Ma is számítani kell még esőre, zivatarra, de vigasztaljon, hogy hétvégére már csak a meleg marad. Boldog névnapot minden Eszternek, Elizának és Vanesszának!
A mai témánkra talán nem számítottál a Kispolgárban. A nyugdíjról lesz szó, arról, honnan kapják a pénzt a már nem dolgozó öregek, hogyan működik ez a rendszer, és mi vele a baj. Az persze természetes, hogy egy tizenéves nem nagyon gondol arra, amikor majd ő is vén salabakter lesz. Ez a szó öregembert jelent, ha ugyan még használja valaki. (De nem használja.) Eredetileg viszont a német Schaarwachter annyit tesz, katonai járőr. Hogy ebből hogyan lett vénember, azt homály fedi.
De miért traktálunk az öregek dolgával? Azért, mert közös országban élünk együtt: idősek, fiatalok, gyerekek és felnőttek. Ahhoz, hogy ez a közös ország mindenkinek jó hely legyen, tudnunk kell egymás dolgairól. Elég baj lenne például, ha az idős embereket egyáltalán nem érdekelné a fiatalok jövője, amikor szavaznak. Nekik is illik tudniuk arról, mi megy az iskolákban, és mik a ti gondjaitok. És az sem árt, ha ti meg tisztában vagytok azzal, mit jelent nyugdíjasnak lenni. Többek között ezért vagyunk.
Persze nemcsak erről lesz ma szó. Mindjárt jön egy igen különleges macska, és hamarosan itt a gyereknap is. Maradjatok velünk!