Hová tűnt a jégvirág?

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

Vannak a télnek közismert jelképei, amiket egyre inkább képeslapokról és fotókról ismerünk, mint a valóságból. Ilyen a behavazott táj, és a fenyő is egyre kevésbé érzi jól magát Magyarországon. A jégvirágos ablak pedig már szinte el is tűnt. Pedig igazán szép.

Jégvirág akkor képződik, ha a kinti hőmérséklet fagypont alatt van. Ekkor a szoba páratartalma lecsapódik a hideg üvegen, és ott kristályszerkezetben fagy meg. Hasonló ez a hópelyhekhez, de míg azoknak a szerkezete szabad szemmel nem látható, a jégvirág szép nagy leveleket növeszt.

Csakhogy a mai ablakok már szinte mindig kettős üveggel készülnek, mindenféle bevonatokkal. Emiatt a belső ablaktábla nem elég hideg ahhoz, hogy a benti pára megfagyjon rajta. Extrém hidegben persze megeshet, hogy az is mínuszra hűl, de ilyen alacsony hőmérséklet már nem nagyon fordul elő.

Ritkábban használt melléképületekben még akadhatnak szimpla üvegből készült ablakok. Ezeken a helyeken viszont télen nem nagyon tartózkodunk. Így nincs bennük elég pára a jégvirághoz.

Ma még leginkább az autókon figyelhető meg ez a jelenség, nagy hidegekben, de csak amikor a kocsi lehűlt. Indítás után a fűtés hamar leolvasztja a mintákat.

Az otthonok szigetelése sokkal kényelmesebbé tette az életünket, és olcsóbbá a fűtést. Ám mindennek ára van, és van, amiért jégvirágokkal fizetünk.

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Rejtélyes drónok tartják izgalomban Amerikát

Senki sem tudja, honnan jönnek, de jönnek.

Boldog szülinapot, Kispolgár!

Egyévesek lettünk, és növünk tovább. Köszönjük nektek!