Azt kérdeztétek, milyen volt a gyerekek élete a 80-as években. Erről aztán tudunk mesélni, hiszen ott voltunk!
Ha egy éjjel elragadna az idővihar, és mondjuk 1986-ban ébrednél, sok minden hiányozna. Mindenekelőtt: nem volt internet. Sem okostelefon. Még hagyományos, vonalas telefon sem minden lakásban, de Budapesten többnyire igen. Ha telefonozni akartunk egy barátunkkal, akkor előbb szépen bemutatkoztunk: csókolom, izéke vagyok, Petivel szeretnék beszélni.
Azt gondolhatnád, hogy akkor nyilván tévénézéssel ütöttük el az időt. De tévednél. Összesen két csatorna volt, és ezek jórészt unalmas műsort adtak, hétfőn pedig egyáltalán nem is volt műsor. Hétvégén egy-egy Süsü vagy hasonló bábfilm szólt a gyerekeknek, na meg az esti mese, mindennap. De abban se mindig volt köszönet…
Persze az emberek és a gyerekek ugyanolyan voltak, mint most: szórakozásra és érdekes élményekre vágytak. Roppant népszerűek voltak a kreatív játékok, elsősorban az olcsó, kelet-európai Lego-másolatok, a fémépítő és a társasok. Másrészt sokat olvastak az emberek, a könyvtárak tele voltak, és gyerekkönyvekért is oda jártak. És többet is találkoztak, mert csetelni nem tudtak, telefonálni drága volt, a tévében meg nem volt semmi érdekes. Többen jártak színházba és moziba is, és iszonyú sokan olvastak újságot.
Az iskola… nos, az iskola olyan nagyon sokat nem változott azóta. A tanárok ugyanúgy leadták és számonkérték a tankönyvek unalmas anyagát, és akkor sem kerestek épp sokat, de többnyire megéltek belőle. Viszont a társadalmi osztályok nem különültek úgy el általános iskolában, mint ma. Egy osztályba járt a rendőr és a vasutas gyereke az orvos és a tudós fiával és lányával. Mindannyian iskolaköpenyt viseltek: ronda kék műanyag kabátfélét.
Minden gyerek tagja volt az úttörőszövetségnek. Ez a mozgalom eredetileg a gyerekek politikai nevelését szolgálta. Hiszen a szocializmus diktatúra volt. De a 80-as években az úttörőélet már inkább kirándulásokról, közös projektmunkákról szólt, politikáról nem nagyon esett szó. Nyáron táborokat szerveztek, ahová lényegében minden gyerek elmehetett, ha a szülei elengedték.
Ha egy pár napot eltöltenél abban a világban, valószínűleg arra jutnál, hogy ott mindenki szegény. Ócska autók álltak a panelházak előtt, a márkás ruhák, cipők szinte ismeretlenek voltak. Igen, a mai átlaghoz képest szegénység volt. Csakhogy mindenki nagyjából így élt! Ezt úgy szokták mondani, hogy kisebbek voltak a társadalmi különbségek. A politikai vezetők, gyárigazgatók persze akkor is jobban kerestek – de ez leginkább csak nagyobb lakást és egy nagyobb ócska autót jelentett. Viszont a nyolcvanas években már elkezdtek beszivárogni a nyugati cuccok, és ezekből azonnal státusszimbólum, vagyis a gazdagság, a menőség jele lett.
Okostelefon és internet ugyan nem volt, de azért lehetett kockulni. A kor mobilja a kvarcjáték. Ezek nagyon primitív, elemes, hordozható játékgépek voltak, néhány gombbal lehetett egyszerű játékokat játszani rajtuk. Akinek volt, az ezzel azt is jelezte, hogy az ő családja már járt Nyugaton, mert nálunk sokáig nem is lehetett ilyet kapni, vagy csak aranyárban. Idővel a Szovjetunióban nekiláttak gyártani ilyen gépeket, de hát szokás szerint rém bénák voltak.
Jóval nehezebb volt az életük azoknak, akik valamiben különböztek a többségtől. Ebben nagyon sokat fejlődött a világ és a magyar társadalom is. A hosszú hajú fiúkat megszólták az iskolában, a különböző mentális betegségeket, különcséget, sajátos érdeklődést általában neveletlenségnek, rosszaságnak fogták fel, és büntették. Nem volt szokatlan, hogy egy tanár verje a gyerekeket. És nem volt kihez fordulni. Ma az ilyen ügyeket megírják az újságok, és nagy botrány lehet belőle.
Internet ugyan nem volt, de számítógépek már igen. Ezek is Nyugat-Európából származtak, ahova háromévente lehetett kiutazni, és óriási eseménynek számított egy család életében. Onnan lehetett behozni videomagnót, sétálómagnót és hasonlókat. A számítógépet elsősorban játékra használták, és akkoriban szinte csak a fiúkat érdekelte. Belőlük lettek aztán az első igazi kockák, programozók és szoftverfejlesztők, már a rendszerváltás után.
Ez egyben a hidegháború ideje is. Volt mitől szorongani: a Szovjetunió és az Egyesült Államok szembenállása állandó atomháborús fenyegetést jelentett. Ám az évtized második felében ez enyhült. Az új szovjet pártfőtitkár, Mihail Gorbacsov fellépése reményt keltett, a világ a béke és a szabadság felé mozdult. Ekkor már egyre több jele volt annak, hogy a szocialista rendszer sem tart örökké, és utána valami jobb jöhet. Ezt a gyerekek is érezték, és sokat beszélgettek róla.
Már említettük, hogy sokkal többet olvastak az emberek, könyvet és újságot is. Utoljára ekkor volt Magyarországon rendes gyerekújság. Ezt az úttörőszövetség adta ki, és úgy hívták, hogy Pajtás. Ez kezdetben tele volt politikával és Leninnel, de a nyolcvanas években már inkább szórakoztató lap lett belőle. Azért voltak benne hírek is a világból. A szocializmus végével az újság megszűnt, és azóta egészen 2023-ig nem volt gyerekeknek szóló igazi újság. Akkor indult el a Kispolgár, amit éppen olvasol!