Egy kutatócsoport a Maldív-szigeteken különleges korallmentő akciót végez.
A korallzátonyok kialakulásához bébikorallok, vagy korall-lárvák kellenek, amiknek amikor kifejlődnek, gyorsan kell találniuk egy biztos helyet, hogy letelepedhessenek. És ehhez adtak segítséget kutatók. Bár nincsenek füleik, agyuk, mégis „hallanak”. Kerülik a túl zajos helyeket, de azokat is, amelyek túl halkak.
A bébikorallok persze valójában nem hallanak, hanem apró sörtéikkel érzékelik a hang hatására létrejövő mozgást a vízmolekulákban. Így keresik a megfelelő frekvenciájú és viszonylag veszélytelen területet.
A kutatók most biztonságos területekről, víz alatti hangszóróval adnak ki olyan optimális vízi hangokat, amik oda vezetik a korall-lárvákat, és így kialakulhatnak a korallzátonyok. Amikor elegen vannak, már tudnak olyan hangokat „kiadni”, amivel a többieket is arra hívják.
A korallzátonyok nagyon fontosak. Sok tengeri élőlénynek adnak életteret (például az anyagcseréjük során felszabaduló szén-dioxid, nitrogén és foszfor az algáknak tápanyagforrás, de mészvázaik élő– és szaporodóhelyeket csinálnak más állatoknak). Csillapítják a tenger hullámzását (ezzel gyengítik a hurrikánokat), amivel csökkentik a part pusztulását.
A legnagyobb korallzátony, a Nagy-korallzátony Ausztrália északkeleti részén van. Védik az országot a Csendes-óceántól, csökkentik a hullámok és ciklonok erejét.
Sajnos a korallzátonyokat is fenyegeti a globális felmelegedés, nem véletlen, hogy a kutatóknak trükközniük kell a szaporításukhoz. Képesek stresszelni, ezt hívjuk korallfehéredésnek. Elvesztik színűket, mert a stressztől a pigmentjeik száma lecsökken. Stresszt a víz koszossága, a sok műanyag, a víz hőmérsékletének emelkedése és sótartalmának változása is okozhat. Okozhat még stresszt az iszaposodás, a túlhalászat és a turizmus is. (IFLScience)