Sokféle robotot mutattunk már be nektek a porszívólábú robotkutyától kezdve az embernek látszó ügyfélszolgálatosig. Most ismerjétek meg Eve-t, a robothalat. A nagyjából egy méter hosszú, minibálnára hasonlító eszközt svájci mérnökhallgatók fejlesztették ki. A célja pedig az, hogy még jobban megismerhessük a tengerek élővilágát.
Azáltal, hogy Eve úgy néz ki, mint egy hal, könnyebben vegyülhet a többiek közé. Úgy tervezték, hogy a mozgása és a külseje barátságosnak tűnjön és ne riassza el a félősebbeket. Eve-re kamerát is szereltek, illetve kapott egy szonárt is, vagyis hangradart. Ezzel elkerülheti a víz alatti akadályokat. A robotban van egy szűrő is, amivel össze tudja gyűjteni a részecskéket a vízből. Ezekben DNS, azaz örökítőanyag is található. A részecskék elemzésével pedig ki lehet deríteni, hogy milyen fajok élnek abban a vízben.
A kutatók azt remélik, hogy így pontosabb képet kaphatunk arról, mik is lakják a vizeinket. Ugyanis a bolygót borító óceánok élővilágát még mindig nem tudták pontosan feltérképezni. Az Eve által összegyűjtött minták segíthetnek ebben.
A robothalhoz hasonló önjáró vagy távirányítású eszközök egyre gyakoribbak a különböző kutatások során. Egy amerikai cég például bohóchalra emlékeztető drónt fejlesztett ki. Ezzel meg lehet határozni, mennyi oxigén és só van a tenger egy adott területén. Tavaly pedig egy távirányítós eszközzel sikerült olyan halakat is lefotózni, amik 8300 méter mélyen élnek. Ilyen mélységben még sosem készültek felvételek halakról.
Ezek az eszközök abban is segíthetik a tudósokat, hogy megfigyeljék, hogyan hat a klímaváltozás a tengerek élővilágára. Azt is nyomon követhetik, hogy mi történik, ha a túlhalászás vagy az óceánok szennyezése megváltoztatja a tengeri élőhelyek sokszínűségét. A tudósok azt remélik, hogy a kutatásaikkal akár fajok kipusztulását is megakadályozhatják. (cnn.com)