni, mert mindkettő gyárt katonai gépeket. Ők azt mondják, az utasok inkább azt várják el, hogy repülés közben tudjanak dolgozni és kommunikálni, és ne legyen nagyon kényelmetlen. De nem fognak vagyonokat fizetni pár óra időnyereségért.

További probléma lehet, hogy a száguldás nemcsak sokba kerül, de erősen környezetszennyező is. És esélyes, hogy néhány év múlva a repülők szennyezését is kifizettetik az utasokkal, ami még drágábbá teheti a szuperszonikus utazgatást. Így pedig lehet, hogy a Concorde-nál jóval kisebb Overture sem lesz gazdaságos. (Politico, Aviation Source)

(Kiemelt kép: Az Overture számítógépes rajzon. Forrás: Boom)

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Szerkeszd te is a Kispolgárt!

Legyen több ufó? Több politika? Sport? Film? Neked írjuk, te döntesz!

Hó reggelt!

Ördögünk van ma!

Rejtélyes drónok tartják izgalomban Amerikát

Senki sem tudja, honnan jönnek, de jönnek.