Jó éjszakát!
A szavazatszámlálás sokáig tart még. Reggelre valószínűleg megszületik a végeredmény, emiatt nem kell virrasztanod. Holnap elolvashatod a Kispolgárban, ki nyert Budapesten, Magyarországon és Európában, és ennek milyen következményei lehetnek.
Most úgyis a felnőttek döntöttek. De ne feledd, a világ sorsát hamarosan már ti alakítjátok. Akár csak azzal, hogy felnőttök és szavaztok. Vagy úgy, hogy kezetekbe veszitek az ország és a világ ügyeit, és megpróbáljátok jobban csinálni. És ti addigra már tudni fogjátok, mi a választás, és miről döntünk. Bízunk bennetek. Biztosan jobban csináljátok majd!
22.45 – Izzanak a számológépek
A budapesti szavazatok egyharmadát összesítették, még mindig Vitézy Dávid van az élen, de előnye csekély. Az európai parlamenti választások eredményeiről csak 11 óra után lesz tájékoztatás. Budapest kerületeinek többségében egyelőre úgy tűnik, marad az ellenzéki vezetés. A 12. kerületben bukhat a Fidesz a kutyapártos Kovács Gergely ellen. Egerben, Miskolcon, Salgótarjánban és Baján fideszes polgármester válthatja az eddigi ellenzéki vezetést. Szolnokon és Nagykanizsán viszont az ellenzék nyerhet. Szintén ellenzéki marad Pécs és Szeged városa.
22.30 – Így készül a választási eredmény
Így kezdték a szavazatszámlálást Pécs egyik választókörzetében. Az urnákból összeöntik a szavazólapokat, majd szétválogatják az önkormányzati, polgármesteri és EP-szavazólapokat. Ezután a pártok által küldött szavazatszámlálók összesítik az eredményeket. Közben nagyon figyelnek egymásra, nehogy valaki csalással próbálkozzon. A számokat folyamatosan felküldik a Nemzeti Választási Iroda központjába, így már a részeredményeken is lehet izgulni.
22.00 – Néhány polgármesteri székre már leültek
Botka László nyert Szegeden, Hódmezővásárhelyen pedig harmadjára is Márki-Zay Péter nyerte a polgármesteri választást. Ő 2022-ben közös ellenzéki jelöltként indult el Orbán Viktor ellen az országgyűlési választásokon – sikertelenül. Budapesten egyelőre Vitézy Dávid vezet kis előnnyel Karácsony Gergely előtt, de még a szavazatok tizedét sem számolták meg.
Belebukott azonban a lombkorona-sétány ügyébe Filemon Mihály, Nyírmártonfalva fideszes polgármestere. Ő azzal került be a hírekbe – még külföldön is –, hogy 60 millió forintos uniós támogatásból építtetett egy lombkoronasétányt, de körülötte tarra vágták az erdőt. Nos, úgy tűnik, a Nyírmártonfalván élők nem bocsátottak meg Filemonnak: Kövér Mihály Csaba független jelölt nyerte a választást, így ő lesz a község polgármestere.
21.20 − Választási csalásról számolt be az MKKP
A Magyar Kétfarkú Kutya Párt leleplezett egy választási csalót. A 12. kerület 41. szavazókörében egy szürke cirmos elfoglalt egy dobozt, amiben szavazólapok voltak. Azt nem tudni, melyik párt képviseletében történt meg a dobozfoglalás. A kerületben egyébként alacsony feldolgozottság mellett ugyan, de vezet a párt elnöke, Kovács Gergely.
21.00 – Mi lesz a budapesti közgyűlésben?
A budapesti főpolgármester nem a város császára. Nem egyedül dönt a város ügyeiről. Eleve egy csomó mindenben nem is ő illetékes, hanem a kerületek. És a fővárosi döntéseket is el kell fogadnia az önkormányzat közgyűlésének. Ez olyasmi, mint a parlament, csak kevesebben vannak benne. A közgyűlés eddig a kerületi polgármesterekből állt, de ezt a mostani választás előtt a Fidesz – parlamenti szavazással – megváltoztatta. Az új közgyűlés a fővárosi listákból áll majd össze annak arányában, hogy az induló pártok vagy pártszövetségek hány szavazatot kaptak.
Ez mindenképpen nehezíti a leendő főpolgármester dolgát. Karácsony Gergely mögött eddig kényelmes közgyűlési többség állt, mert a legtöbb kerületben a DK, a Momentum vagy az MSZP győzött 2019-ben. Mostantól nehéz tárgyalásokra lesz szükség az egyes döntésekhez. Különösen, hogy Magyar Péter Tisza Pártja is állított listát, és nyilván szerez egy csomó szavazatot.
20.30 – Elkezdtek érkezni az adatok
Elkezdtek érkezni a választási adatok. Először a kisebb falvak, majd városok, megyei jogú városok polgármesterei fognak kiderülni. A polgármesterek után a listákra és a kerületi képviselőkre leadott szavazatokat számolják majd össze. A legutolsó adatok a budapesti főpolgármester-választásról érkeznek majd. A most érkező eredmények azért csalókák még, mert kevés szavazólapot számoltak össze eddig – ez azt jelenti, hogy még alacsony az adatok feldolgozottsága.
20.00 – Különös események!
Budapesten egy választó beleejtette a személyi igazolványát az urnába. Országszerte több szavazókörben voltak, akik rosszul lettek, de általában nagy bajuk nem történt, elég volt megitatni őket. Csepelen viszont egy szavazni érkező bácsi összeesett, és a mentők nem tudták újraéleszteni. Rákóczifalván a szavazóbizottság egyik tagja elesett, és dudor nőtt a fejére. Csányban egy idős szavazó a fülkében esett el, és magával is rántotta a szavazófülkét.
Többfelé voltak eltört vagy szétesett urnák, de a szavazatok nem vesztek el. Vámosgyörkön pedig áramszünet volt, de gyorsan szereztek zseblámpákat, és azokkal világítottak.
19.20 – Részvételi adatok
A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, nemzetiségi önkormányzati képviselők és az Európai Parlament tagjainak választására az este fél 7-es adatok alapján a jogosultak 56 százaléka ment el szavazni. A szavazókörök 7-kor zártak. Most először volt összevont választás, amikor együtt tartották az EP- és az önkormányzati szavazást. A részvétel jóval magasabb, mint a 2019-es választásokon volt.
A végleges (de nem hivatalos) számokat egyébként éjszaka szokták közölni.