Sok politikus süllyed el a történelemben. De Kádár János nevét biztosan hallottad már. Talán a 20. századi Magyarország legnagyobb hatású vezetője volt. Amit csinált, az a mai napig érezhető, több nemzedék gondolkodását határozza meg. Éppen ma 35 éve, hogy meghalt.
Kádárt eredetileg nem is így hívták. Csermanek Jánosként született Fiuméban, de annak sem ez a neve már, hanem Rijeka, és Horvátországban van. Szörnyű szegénységben nőtt fel. Takarítónőként dolgozó anyja egyedül nevelte – amit sosem bocsátott meg apjának. Már gyerekként szembesült azzal, milyen szakadék van szegények és gazdagok között. Írógép-műszerésznek tanult. Ez az 1930-as években olyasféle elit szakmunka volt, mint ma egy programozóé. A nélkülözés mindennapos élménye volt. Hamar felfigyelt a jobb, új rendszerért küzdő kommunista mozgalomra.
– Bitang népek ezek az urak, de nem tehetsz ellenük semmit. Ők az erősebbek – intette anyja, amikor János a szebb jövőről beszélt. De hiába intette. A fiatal János a betiltott kommunista párt tagja lett, és börtönbe is került emiatt. A mozgalomban több álnevet használt, ezek egyike volt a Kádár. Ezt a világháború vége után hivatalosan is felvette – talán azért is, hogy levesse apai nevét, ahogy az apja elhagyta őt kisgyerekként.
A háború után a kommunisták – szovjet segítséggel – átvették a hatalmat. Rákosi Mátyás vezetése alatt brutális elnyomó rendszer, sztálinizmus épült ki. Ebben Kádár egészen a belügyminiszterségig emelkedett. Ám a hatalom a sajátjait sem kímélte. Hazug vádakkal letartóztatták, évekre börtönbe zárták. Később, Sztálin halála után kiengedték, és újra feladatokat kapott a párttól. Így jött el 1956 októbere, a forradalom.
Az új vezér
A népnek piszkosul elege volt Rákosiék terrorjából meg a szegénységből, amit a rossz politika okozott. De a felkelés nem győzhetett a Szovjetunió ereje ellen. Azt viszont a szovjetek is belátták, hogy új vezetés kell. A választásuk Kádár Jánosra esett. 1956 novemberében átvette a magyar párt és az ország vezetését.
Az első évek a hatalom megszilárdításáról szóltak. A forradalomban résztvevők súlyos börtönbüntetéseket kaptak, több mint 200 embert kivégeztek. Köztük Nagy Imrét, a forradalom miniszterelnökét.
De Kádár János tanult a forradalomból. Szenvedélyes sakkozó volt, tudott több lépéssel előre gondolkodni. Kormányzásának fő célja az lett, hogy elkerüljön egy hasonló lázadást. Így jött létre a kádárizmus, amit gulyáskommunizmusnak is neveztek. Vagyis olyan kommunizmus, ahol van gulyás.
Kádár szívügye 1960-tól kezdve a gazdaság és az életszínvonal lett. Teli gyomorral nem lázad az ember. Igyekezett kivonni az országot a világpolitika küzdelmeiből. Visszavett a fegyverkezésből, Rákosiék eszement iparosításából. A nagy, hangzatos célok helyett pogácsát, paprikás krumplit, jó egészségügyi ellátást, közlekedést, ruhát és könyvet akart adni a népnek.
Megváltozott a hatalomgyakorlás módja is. Az 56 miatt bebörtönzöttek többségét néhány év múlva kiengedték. Nem volt többé a rettegett Államvédelmi Hatóság, amely embereket hurcolt el egy vicc miatt éjszakánként. Selejtezték a fekete autókat. Egyre nagyobb szabadságot kaptak az írók, filmrendezők, értelmiségiek. A kabarékban, sőt a tévében akár bírálni is lehetett a párt politikáját – de csak az előre megbeszélt módon. Az ország fellélegezhetett.
Az új béke
Ettől még Kádár rendszere diktatúra volt. Nem lehetett választáson leváltani, és csak egy párt működhetett: a Magyar Szocialista Munkáspárt, amelynek főtitkára Kádár volt. A megátalkodott ellenzékieket nem börtön fenyegette – csak lehallgatták őket, kirúgták a munkahelyükről vagy az egyetemről.
De az emberek többsége elfogadta az egyezséget. Békén hagyták a hatalmat, amely cserébe – többnyire – békén hagyta őket. Az életszínvonal emelkedett, a nép jobban élt. Szorgalmas munkával lehetett az embernek színes tévéje, autója, nyaralója. A vállalatok sok mindenről maguk dönthettek, ami sikereket hozott és jobb ellátást. Volt a boltban hús, csokoládé és rágógumi. A magyarok büszkén nézték le a többi szocialista országot – főleg a koldusszegény Romániát. De közben azért tudták, hogy Ausztriában és onnan nyugatra mégiscsak jobb minden.
Ám az évről évre növekvő jólétnek ára volt. És ezt az árat a szocialista gazdaság nem tudta kitermelni. Az ország hiteleket vett fel, és eladósodott. A nyolcvanas évek végére a válság tagadhatatlanná vált. Erősödtek az ellenzéki mozgalmak és az elégedetlenség. Kádár viszont sem a jólétből nem akart engedni, sem az elnyomás eszközeihez nyúlni. Ekkor már nagyon öreg volt. 1988-ban saját pártja mentette fel tisztségeiből. Nem sokkal rendszere teljes összeomlása, az első szabad választás előtt halt meg. 33 éven át vezette Magyarországot.
Az örökség
Gyermeke nem született, vagyont nem gyűjtött. Szobrok, festmények nem készültek róla. A szocialista országok vezetőihez képest szerény életet élt. Bár kiutaltak neki egy rózsadombi medencés villát, a medencét betemettette és tyúkokat tartott a helyén, mert a friss tojást igen szerette. Kedves volt neki a foci és az úszás, valamint a sakk. Szinte minden játszótéren állt néhány beton sakkasztal, ahova le is jártak játszani a helybéliek.
A döntő játszmát végül elvesztette. De a nagymesteri címet nem. A szocializmus keretei között – amit a Szovjetunió kényszerített ránk – ezt jobban aligha lehetett csinálni. És pont azért, mert jól csinálta, ma milliók vágynak vissza a múltba. Ám az nem jön már vissza, Kádár János halott. Éppen 35 éve.