Itt a gyapjas egér, ami fontos mérföldkő a mamutok feltámasztásához

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

Egy amerikai tudósokból álló magánvállalat évekkel ezelőtt azzal került be a hírekbe, hogy feltámasztaná a gyapjas mamutokat. Ezek a hatalmas, szőrös elefántok nagyjából négyezer éve haltak ki. A Colossal nevű cég viszont azt vállalta, hogy 2028-ra feltámasztja ezeket az állatokat, azok pedig újra benépesíthetik az Északi-sark egyes vidékeit.

A gyapjas mamutok DNS-e majdnem teljesen megegyezik az ázsiai elefántéval, mindössze 0,4 százalék az eltérés. Ha sikerülne laboratóriumi körülmények közt megváltoztatni a DNS-ben található géneket, akkor elő lehetne állítani egy mamut embriót. Ezt egy elefántba ültetnék be. Az pedig képes lenne kihordani és megszülni egy gyapjas mamutot.

Gyapjas mamut. Kép: Wikipedia

A Colossal nevű cég a feltámasztás bejelentéskor komoly támogatókat szerzett. A CIA, az amerikai hírszerzés adott nekik pénzt a kutatásokra, és olyan hírességek is beszálltak pénzzel, mint Chris Hemsworth vagy Paris Hilton. A kíséreltek pedig mára odáig jutottak, hogy sikerült gyapjas bundájú egereket létrehozniuk. Házi egerek génjeit módosították, úgy, hogy a szőrszálak szerkezetét, hosszát és színét befolyásoló gént alakították át. Ezt a technikát alkalmaznák az elefántokon is.

Az egérkísérleteknél több embriót módosítottak, de csak kevés olyan volt köztük, amelyik ki tudott fejlődni és meg tudott születni. És persze további vizsgálatok szükségesek még, hogy kiderüljön, hogy ezek az egerek hogyan reagálnak a környezetre, és hogy mennyire életképesek hosszútávon. Az is kérdés, hogy tényleg tűrik-e a hideget, és hogy tudnak-e szaporodni.

Mivel ilyen sok az egyelőre megválaszolatlan kérdés, a tudósok nagyon megosztottak abban, hogy megéri-e feléleszteni régen kihalt állatokat. Egyesek szerint a technológia fejlődése csodálatos új utakat nyithat meg más kísérletek felé. Mások viszont azt mondják, hogy túl nagy tudományos kihívás ez, túl sokba kerül, és sokkal jobban megérné a még nem kihalt állatok védelmével foglalkozni.

És persze számos erkölcsi és lelkiismereti kérdés is felmerül. Az egyik legfontosabb, hogy beavatkozhat-e ennyire az ember a természet rendjébe. Játszhat-e istent, amikor létrehoz egy olyan fajt, ami igaz, hogy létezett valaha, de pontosan ugyanolyan biztosan nem lesz. Megint mások arra hívják fel a figyelmet, hogy a kísérletek rengeteg áldozattal járnak, nagyon sok embrió pusztul bele a folyamatba.

Kép: Pixabay

Na és persze az is kérdés, hogy miért jó az, ha megint lesznek a Földön gyapjas mamutok. A Colossal szerint ezek az állatok segíthetnek javítani a Föld biológiai sokszínűségét. Nem mutogatni akarják őket, hanem visszatelepíteni a sarkkörökre. Itt a tundrát most főleg moha fedi, de korábban ez füves terület volt. A moha viszont jóval gyorsabban melegszik, ezzel pedig hozzájárul a klímaváltozáshoz. Ha mamutok élnének itt, feldarabolnák az egybefüggő mohát, és trágyáznák a földet, ez pedig oda vezetne, hogy megint többféle növény telepedne meg ezen a vidéken. Így a talaj minősége is javulna, a melegedése pedig lassulna. Viszont ez csak egy elmélet. Abban nem lehet biztos senki, hogy a valóságban hogyan hatna a tundra élővilágára, ha ott újra megjelenne a mamut.

Az utolsó ismert tasmán tigris, Benjamin, a hobarti állatkertben, 1933-ban. Kép: Wikipedia

Ha sikerül feltámasztani a mamutot, a következő kihalt állat, amivel megpróbálkoznának, a tasmán tigris, más nevén az erszényes farkas lenne. De egyáltalán nem biztos, hogy eljutnának idáig. 2003-ban a pireneusi kőszáli kecskét próbálták hasonló technológiával feltámasztani. A kísérlet során 500 génmódosított embriót ültettek be, de ezek közül csak egy született meg. Az az egy gida is csak tíz percig élt. A technológia viszont hatalmasat fejlődött az elmúlt években, gyapjas egér pedig már van. Ki tudja, lehet, hogy hamarosan tényleg mamutok legelésznek majd a tundrán.

qubit.hu, NatGeo

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Volt egyszer… egy duplacsuklós Ikarus!

Ha már csuklik, legyen kövér! Vagyis hosszú!

A hét műtárgya: A zöldségkertész

Egy igazi optikai illúziót hoztunk ma nektek!

Még nem késtél el az ültetéssel!

Egy ablakpárkány is elég a gazdálkodás öröméhez.