A tegnapi híradóban írtunk arról, hogy az infláció, vagyis a drágulás idén is folytatódik, januárban elég meredek volt. Így újra felmerült, hogy a kormány beavatkozzon, és megmondja, mennyi lehet a dolgok ára. Ezt a módszert hívják ársapkának. Ami egyébként szerencsétlen fordítás, mert a sapkától te sem állsz meg a növésben. Inkább árplafonnak kellene hívni.
Az inflációról itt olvashatsz bővebben.
A hős, aki letöri az árakat
Elvileg jól hangzik, hogy az állam nem engedi elszállni az árakat. Senki sem szereti, ha drágulnak a dolgok. És ha sokáig és sokat drágulnak, akkor a végén senki sem szereti a kormányt. Akkor miért nincs mindig mindennek megmondva az ára? Talán már sejted, hogy azért, mert ez nem igazán működik.
Persze a kormányok nagyon szeretnék, ha működne, ezért folyton újra próbálkoznak vele. Már az ókori Rómában is volt olyan császár, aki fejébe vette, hogy mindennek megszabja az árát, és akkor majd őt imádni fogják. Nem jött össze neki. De azóta is rendre előkerül ez a megoldás.
A gond az, hogy a dolgok már eleve nem ingyen kerülnek a boltokba, és nem véletlenül emelkedik az áruk. A tyúk nem kér pénzt a tojásért, de takarmányt, fűtést, állatorvost és gondozást igen. Ezeket mind abból kell kifizetnie a termelőnek, amit a tojásokért kap. És még keresni is szeretne rajta, hiszen különben nem csinálná.
Az áruház a tojást megveszi a tyúkfarmoktól, aztán fizeti a szállítást, a raktározást, a saját dolgozóit, akik felrakják a polcra, és az egész bolt fenntartását, világítást, takarítást, reklámot. És ő is szeretne nyereséget, ami egyébként az élelmiszerboltoknál pár százalék, szóval igen alacsony.
És akkor jön a kormány, és megmondja, hogy a tojás nem lehet száz forintnál drágább. De mit csináljon a bolt, ha már neki is többe kerül ennél? Ez könnyen előfordulhat. Már a termelő költségei is nőnek: drágul a munkaerő, a villany és a gáz, a takarmány. Kénytelen ezt mind beépíteni az árakba, különben csődbe megy. És a bolt fenntartása sem lesz olcsóbb.
Előbb-utóbb eljön az a pont, amikor a bolt már nem keres a tojáson, hanem minden egyes darabon vesztesége van. Minél több tojást ad el, annál többet veszít! Miért akarna többet eladni?
Ekkor az jön, hogy nem lesz elég tojás a boltban. A kereslet nem csökken, hiszen az árat alacsonyan tartják. A bolt viszont inkább minél kevesebbet rendel, hogy ne bukjon annyit. Megjelennek a táblák, hogy egy ember egyszerre csak egy dobozzal vehet, aztán a tábla ott marad az üres polc felett. Olcsó a tojás, csak nincs.
A hiány
A termelő pedig megpróbálhatja eladni a tojásokat külföldre, ahol rendes árat kap érte. Ha nem sikerül, akkor be kell zárnia a farmot – és megint csak nincs tojás.
Ez az árszabályozás csapdája. Egyben ez a szocializmus egyik leküzdhetetlen problémája is, hiszen ott is az állam határozza meg az árakat. Ezt a jelenséget egy nagy magyar közgazdász, Kornai János írta le híres könyvében. Az volt a címe, hogy A hiány.
Az ársapkák jó hírnek tűnnek, amikor bejelentik őket, de nagyon nehéz őket hosszú távon fenntartani. A szabályozás betartatása emellett sokba kerül az államnak is. Ellenőröket kell küldeni minden boltba, akik figyelik az árcímkéket és hogy van-e tojás egyáltalán.
Az ársapkák tarthatatlansága nem is olyan régen, két évvel ezelőtt mutatkozott meg ismét. 2022-ben az üzemanyagok árát korlátozta a kormány 480 forintban. Az év közepére már sok benzinkúton hiány alakult ki. Az illetékesek előbb vad meséket találtak ki arról, hogy egyesek zacskókban halmozzák fel az olcsó benzint, és azért nincs. Aztán belátták, hogy el kell engedni az árat. Ma 650 forint körül van egy liter üzemanyag. A drágulás visszafogja a keresletet, sokan választják inkább a tömegközlekedést, viszont aki megfizeti az árát, az tud tankolni bármelyik kúton.
Hogy mi mennyibe kerül, az azon múlik, mennyibe kerül előállítani, és mennyit hajlandók fizetni érte az emberek. Ez a szabad piac természetes rendje. Bele lehet nyúlkálni, de ez szinte mindig több kárt okoz, mint hasznot.
