Harris vs. Trump. Melyik jelölt mit ígér?

A Kispolgár mobilra készült. Az app ingyenes!

A választások egyik, ha nem a legfontosabb része kellene legyen az, hogy a pártok és jelöltjeik elmondják a választóknak, milyen intézkedéseket hoznának az országuk legfontosabb kérdéseiben.

Viszont a jelöltek, nemcsak itthon, de szinte mindenhol, szeretnek ezzel maszatolni. Ami nem véletlen: minél több szavazót akarnak, ezért egyensúlyozniuk kell abban, hogy milyen, és mennyire erőteljes álláspontot képviselnek érzékeny és fontos kérdésekben. Az már más lapra, de az igazsághoz tartozik, hogy történelmileg bizonyított: az ígéretek jelentős részéből nem lesz semmi. De a kiindulópont és a meghirdetett nézetek fontosak lehetnek a választóknak. Nézzük, hogy a novemberi amerikai elnökválasztáson mit képvisel a republikánus Donald Trump, és mit a demokrata Kamala Harris.

Gazdaság

Harris mottója a „lehetőségek gazdasága”. A középosztály (vagyis a nagyon gazdag és a szegény réteg közötti emberek) támogatása a fő cél. Ennek egyik ígérete, hogy hárommillió embernek elegendő, megfizethető bérházakat és lakásokat építtet. Mert Amerikában is nagyon drága a lakhatás. Harris a minimálbér emelését is ígéri, de hogy mennyivel, azt nem árulta el. A minimálbér az az összeg, amennyinél kevesebbet nem szabad fizetni egy alkalmazottnak. Emellett a szakszervezetek védelmét is a programjába vette, jogaikat erősítené.

Donald Trump ezzel szemben a vállalkozókra koncentrál. Azt ígéri, csökkenti a „felelőtlen állami költekezéseket”, és kiegyenlíti a szabadkereskedelem csataterét, hogy mindenki egyenlő esélyekkel induljon. Kampánya egyik fő szlogenje a „fúrj, baby, fúrj”, ami Amerika bőséges olaj- és gázlelőhelyeinek további kiaknázását jelenti nála. A célja, hogy ezzel is erősítse az ország energiafüggetlenségét. Trump az államadósság csökkentését is ígéri, de hogy mennyivel, arra nem tért ki.

Adók

Harris a mérsékeltebben kereső háztartások (évi 400 ezer dollár alatti jövedelem esetén) tagjainak ígérte meg, hogy nem emeli a személyi jövedelemadójukat. Ez az az adó, amit a munkáltató fizet be utánunk az államnak. A nagyvállalatokat magasabb adóval sújtaná.

Trump a vállalatoknak kedvezne, csökkentené az adóikat, de csak azoknak, akik az Egyesült Államokban gyártják a termékeiket.

Oktatás

Harris az állami oktatásba több pénzt fektetne, hogy a tanárok fizetését emelje, és lehetővé tegye, hogy minél több fiatal mehessen egyetemre eladósodás (diákhitel felvétele) nélkül. Amerikában csak szociális alapon vagy ösztöndíjjal lehet olcsóbban vagy ingyen menni fősulira/egyetemre. Ezért nagyon sokan komoly adóssággal kezdik az életüket.

Trump ezzel szemben azt mondta, ő az államokra és városokra bízná az oktatás kérdését, „akár megszabadulva az oktatási minisztériumtól”.

Egészségügy

Forrás: Unsplash
Forrás: Unsplash

Az amerikai egészségügyi rendszer más, mint a miénk. Nagyon leegyszerűsítve: biztosítókon keresztül működik, amiket az emberek munkahelyei fizetnek (vagy ők maguk), és különböző szolgáltatásokat, kedvezményeket kapnak cserébe. És kevesen kapnak támogatást.

Harris azt ígérte, hogy a gyógyszergyártó cégeket rávenné, hogy csökkentsék bizonyos gyógyszerek árát; és az olyan fontosakat, mint például a cukorbetegek inzulinja, ársapkával látná el. Vagyis adna nekik egy maximális árat.

Trump az egészségügyre nem fektetett nagy hangsúlyt a kampányában. A Harrisszel való vitájában annyit mondott, hogy tudja, nagyon drága az amerikai egészségügyi ellátás és a gyógyszerek, ezért elő fogja segíteni a versenyt a szolgáltatók között, hogy lehessen jót választani.

Biztonság

Forrás: Instagram
Forrás: Instagram

Mivel az Egyesült Államokban a lőfegyverek könnyű beszerzése jelenti az egyik legnagyobb veszélyt a biztonságra, Harris azt ígérte, hogy ezeket szigorítani fogja. A teljes tiltásra való törekvés esélytelen az USA-ban, ahol a fegyverlobbinak erős befolyása van a törvényhozókra. Ennek fő szószólója a Nemzeti Puskaszövetség (National Rifle Alliance). Ezen kívül az amerikai kultúrában mélyen gyökerezik a fegyvertartáshoz való jog. Amit jelenleg az alkotmány is biztosít mindenkinek.

Donald Trump Harrisszel szemben a fegyvertartási jogok szigorítása ellen van. De mind Trump, mind Harris több rendőr felvételét és kiképzését ígéri a rend fenntartására.

Amerikában sajnos nem ritkák az iskolai lövöldözések, mert gyerekek a szüleiktől, vagy egyes államokban már 14-16 évesen, viszonylag könnyen hozzájuthatnak lőfegyverhez. Ez az egyik oka annak, hogy évente többször tüntetnek a fegyvertartás szigorításáért.

LMBTQI-jogok

Harris továbbra is támogatná az LMBTQI közösséget. Ő volt az, aki még Kalifornia állam főügyészeként támogatott egy javaslatot, ami megtiltotta, hogy a bíróságok figyelembe vegyék a meleg- és transzpánikot mint védekezést. Sok olyan eset volt, amiben arra hivatkozott az elkövető (aki megvert, megölt valakit), hogy nem tudta magát visszafogni, mert pánikot váltott ki belőle az áldozat „többségtől eltérő” szexuális beállítottsága.

Trump viszont ellene van annak, hogy a transzneműek jogait kiszélesítsék. Orbán Viktorhoz hasonlóan arról beszél, hogy tilos kellene legyen az iskolákban a másságról beszélni a gyerekekkel, mert az bántalmazásnak minősül. Trump még előző elnöksége alatt alkotmányba vette volna azt, hogy a születéskori nemet nem lehet jogilag megváltoztatni. Jelenlegi kampányában erről még nem beszélt.

A két háborúról

Trump az izraeli-palesztin háborúra (amiről ide kattintva olvashattok bővebben) azt mondta, azonnal be kell fejezni. Hogy miként és hogyan, arról egy szót nem szólt, és nem állt ki egyik fél mellett sem.

Harris kiállt amellett, hogy Izraelnek joga van a Hamász (palesztin párt és fegyveres szervezet) ellen megvédenie magát. De hozzátette, hogy Gázában humanitárius válság van (gyerekek, nők, civilek tömegei halnak meg, maradnak étel, otthon nélkül), és ezért azonnali fegyverszünetet kért.

Ami az ukrán helyzetet (amiről ide kattintva olvashattok bővebben) illeti, Harris támogatná Ukrajnát az oroszok elleni védekezésben. Trump nagyot ígért, azt mondta, ha ő nyer, „24 óra alatt véget vet a háborúnak”. Hogy miként, arról ebben az esetben sem esett szó. Trump jó viszonyban van az orosz diktátor Vlagyimir Putyinnal, az ukránoknak pedig csak kölcsönbe adna segélyt.

Abortusz

Harris visszaállítaná azt a törvényt, ami alkotmányos jognak tekintené a nők jogát az abortuszhoz, vagyis a mesterséges terhesség-megszakításhoz. Ez még Donald Trump előző elnöksége alatt került ki az alkotmányból.

Trump most is azt vallja, hogy csak kivételes helyzetekben támogatja az abortuszhoz való jogot. És ellene van annak, hogy adóból, ingyenes orvosi szolgáltatásként juthassanak hozzá a nők.

Klímavédelem

Harris támogat minden olyan kezdeményezést, ami a klímavédelemmel kapcsolatos. Trump tulajdonképpen klímatagadó (olyan, aki szerint nincs is klímaváltozás), és már elnöksége alatt ki is léptette az Egyesült Államokat a nemzetközi klímaegyezményből (ezt a jelenlegi elnök, Joe Biden visszacsinálta). Trump tehát továbbra is csökkentené a klímavédelmi intézkedéseket.

Bevándorlás

Harris továbbvinné Joe Bidennek azt a szabályát, amivel korlátoznák azoknak a bevándorlóknak a számát, akik menekültként bemehetnek az Egyesült Államokba akkor, amikor a határokon nagy a torlódás. Harris a republikánusok javaslatának is eleget tenne azzal, hogy több pénzt adna a határvédelemre, és befejezné a Trump által elkezdett, a déli határ mentén húzott fal építését. Harris azonban könnyebben adna letelepedési engedélyt olyan illegális bevándorlóknak, akiknek a férje/felesége legálisan már az Egyesült Államokban él.

Trump a déli határ megerősítését ígéri, és az az illegális bevándorlók tömeges deportálását (országból való kitelepítését).

Az Egyesült Államok politikája az egész világ sorsát befolyásolja. Egyes dolgokban csak példaként szolgálnak, más ügyek – például az ukrajnai háború vagy a klímavédelem fontos lépései – szinte teljesen rajtuk múlnak. Ezért figyel most mindenki arra, mi lesz a választás eredménye.  (NBC/ Newsweek/ Kispolgár)

(Kiemelt kép: NBC News/Youtube)

A Kispolgár mindenkié.

Szeretnénk, ha minden gyerek olvashatna újságot, előfizetés nélkül. Az app ingyenes és reklámmentes. Kérjük, ha teheti, támogassa munkánkat! Köszönjük!

Mi az ördög az ördög?

A Sátán! Lucifer! A krampusz! Róla se feledkezzünk meg a karácsonyi várakozásban!

Szerkeszd te is a Kispolgárt!

Legyen több ufó? Több politika? Sport? Film? Neked írjuk, te döntesz!

Hó reggelt!

Ördögünk van ma!