Időről időre feltűnnek a világban olyan gyerekek, akikre mindenki felkapja a fejét. Mi is írtunk már 17 éves doktorról, és 16 éves EB-győztes focistáról. De biztosan hallottatok már a történelem egyik legnagyszerűbb zenészéről, Wolfgang Amadeus Mozartról is, aki mindössze ötéves volt, amikor elkezdett zenét szerezni és hatévesen végigkoncertezte Európát. Azokat a gyerekeket, akik ilyen teljesítményekre képesek, csodagyerekeknek hívjuk.
A meghatározás szerint azok a csodagyerekek, aki 10, mások szerint inkább 12 éves koruk előtt bizonyos dolgokban olyasmikre képesek, mint a felnőttek. Ezek a gyerekek már egészen korán, sokszor néhány hónapos korukban elkezdenek beszélni, esetleg zenélni. Nagyon hamar megtanulnak olvasni, sokszor úgy rajzolnak, mint a nagyok, és olyan dolgok kötik le őket, amik a többi gyereket egy picit sem. Fizikai vagy matematikai problémákon gondolkoznak, esetleg nagymesterek módjára sakkoznak. Úgy szívják magukba a tudást, mint a szivacs, így sokszor jóval előbb befejezik az iskoláikat és korábban szereznek diplomát is, mint mások.
Csodagyereknek születni kell?
Ezek a gyerekek olyan tehetséggel jönnek a világra, aminek a segítségével egyes területeken jóval könnyebben és gyorsabban tudnak fejlődni, mint az átlagos gyerekek. Az intelligenciájuk is kiemelkedő, de leginkább a memóriájuk az, ami sokkal jobb az átlagnál. Sokkal több információt tudnak tárolni, mint a többiek. A felnőttek pedig nyilván el lesznek ájulva ettől, és a tőlük kapott dicséret vagy elismerés még inkább erősíti bennük a tudásvágyat. Ettől pedig még inkább szakértővé válnak egy adott területen.
A tudósok azt is vizsgálták, hogy lehet-e egy átlagos gyerekből a meghatározás szerinti csodagyerek. Arra jutottak, hogy pusztán önerőből nem. Mert hiába tehetséges valaki, ha nincs meg a támogató család vagy a megfelelő iskola a közelben. Mozart sem lett volna kitűnő zenész, ha az apukája nem lett volna muzsikus és nem lett volna otthon hangszer, amin gyakorolhat. A csodagyerekek sokszor a szülők segítségével jutnak előre. A magyar Polgár lányok, a sakk nagymesterei például magántanulók voltak, és az édesapjuk különleges tanítási módszerei miatt lettek a világ legjobbjai.
Az persze kérdés, hogy a szülői nyomás árt-e vagy használ egy gyereknek. Sokszor valóban inkább a szülők azok, akiknek fontos, hogy a gyerek kiaknázza az összes kivételes képességét. Akár úgy is, hogy túlhajszolják őket. Ilyen volt az a Laurent Simons nevű belga kisfiú, aki kilencévesen már az egyik holland egyetemen tanult, és a szülei azt akarták, hogy a tizedik születésnapján átvehesse a diplomáját. Ezzel megdöntött volna minden rekordot. Az egyetem viszont úgy látta, hogy a gyerek még nem érte el addigra azt a szintet, hogy diplomázhasson, így a szülők átíratták egy másik iskolába. Nem az volt tehát a fontos, hogy a fiú diplomázzon, hanem hogy minden idők legfiatalabbjaként tegye ezt.
Mi lesz a boldog gyerekkorral?
Sokakban felmerül az is, hogy lehet-e igazi, önfeledt gyerek az, aki egész nap matekfeladatokat old meg, vagy a világegyetem nagy problémáin gondolkodik, miközben a könyveit bújja. Az tény, hogy a kiemelkedő képességű gyerekek kevesebb időt töltenek játékkal vagy más gyerekekkel. Viszont a képességük miatt elért sikereik nekik jóval fontosabbak ennél, tehát ez kevésbé veszélyezteti a lelki épségüket. Az viszont sajnos többször előfordul, hogy ezek a gyerekek nem találják a helyüket, kívülállónak, csodabogárnak gondolják magukat. Ezért fontos odafigyelni rájuk, hiszen hajlamosabbak a negatív gondolatokra is.
Ráadásul még ennél is nehezebb dolguk lesz akkor, amikor felnőnek, és a „csoda” elmúlik. Ahogy már írtuk, attól lesz valaki csodagyerek, hogy nagyon korán eljut egy-egy területen oda, ahová a felnőttek. A kérdés tehát az, hogy amikor ők is felnőttek lesznek, és olyan emberek veszik őket körül, akik ugyanezzel a tudással rendelkeznek, akkor mi történik. Ugyanis egészen ritka az, hogy aki gyerekként kimagaslott a többiek közül, az később „csodafelnőtt” is lesz. És nagyon nehéz lehet feldolgozni azt, hogy elmúlik az a figyelem, ami gyerekkorban jutott nekik. Miután ugyanis „beérte” a tudásuk a többieket, onnantól kezdve olyanok lesznek, mint a többi felnőtt.
Egy Malcolm Gladwell nevű, gyerekként különlegesen tehetségesnek számító futó azt mondta, hogy a csodagyerekek ugyanoda jutnak, mint az átlagosak. Csak nekik ehhez jóval rövidebb idő is elég. Az egész folyamatot a házépítéshez hasonlította. Szerinte ha már készen van az épület, teljesen lényegtelen, hogy mennyi időbe telt felépíteni azt.