A Balaton a legnagyobb tavunk. Ahogy a tengernél, itt is teljesen logikus, hogy halat enne mellette az ember. Már írtunk nektek arról, miféle óriási halszörnyek élnek a Balatonban. Mellette viszont ott a keszeg is, ami paprikás lisztben kisütve sokak kedvelt eledele. Lenne, ha lehetne kapni keszeget a Balaton mellett. Van helyette viszont hekk, aminek az ég-világon semmi köze a magyar tengerhez. A Dél-Atlanti-óceánban, Argentína partjainál honos, onnan érkezik feldolgozva, fejvesztve, fagyasztva a balatoni büfékbe. Igaziból nem is baj, hogy nem látod egészben, mert nem a szépségéről híres.
A hekk egyébként egy tengeri csuka, ami ha nagyra nő, akár egy-másfél méter, és tíz-tizenhat kiló is lehet. Ebből az is következik, hogy hozzánk babakorukban kerülnek ezek a halak. A hekk ragadozó hal, a fogai hosszúak és hegyesek, a színe pedig ezüstös-fehér.
Na de hogy cserélte le a büfékben a helyi halat?
A Balatonban élő pontyot és más finom édesvízi halakat a szocializmus idején jó áron el lehetett adni nyugatra. Igen ám, de így nem maradt hal a dolgozó magyar embereknek. Tehát a drágán eladott magyar pontyot pótolni kellett valamivel. Az se baj, ha olcsóbb hallal. Így összeültek az állami cégek vezetői a Halértékesítő Vállalat (HALÉRT) dolgozószobáiban, és új beszerzési forrás után néztek. Így esett a választás az argentin csukára.
Mivel a halat nem lehetett csak úgy, nyugatról behozni, a hekk bolgár és szovjet közvetítéssel került a magyar büfékbe. Épp ezért azok, akik sejtették, hogy nem a Balatonban „terem” a hekk, sokáig azt hitték, hogy bolgár tengeri halról van szó. A hetvenes évekre teljesen elárasztották a magyar büféket ezek a halak, amik jóval népszerűbbek lettek, mint a keszeg, mert alig volt bennük szálka.
A népszerűsége azóta is töretlen. Ráadásul ma már nem is lehet frissen fogott halat kapni a Balatonnál, ugyanis nálunk a természetes vizekből származó halakat nem lehet árusítani. Így csak tenyésztett keszeget, azt is csak mélyhűtve tudnak venni a büfések a boltban. Ott meg a hekk jóval olcsóbb. Azért elvétve lehet még keszeget eszegetni a Balaton partján, és szerencsére egyre több helyen árulnak másfajta magyar halakat is, például süllőt vagy harcsát. De ezek is jóval drágábbak, mint a paprikás lisztben megsütött hekk.
Egyébként vannak, akik be is tiltanák a hekket a Balaton partján. Ők arra hivatkoznak, hogy óriási csacsiság több ezer kilométerről idehozni egy tengeri halat, miközben a magyar tenger halai ott úszkálnak szabadon, és mégsem lehet belőlük büfécsemege. Pedig egy jó reklámszakember a busát és a harcsát is trendivé tudná tenni. Még több érv a hekk ellen az, hogy túlhalásszák, a fagyasztása, szállítása és tárolása pedig nagyon sok energiát igényel. Ezért természet- és klímavédők nem ok nélkül húzzák fel a szemöldöküket miatta.
Hívhatnánk csacsihalnak is
És ez mennyivel aranyosabb lenne, mint a hekk. A csacsihal elnevezés egyébként tévesen került át a magyarba, egy hasonló édesvízi hal német nevéből. Még az állatfajokat leíró nagy Brehm-szótár is csacsihalként emlegeti ezt a tengeri csukát. Az a szó, hogy hekk, ami olyan, mintha valaki csuklott volna egy nagyot, a hetvenes években kezdett ráragadni a halra. Valószínűleg azért, mert az angol neve hake. De hogy ezt aztán miért írták a büfések hosszú évekig heck-nek, az ma már rejtély. Bár elég valószínű, hogy az „egzotikusabb” írásmód miatt.
Nem mi esszük egyébként a legtöbb hekket a világon, máshol is népszerű. Egy átlag spanyol évente hat kilót is megeszik csacsihalból, a világ hekkfogásának a fele ide kerül. De népszerű Franciaországban is, olyannyira, hogy címerállat is volt sok helyen. Egy francia kanton (ez olyasmi, mint nálunk a megye) címerében évszázadok óta szerepel a hekk, és egy francia másodosztályú fociklub is a hekket választotta kabalaállatul.