Jó reggelt!

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

Kicsit napos, kicsit ködös időre ébredtünk. A Kamillákat ünnepeljük ma, de nem a gyógynövényt, hanem a lányokat. A név amúgy latin eredetű, és azt jelenti: nemesi születésű.

Ennél fontosabb, hogy ma hajnalban tetőzött az áradó Duna. Özönvíz persze nem lesz, szóval nem kell sietve jegyet váltani Noé bárkájára. Budapesten napok óta másodfokú árvízvédelmi készültség van, a budai és a pesti alsó rakpartot már hétfőn lezárták. Ettől még érdemes a környéken séfindálni, vagyis sétálgatni, kószálgatni, hiszen elképesztő látványt nyújtanak a víz alatt lévő rakpartok.

Mai cikkünkben írunk is arról, hogy a múltban hányszor gerjedt haragra a Duna, és öntötte el a környező településeket. De készülünk a szilveszterre is. Az év utolsó napjaiban érdemes átgondolni, hogyan teltek a mögöttünk álló hónapok, milyen vidám élményeket vihetünk magunkkal az újévre. És persze azt is, hogy milyen kalandokban akarunk részt venni, mit akarunk elérni jövőre, meg hogy mit együnk. Weöres Sándort is ezek foglalkoztatták az Újévi köszöntő című versében:

Pulyka melle, malac körme
liba lába, csőre –
Mit kívánjak mindnyájunknak
az új esztendőre?

(Ide bökve írhattok nekünk, amíg a rendes üzenőnk elkészül.)

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Szerkeszd te is a Kispolgárt!

Legyen több ufó? Több politika? Sport? Film? Neked írjuk, te döntesz!

Hó reggelt!

Ördögünk van ma!

Rejtélyes drónok tartják izgalomban Amerikát

Senki sem tudja, honnan jönnek, de jönnek.