Kártérítést kaptak a bicskei áldozatok, sirályvijjogó versenyt tartottak – híradó

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

Évekkel ezelőtt nyújtottak be kártérítési igényt az államnak a bicskei gyermekotthon áldozatai. Ez az az ügy, amibe belebukott Novák Katalin, mert kegyelmet adott annak a férfinak, K. Endrének, aki bűnsegédje volt az igazgatónak, a gyerekeket molesztáló V. Jánosnak. A Blikk információi szerint az áldozatok most megkapták a kártérítést, megegyeztek az állammal, peren kívül több tízmilliós összeget osztottak szét 9 ember között. (Blikk)

Vegyszereket öntött a földre és egy gázspray-t is nyomkodott egy soroksári általános iskola gondnoka. 31 gyerek lett rosszul a szúrós szag miatt. A férfi elismerte, hogy ő okozta a bajt, de azt mondta, „heccből” nem szólt senkinek róla. Gondatlan veszélyeztetés vétségével hallgatták ki a rendőrök. (24.hu)

Igazi nyár lesz hétvégén, a borongós, kifejezetten hűvös hétkezdet után. Szombaton még előfordulhatnak kisebb záporok, és szél is lehet, de délutánra akár 23 fokot is mérhetünk majd. Vasárnapra tovább melegszik az idő, 27-ig fokig is felmehet a hőmérséklet.

Fotó: Pest megyei rendőrség
Fotó: Pest megyei rendőrség

Szökött lovakhoz hívták a rendőröket Cegléden. A tulajdonosnak szerencséje volt, mert az egyik kiérkező tiszt, Kovács Viktória gyerekkora imádja a lovakat. Így amikor megtalálták őket, összebarátkozott velük, és az egyikre fel is pattant, úgy mentek vissza az istállóba. A cuki történetről részletesebben a Pest megyei rendőrség Facebook-oldalán olvashatsz és nézhetsz még képeket.

Tudtátok, hogy van sirályvijjogó verseny? Mi nem. De most Belgiumban rendezték meg az Európa-bajnokságát, amit tengerbiológusok zsűriztek, és egy kilencéves brit fiút, Coopert hozták ki elsőnek. A kissrác azt mondta, hogy amúgy nem kedvelte a sirályokat, mert egyszer ellopták az uzsonnáját és meg is csípték, de utána megszerette őket és el is kezdte utánozni a hangjukat. Anyukája ennek nem igazán örült, idegesítette, később viszont szórakoztatta, hogy az emberek az ég felé néztek és keresték a sirályt, olyan élethűen adott elő Cooper. (BBC)

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Hó reggelt!

Ördögünk van ma!

Rejtélyes drónok tartják izgalomban Amerikát

Senki sem tudja, honnan jönnek, de jönnek.