Jó reggelt!

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

Ma van a pizza világnapja. Akár meg is ünnepelhetitek, például egy pizzával. Magyarországon is nagyon népszerű ez az eledel, a kajafutárok négyből egy rendeléskor pizzát visznek házhoz. De otthon is könnyű megsütni. Ha úgy ennétek, ahogy azt az olaszok eredetileg kitalálták, akkor mindössze egy kis zsír és fokhagyma lenne rajta. A pizza ugyanis kezdetben a szegények étele volt, nekik meg nem nagyon futotta sajtra és sonkára. Azé a sajt, akié a gempa. Vagyis a suska, della, stex, zsé, lovetta, peták, guba, lepedő, rongy, rugó. Azaz a pénz. És mivel vannak, akiknek kevesebb pénze van, mint ahány szóval mondani lehet azt, hogy pénz, ma arról írunk nektek, hogy hogyan érdemes bánni vele. És hogy mitől lehet menő a spórolás. De adunk tippeket arra is, hogy milyen játékokkal tanulhattok meg jól gazdálkodni a pénzetekkel.

Még mindig tart a téli tavasz, 17 fok is lehet, de borongós, felhős időre készüljetek. Az Abigélek ünnepelnek ma névnapot. Héber eredetű név, azt jelenti, hogy az „apa öröme”. Igen ritka, nagyon kevés Abigél szaladgál az országban. Annak ellenére, hogy Szabó Magda csodálatos regénye örökre bevéste Abigélt a köztudatba. Kiváló tévéfilmsorozat is készült a regényből, a hétvége remek alkalom arra, hogy megnézzétek.

Olvassatok minket ma is, mi meg nagyon figyelünk, hogy lemond-e a köztársasági elnök. Ha igen, rögtön megírjuk nektek!

Jelenet az Abigél c. tévéfilmsorozatból. Forrás: youtube

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Hó reggelt!

Ördögünk van ma!

Rejtélyes drónok tartják izgalomban Amerikát

Senki sem tudja, honnan jönnek, de jönnek.