Megjött a Kúria, azaz a legfelsőbb bíróság döntése, nem lesz új főpolgármester-választás. A következő öt évben ismét Karácsony Gergely lesz Budapest főpolgármestere. A döntésről ő maga számolt be a Facebookon. Ahogy arról korábban is írtunk nektek, Karácsony csak néhány száz szavazattal nyert Vitézy Dávid ellen a június 9-i választáson. Mivel ilyen kicsi volt a különbség, a Nemzeti Választási Bizottság újraszámolta a szavazatokat. Vitézy így szépített valamennyit, de Karácsony így is megelőzte őt. Karácsony később a választás megismétlését kérte, de a Kúria ezt nem fogadta el. Tehát a már meglévő eredmények az érvényesek. (Karácsony Gergely / Kispolgár)
Hazatért Magyarországra Varga Barnabás válogatott focista, aki a Skócia elleni Európa-bajnoki győzelem során súlyos arcsérülést szenvedett. Varga a skót kapussal ütközött össze és percekre a földre került. A sportolót egy stuttgarti kórházba szállították, és mivel több helyen is eltört az arccsontja, hétfőn megműtötték. Varga a körülményekhez képest jól van és megköszönte a rengeteg támogató üzenetet, amit kapott. „Jó újra itthon lenni. Most pár hét pihenő következik. Utána a felgyógyulásomra koncentrálok. Visszanéztem már az esetet, nem vagyok ijedős típus” – nyilatkozta. Hozzátette: reméli, hogy a válogatott végül folytathatja szereplését az Eb-nyolcaddöntőben. (Fradi.hu)
Nem mond le Gyurcsány Ferenc, ő marad a Demokratikus Koalíció elnöke. A DK nagyon komoly vereséget szenvedett az európai parlamenti választásokon. Az MSZP-vel és a Párbeszéddel közös koalíciójukkal mindössze két mandátumot sikerült szerezniük, míg a fővárosi közgyűlésben hetet. Gyurcsány egy hosszú Facebook-videóban jelentette be, hogy ő és a párt elnöksége is folytatja a munkát. A döntését azzal indokolta, hogy már így is sokkal többen adták fel, mint kellett volna. Azt ugyan elismerte, hogy sok dolgot tehettek volna másként, de szerinte „a mai helyzetben ez a mostani a DK legerősebb felállása, legerősebb csapata.” Megjegyezte, azért változtatnak majd néhány dolgon, ezeket pedig jobb esetben érzékelik majd a választók is. (hvg.hu)
Szemét, hülye, csöves bandának nevezte egy hegyvidéki képviselő a Magyar Kétfarkú Kutya Párt politikusait egy testületi ülés szünetében. Kovács Gergely, a XII. kerület frissen megválasztott kutyapárti polgármestere nem volt bent a teremben, amikor bemutattak volna egy projektet. Pokorni Zoltán fideszes polgármester emiatt szünetet rendelt el. Ekkor ment oda hozzá egy volt MSZP-s képviselő, Vincze Géza, hogy Kovácsról panaszkodjon. Csakhogy bekapcsolva maradt egy mikrofon, ezért tisztán lehetett hallani, ahogy Vincze a kutyapártosokat szidja. Az alábbi videóban ez a jelenet 1:15:00-tól látható. (Magyar Hang)
Mától szeptember első napjáig nem kell szállítódobozba tenni a kutyánkat, ha az a balatoni InterCity és expresszvonatokon utazik velünk. Az új szabály a 20 kiló alatti kutyákra vonatkozik, akiknek eddig – azokon a vonatokon, amelyeken helyjegyet kell venni – zárt szállítódobozban kellett utazniuk. A MÁV most tesztjelleggel kipróbálja, hogy működik az utazás, ha a kutya pórázon vezetve és szájkosárban utazik. Az utasnak a pórázt az egész úton a kezében kell tartania, és be kell mutatnia a kutya oltási igazolványát is. A 20 kiló fölötti, nagytestű kutyákra az új szabály nem vonatkozik: ők továbbra is csak a nem helyjegyköteles vonatok peronján szállíthatók, az utastérbe nem lehet bevinni őket. (Telex)
Az elektromos rollerek hangját utánozzák a német feketerigók. Ezt a rendkívül fontos madárügyi hírt egy tanulmány tárta a világ elé. Azt írták, először az észak-németországi Kiel városában figyelték meg, hogy a feketerigók pontosan ugyanolyan hangot adnak ki, mint azok az e-rollerek, amiket engedély nélkül mozgatnak (a lenti forráslinken meg tudod hallgatni). Bernd Koop ornitológus szerint a roller riasztóhangjának frekvenciája megegyezik a rigók énekének frekvenciájával. A feketerigók általában más madarak énekét utánozzák, de ha gyakran hallanak egy hangsorozatot, akkor kíváncsiak lesznek és megpróbálják utánozni azt. Az ornitológus azt feltételezi, hogy a hang valószínűleg gyorsan elterjed majd a rigók között más, elektromos rollerekkel felszerelt városokban is. Talán a magyar városokban sem kell már sokat várni a rollerhangokat utánzó feketerigókra. (NDR.de)