Hogy került a Mikulás Lappföldre?

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

Remélhetőleg hozzád is megérkezett reggelre a Mikulás, tele a csizmád csokival és egyéb ajándékokkal. Lehet, hogy te is úgy tudod, hogy a Mikulás az Északi-sarkon él, és manók segítenek neki az ajándékok elkészítésében. De vajon hogy került szegény nagyszakállú öreg az Északi-sarkra? Sőt, egyesek szerint konkrétan Lappföldre? Pláne, hogy az eredeti Mikulás, Miklós püspök Myra városában, a mai Törökország területén volt püspök.

Miklós több mint ötven évig szolgálta az egyházat, ezalatt legendássá vált a kedvessége és a nagyvonalúsága. A legenda szerint aranyat dobott be olyan házakba, ahol nélkülöztek az emberek. A gyerekeknek pedig ennivalót, gyümölcsöt vitt. Az adakozásai miatt már életében „ajándékozó Apának” hívták a városában. Később szentté is avatták.

Szent Miklós egy 15. századi fafestményen. Kép: Wikipedia

Miklós püspök adakozásai később szokásokká alakultak, ezeket a szokásokat pedig vitték magukkal a telepesek is, amikor Amerikába vándoroltak. De az amerikai Mikulás, a nagyszakállú, piros ruhás pocakos figura egy vers illusztrációjaként született meg. Egy 1823-ban született vershez, amiben a költő dundi, szakállas, vidám figurának írja le a Mikulást, 1863-ban Thomas Nast rajzolt képeket a Harper’s magazinba. Ő ábrázolta először úgy is a szentet, hogy annak az Északi-sarkon van a műhelye és rénszarvasok segítenek neki.

Thomas Nast képe a Mikulásról 1863-ban. Kép: Wikipedia

1927-ben a finn rádió egyik gyerekműsorának vezetője, Markus bácsi (Markus Rautio) úgy döntött, hogy megnevezi azt az északi-sarki helyet, ahol a Mikulás műhelye található. Egy egész műsor készült arról, hogy a műhely a lappföldi Korvatunturin van, ami Fül-hegyet jelent. Ezért hallja a Mikulás egész évben, hogy ki a rossz és ki a jó. A hegy gyomrában van a műhely, itt szorgoskodik a Mikulás a feleségével és a manókkal egész éven át. Persze közönséges halandó nem teheti ide be a lábát.

A Mikulás irodája Lappföldön. Kép: Facebook/Santa Claus Office

Az ötvenes évektől pedig egy ehhez közeli faluban, Napapiiriben évente lehetett találkozni a Mikulással. A falun áthalad az Északi-sarkkör, tehát tökéletesen megfelelt a mesének. 1985-ben avatták a települést Mikulás falujává. Berendeztek itt neki egy irodát is, és postahivatalt is nyitottak, ahová a gyerekek írhatnak neki. A falut pedig azóta tízezrek keresik fel. Nemcsak télen, persze, de decemberben meglehetősen sokan szeretnének találkozni itt a „valódi” Mikulással.

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Mi az ördög az ördög?

A Sátán! Lucifer! A krampusz! Róla se feledkezzünk meg a karácsonyi várakozásban!

Szerkeszd te is a Kispolgárt!

Legyen több ufó? Több politika? Sport? Film? Neked írjuk, te döntesz!

Hó reggelt!

Ördögünk van ma!