Valentin-nap van, ami évtizedek óta a szerelem és a szeretet ünnepléséről szól. Nagyon sokan imádják ezt a napot, és boldogan várják a virágot meg a csokit a kedvesüktől. És persze az is teljesen oké, ha valaki utálja, vagy egyszerűen magasról tesz erre az ünnepre. De mivel ma kiemelt téma a szerelem, bemutatunk néhány híres párt a történelemből. Az ő sztorijuk nem mindig ért boldog véget. De azoknak is izgalmasak lehetnek, akiket pont nem érdekel a Valentin-nap.
VIII. Eduárd és Wallis Simpson
Eduárd 1936-ban lett angol király, miután apja, V. György meghalt. Néhány hónappal később eljegyezte szerelmét, az amerikai Mrs. Wallis Simpsont. A király kapcsolatát az egész udvar és a kormány is rossz szemmel nézte. Nemcsak azért, mert Wallis amerikai volt, hanem azért is, mert korábban már kétszer elvált. Eduárd pedig, aki egyben az anglikán egyház feje is volt, azt is kockáztatta, hogy a kormány szétesik a tervezett botrányos házasság miatt. Ez komoly politikai válságot idézett volna elő a brit birodalomban. Ezért úgy döntött, hogy inkább lemond a trónról, és feleségül veszi szerelmét. Ezzel nemcsak a koronát vesztette el, hanem azt a jogot is, hogy az utódai bármilyen címet örökölhessenek az angol királyi családban. Eduárd és Wallis az esküvő után Franciaországba költöztek, és a halálukig kitartottak egymás mellett.
Pierre Abélard és Heloise
Abélard a tizenkettedik század legnagyobb francia filozófusa volt, aki szerelemre lobbant egy tanítványa, a nemesi származású Heloise iránt. A kapcsolatukból házasság lett, és egy fiuk is született. Heloise családja, főleg nagybátyja, Fulbert nagyon rossz szemmel nézte a házasságukat. Fulbert magas rangú pap volt Párizsban, aki eretneknek tartotta Abélard tanait. Heloise ezért úgy döntött, hogy inkább apácának áll, remélve, hogy a család, főleg a szigorú nagybátyja megnyugszik. De ez sem volt elég. Fulbert elfogatta és megkínozta Abélard-t, aki ezután bencés szerzetesként élt tovább. A szerelme Heloise iránt viszont élete végéig kitartott, levelezésüket a világirodalom legszebb művei egyikének tartják. Az apáca és a szerzetes haláluk után is együtt maradtak, ma egymás mellett nyugszanak a párizsi Père-Lachaise temetőben.
Dzsahán sah és Mumtāz Mahal
Mumtāz Mahal 1593-ban született Ardzsumand Banu Bégum néven Indiában. 19 éves volt, amikor a későbbi uralkodó, Dzsahán sah feleségül vette. A lány a sah harmadik felesége volt, de ő lett a kedvence. A neve is azt jelenti, hogy a „palota ékessége”. Összesen tizennégy gyermekük született. Az udvari történetírók szerint mélyen bizalmas, nagyon szoros, szeretetteljes kapcsolat volt az övék. Mumtāz mindig elkísérte Dzsahánt a hadjárataira, szinte sosem töltöttek néhány napnál több időt egymás nélkül. Mumtāz 1631-ben, szülés közben vesztette életét. Halála előtt az volt az utolsó kívánsága, hogy a férje építsen méltó emléket a szerelmüknek, és sose nősüljön meg újra. Az uralkodó ezután több mint húsz évig gyászolta a feleségét, ami alatt felépült a világ egyik legszebb síremléke, a Tádzs Mahal. Az épület Indiában a szerelem örök jelképe lett. (Az igaz, hogy az építkezés gyakorlatilag felemésztette a kincstár nagy részét, de ez egy másik történet.)
Bonnie és Clyde
A huszadik század egyik leghíresebb bűnözőpárosa Hollywoodot is megihlette, nem véletlenül. A 19 éves Bonnie Elizabeth Parker és a 21 éves Clyde Chestnut Barrow Dallasban ismerkedtek meg és szerettek egymásba. Mindketten szegény családban nőttek fel, és meglehetősen viharos és zaklatott volt a fiatalkoruk. Ez persze nem ok arra, hogy valaki bűnöző legyen, de mégis így alakult. Clyde először kisebb lopásokba keveredett, később már rablás miatt ült börtönben. A pár a megismerkedésük után bejárta egész Amerikát, kirabolt számos bankot, és több gyilkosság is a nevükhöz fűződik. Mivel a bankrablások a nagy gazdasági világválság idején zajlottak, sokan hősnek tartották a fiatalokat. A szerelmesek ezért már életükben legendává váltak, dalok, történetek, később filmek születtek róluk. Bonnie és Clyde élete egy rendőrségi akcióval ért véget. Az FBI csapdát állított nekik, ahol tűzharcban mindketten életüket vesztették.
Michelangelo és Tomasso dei Cavalieri
A reneszánsz legnagyobb művésze, a Sixtus-Kápolna freskóinak és Dávid szobrának alkotója a férfiakat szerette. Legnagyobb szerelmét és múzsáját 1532-ben, már 57 évesen ismerte meg, amikor Rómában találkozott az akkor 23 éves Tomasso dei Cavalierivel. Kettőjük levelezéséből kiderül, hogy az érzéseik kölcsönösek voltak. Michelangelo több rajzot is készített Cavalieriről, akit a „századunk fényének” nevezett. Több vers is fennmaradt, ami a szerelmükről szól. A kor erkölcsei és szokásai persze nem engedték, hogy a kapcsolat a nyilvánosság elé kerüljön. Tomasso 1548-ban megnősült, viszont a levelezésükből kiderül, hogy a kapcsolatuk Michelangelo haláláig szoros maradt.
Eva és Juan Perón
Eva egy vidéki színésznő volt Argentínában, amikor 1944 januárjában egy jótékonysági koncerten megismerkedett Juan Perónnal, a későbbi argentin elnökkel. Első látásra egymásba szerettek, és néhány nap múlva már együtt is éltek. Eva, akit a legtöbben Evitának becéztek, mindenben támogatta férjét, segítette a választási kampányában, és később elnökfeleségként óriási lett a népszerűsége. Aktívan politizált, harcolt a nők választójogáért, alapítványokat és jótékonysági akciókat szervezett, hogy a nők is tanulhassanak. 1951-ben bekövetkezett halála nemcsak Perónt rázta meg, hanem az egész országot.
Karinthy Frigyes és Böhm Aranka
Az egyik legnépszerűbb magyar író és a válófélben lévő fiatal nő szerelme telefonbetyárkodással indult. A huszonhét éves Aranka a barátnőivel szórakozott, amikor ismeretlenül felhívta és a telefonhoz kérette az Újságíró Körben tartózkodó Karinthyt. A telefonbeszélgetésből viharos szerelmi házasság lett, hatalmas vitákkal, hűtlenségekkel és nagy kibékülésekkel. A kapcsolat Karinthy 1938-ban bekövetkezett halálával ért véget. Böhm Aranka egyébként önmagában megérne egy cikket. Orvosi diplomája volt, több művésszel tartott fenn szerelmi kapcsolatot a férje előtt és mellett is. Hatással volt Ady Endre költészetére és Déry Tibor író munkájára is. Szenvedélyesnek és nyughatatlannak írták le a kortársai. Élete Auschwitzban ért véget 1944-ben.
