Ki ez a Soros György?

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

Rengetegszer hallhattátok már ezt a nevet. Előkerült az utóbbi évek összes választási kampányában, és még a múlt héten is róla beszélt a miniszterelnök. Sokszor úgy esik róla szó, főleg a kormányon lévő politikusok részéről, mintha Soros György maga lenne az ördög és a hétfejű sárkány keveréke, akitől meg kell menteni az országot.

Na de ki is ez az ember?

Soros György egy nagyon idős, 94 éves magyar származású amerikai üzletember. 17 éves volt, amikor a családjával elhagyta Magyarországot. Londonban járt egyetemre, közgazdaságtant és filozófiát tanult. Innen költözött Amerikába, ahol tőzsdei elemzőként és befektetőként nagyon sok pénzt keresett. A vagyona óriási, 2014-ben a világ 29. leggazdagabb emberének számított, és még ma is ott van a világ élvonalában.

Az egyik célja az volt ezzel a vagyonnal, hogy segítse azokat az országokat, ahol még nem volt demokrácia. Azt szerette volna, ha ezekben az országokban is működne a sajtószabadság, valamint az emberi jogokat is tiszteletben tartanák. Még a nyolcvanas években létrehozott egy alapítványt, amin keresztül az akkor még szocialista országok, köztük Magyarország művészeit, alkotóit is támogatta. És azokat is, akik azon dolgoztak, hogy ezekben az országokban rendszerváltás legyen. Például azokat a fiatal, leendő politikusokat, akikből később az ország vezetői lettek. Orbán Viktor, a mostani miniszterelnök például 26 éves korában, 1989-ben a Soros Alapítvány segítségével tanulhatott kilenc hónapig Oxfordban.

 „Nem is rejtem véka alá, hogy én eszmeileg a Fidesszel szimpatizálok. Tény, hogy a Soros Alapítványnak is szerepe van e tehetséges fiatal politikusgárda kinevelésében. Én őket tartom a jövő ígéretének” – mondta Soros György a Figyelő című lapnak 1991-ben.

drMáriás: Soros György és Orbán Viktor békét kötnek. Kép: Facebook

Soros György később egyetemet is alapított, a Közép-Európai Egyetem, a CEU sokáig Budapesten működött. Ezt innen pont az Orbán-kormány üldözte el, ma már Bécsben van a székhelye. Soros egyébként két éve visszavonult, az alapítványa vezetését a fia, Alex vette át.

Soros György beszédet mond a CEU-n Bécsben, 2019-ben. Kép: Wikipedia

Miért lett Soros György közellenség?

Soros egész életében a liberális, haladóbb gondolkodást támogatta, és azokat a politikai és civil szervezeteket segítette, amelyek ugyanígy gondolkodtak. Neki a nyílt, befogadó társadalom az egyik legfontosabb érték. Így nem véletlen, hogy azok a politikusok, akik a hagyományosabb, konzervatívabb értékekben hisznek, vagy nem tartják sokra a demokráciát, szembekerültek Soros Györggyel és az általa támogatott szervezetekkel. Magyarországon több éve zajlik egy erős kampány Soros ellen.

Soros György Orbán Viktorral a Parlamentben 2010-ben. Kép: Miniszterelnökség

Mi volt az a Soros-terv?

2017-ben Soros György több írásában javaslatokat tett arra, hogy mi tehet Európa a bevándorlókkal. Akkoriban hirtelen rengeteg menekült érkezett a kontinensre, főleg olyan országokból, mint például Szíria, ahol háborúk zajlottak. A javaslatait a kormány elfogadhatatlannak nevezte, és arról kezdett beszélni, hogy Soros menekültek millióit telepítené Európába, és Magyarországra is. Valójában ilyen nem szerepelt Soros egyik írásában sem. Ő arra hívta fel a figyelmet, hogy a menekültválságot Európának közösen kell kezelnie. Ráadásul az is szerepelt az írásaiban, hogy egy európai államot sem lehet kötelezni menekültek befogadására.

Ennek ellenére a kormány innentől kezdve folyamatosan támadta a Soroshoz köthető civil szervezeteket. Plakátkampányt indított és nemzeti konzultációt kezdett a „Soros-terv” ellen. Azokat pedig, akik a kormány menekültekkel kapcsolatos politikáját támadták, szintén Soros ügynökeinek nevezte. És innentől kezdve mindenkire, aki kritizálta a kormányt, azt mondták, hogy „Soros kottájából játszanak”. Ebbe már beleértették a sajtót, az ellenzéki és a külföldi politikusokat is.

Wikipedia

Számos összeesküvés-elmélet is kering Soros Györgyről. Vannak, akik azt hiszik, hogy ő a világot titokban uraló háttérhatalom vezetője. Mások szerint azzal akarja csökkenteni a világ népességét, hogy titokban mérgezi az embereket repülőkről. Volt olyan is, aki szerint a koronavírus-járvány is az ő számlájára írható. Az embereknek valamiért mindig kellenek a bűnbakok, főleg akkor, ha nem találnak jobb magyarázatot például egy természeti csapásra vagy járványra. A kormánynak pedig jó, ha van ellenség, hiszen a kampánya főleg arról szokott szólni, hogy leszámol az ellennel, ha rá szavaznak.

A kormánypropaganda egyébként nagyon hatékonyan működött, Soros Györgyről a magyarok többsége ma már inkább rosszat gondol. Az első kampányok előtt nem is nagyon tudták az emberek, hogy ki ő. Tavaly elkészült egy szótár is, amiben összegyűjtötték azokat a kifejezéseket, amikben Soros neve szerepel, a Soros-bérenctől a Soros-ügynökig. A kötet 629 bejegyzést tartalmaz.

(forbes.hu, telex.hu, index.hu)

Kiemelt kép: Soros György a 2011-es Világgazdasági Fórumon. Forrás: Wikipedia

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Szerkeszd te is a Kispolgárt!

Legyen több ufó? Több politika? Sport? Film? Neked írjuk, te döntesz!

Hó reggelt!

Ördögünk van ma!

Rejtélyes drónok tartják izgalomban Amerikát

Senki sem tudja, honnan jönnek, de jönnek.