Amióta fantasztikus irodalom létezik, azóta ábrándoznak az írók és filmesek mindenféle jövőbeli csodáról. Mi pedig épp abban a jövőben élünk, amiről beszéltek. Ebben a sorozatban meg nem valósult álmokról lesz szó.
A huszadik század második felének űrkutatási sikerei megrészegítették az írókat és a tudósokat. Hiszen ha egy évtized alatt eljutottunk az első műholdtól a Holdra szállásig, akkor ebben a tempóban hamarosan városokat építhetünk más bolygókon is! Illetve az egyetlen bolygón, ami a Föld mellett egyáltalán szóba jöhet: a Marson. Ehhez képest egyelőre csak robotokat küldtünk oda, és nem nagyon látszik, hogy a közeljövőben bárki odaköltözne. Igaz, Donald Trump azt ígéri, hogy éveken belül embert küld oda… de ez csak ígéret.
A könyvekben ábrázolt Naprendszer erősen torzít. A bolygók egymástól roppant távol vannak, de úgy nem férnének fel a lapra, vagy csak apró pöttyként. A hozzánk legközelebb lévő két bolygó közül a Vénusz egyértelműen lakhatatlan: irtózatosan forró, savas, és a légnyomás megölné nemhogy az embereket, de a gépeket is. Marad a Mars, átlagosan 230 millió kilométerre. De ahogy látni fogjuk, az sem épp hívogató.
Nem egyszerű odajutni
A Föld és a Mars helyzete folyamatosan változik, nem lehet bármikor űrhajót indítani oda. Körülbelül félévente adódik erre alkalom, ekkor a mai hajtóművekkel csupán 6-9 hónap lesz az út. Minden más időpontban ennél jóval hosszabb és több üzemanyagot igényel.
És kéne ehhez egy olyan rakéta, amilyen még nem készült. A Marsra eddig csak automata robotjárműveket és szondákat juttattunk el, ezek teljes felszerelésükkel, a leszálláshoz szükséges eszközökkel együtt néhány tonnát nyomtak. Ha embereket küldenénk, az sok száz tonnát jelentene még egy rövid útnál is – viszont rövid út nincs. Az űrben és a Marson szinte semmi nincs, így vinniük kell a vizet, ennivalót, tudományos műszereket, oxigént, orvosi felszerelést. És ami a legnagyobb tétel: üzemanyagot és valamiféle rakétát a visszatéréshez.
Ezen valamit segíthet, ha a Marson találunk stabil vízforrást. A víz nemcsak italként kell, hanem árammal lehet belőle oxigént csinálni, valamint hidrogént, ami üzemanyagként használható. Persze az áram egy újabb probléma. A Mars messzebb van a Naptól, így a napelemek teljesítménye is kisebb. És víz ide vagy oda, minden mást vinni kell. A Marson nincs termőtalaj, nincsen fa, csak kövek. Még két ember ellátása is roppant terhet jelentene, nemhogy egy állandó telepé. Ha lesz is erre alkalmas rakéta, abból több tucatot kellene indítani.
Ja, és ha az embereket ott hagyjuk, akkor folyamatos utánpótlásra lesz szükség. Ami ugyebár kilenc hónap alatt ér oda.
Minek?
A fentiekből már látszik, hogy ez az emberiség eddigi legdrágább vállalkozása lenne, talán a világháborúkat leszámítva. De azoknak volt céljuk, volt várható nyereség, még ha a veszteseknek nem is jött össze. Mit nyerhetnénk egy Mars-kolóniával?
Gazdasági értelemben semmit. Nem tudunk olyan értékes ásványról, ami csak ott van. És még ha lenne is, például ritka fémek, akkor is borzasztó drága lenne a Földre szállítani. Olyan anyag nincs, ami a Földön ne lenne jelen. Igaz, hogy sokszor nehezen megközelíthető vagy barátságtalan helyeken vannak, a sarkvidéken vagy Afrikában – na de ezek még mindig sokkal kellemesebbek, mint a Mars. Az Antarktiszra el lehet vinni markolókat és dömpereket százával, a Marsra nem nagyon.
Tudományos kutatásnak persze volna helye ott. De egyelőre a Mars-járók sem fedeztek fel olyasmit, amiért rohannunk kellene. Más lenne a helyzet, ha találnának egy elhagyott földönkívüli várost, de eddig legfeljebb érdekes köveket láttak.
Hogy a Föld túlnépesedése vagy a klímakatasztrófa elől menekülnénk oda? Felejtsük el. A Föld lakossága 8 milliárd ember. Még elképzelni sem tudunk olyan Mars-telepet, ami ezen érdemben segít.
A Mars egy pokoli hely
Először is: lélegezni ott nem tudunk, a légkör töredéke a földinek. Van helyette sugárzás, és nem az a kellemes napfény, amiben itt sütkérezünk. A Marsnak nincs mágneses védőburka, mint a Földnek. Nincs ózonréteg sem. Így a Napból származó radioaktív sugarak akadálytalanul jutnak a felszínre. Ami annyit jelent, hogy aki a Mars felszínén él, az egy éven belül rákos lesz.
De még előtte is lesz elég baja. A légkör hiánya azt is jelenti, hogy a Marson minden icipici meteorit eléri a felszínt. Ez egy szüntelen golyózápor, az űrből érkező rizsszemnyi kövek is simán ölni tudnak. Emellett az időjárás is csípős: mínusz 120 fok is lehet. Gondot okozhat az alacsony gravitáció is. Nem tudjuk, hogyan hat ez hosszú távon az emberi szervezetre.
Abba pedig elég futólag belegondolni, milyen mentális zavarokkal járna a küldetés. Eleve 9 hónap egy szűk űrhajóban elég próbatétel, de ennyit kibírtak már emberek a Nemzetközi Űrállomáson. Igen ám, de onnan van visszaút. Az űrállomáson mindig készen áll egy visszatérő kabin vész esetére, és ha valami nagyon elromlik, legfeljebb néhány héten belül érkezik a segítség. A Marsról már a segélykérés is félóra késéssel jut el a Földre. És ha eljut, akkor az itteniek nagyjából annyit tehetnek, hogy imádkoznak a marslakókért. Hiszen nagyjából egy év, mire bármi odaérne.
Ez a tudat önmagában elég a becsavarodáshoz. Az állandó veszély, a Mars végtelen vörös sivatagja, az összezártság, a nélkülözés, a tehetetlenség hamar kikezdené a legkiválóbb emberek lelki egyensúlyát is. És akkor sem tehetnének semmit. Képzeljünk csak el egy dühöngő őrültet a Mars-kolónián!
Kis lépés az emberiségnek
Szóval a Marson aligha fognak emberek élni a következő száz évben. Persze az nem zárható ki, hogy valami váratlan felfedezés mindent felborít. Például olyan meghajtást fedezünk fel, ami sokkal olcsóbban és gyorsabban mozgat nagy terheket. Vagy mégis találunk a Marson valamit, amiért megéri. Addig viszont reálisabb egy Hold-kolónián gondolkodni. Ott már legalább jártunk és vissza is tértünk. Az ottani gravitáció mellett a hazaút sokkal könnyebb, és ha baj van, a segítség is hamarabb odaér. Tudományos kutatásokra éppoly alkalmas, mint a Mars, és ott még bányászni sem annyira képtelen ötlet, mint a Marson. Aztán ha már meguntuk a Hold-várost, akkor elővehetjük újra a Marsot.
Álmodozni viszont szabad, sőt jót tesz. Ha érdekel a téma, ajánljuk a Mentőexpedíció című 2015-ös filmet, amely egy Marson ragadt űrhajós túléléséről szól. Később, néhány év múlva előveheted Kim Stanley Robinson Vörös Mars című regényét. Ebben nagyon részletes és alapos leírását találod a Mars benépesítésének.
Korábban a sorozatban:
